A Szolnok legfiatalabb lakóövezetének történetéről szóló kiállítás tavaly október végén már látható volt az Alcsiszigeten található Bicskás Székely Fogadóban. Nagyon sajnáltam akkor, hogy nem tudtam megnézni, így kifejezetten örültem, hogy a két lokálpatrióta kutató munkájának eredményeként létrejött tárlat két hétre a belvárosba is megérkezett. Az Agóra színházterme előtti folyosón kiállított húsz tabló számtalan érdekességgel szolgál nemcsak a városrész múltjából, de Szolnok közelmúltjának történetéből is. Sőt, bevallom azt is, nem alcsiszigeti lakóként, mégis ott gyakran megforduló szolnokiként nagyon sok újdonságot olvastam a tablókon, amelyek mágnesként tartottak fogva közel egy órán keresztül.
Számomra ennek a kiállításnak köszönhetően vált világossá például, hogy mi is a kapcsolat a ma már a Tisza két partján fekvő Alcsi városrész és az Alcsisziget között. Amelyek a XIX. század közepéig, a Tisza szabályozásának megkezdéséig, ugyan a város külterületei voltak, de egységet alkottak, hogy aztán 1857-től már ne csak a Szolnok-Debrecen vasútvonal, de a folyó új medre is kettészelje. Alcsisziget végleges elkülönülését pedig a ma is álló töltés megépítése hozta el, így a helyi lokálpatrióták gyűjtése nyomán létrejött kiállítás lényegében két 2017-es évfordulóra, a sziget 160 évvel korábbi kialakulására, illetve a 110 évvel azelőtti „önállóvárosrésszé” válására emlékeztet.
Talán nem véletlen, hogy a kiállítás gerincét a második világháború utáni időszak, a szocializmus évei adják. Részben azért, mert a megelőző szűk száz esztendőről viszonylag kevés információ és személyes emlék áll ma már rendelkezésre, másrészt amiatt, hogy az 1951-ben létrehozott Alcsiszigeti Állami Gazdaság (ÁG) alapjaiban alakította át a terület életét. Nem túlzás azt mondani, hogy az ÁG és a szocializmus indította el az ugyan még falusias, külterületi hatású városrésszé válást. Hiszen a folyamatosan fejlődő gazdaság nemcsak országosan is fontos egységeket hozott létre a szigeten – tehenészet, öntözés, szakemberképző, meteorológiai állomás -, de az életkörülményeken is sokat változtatott. Sorházak épültek, szociális intézmények jöttek létre, lakó- és hobbitelkeket osztottak, miközben egy olyan közösségi élet is zajlott a gazdaság körül, amire se előtte, se azóta nem volt példa. Nem túlzás azt mondani, hogy könnyfakasztóak az egykori fogatokról, az öntözőcsatornákról, a sörpalackozóról vagy éppen a génbankról és pusztulásukról tudósító képek és sorok. Egy picinyke városrész helytörténetén keresztül elevenedik meg egy ország felemelésének és pusztulásának története, benne rengeteg értelmetlen pénzkidobással.
Rendkívül szimpatikus, ahogy a kiállítók a rendszerváltás utáni időszakhoz nyúlnak, leginkább azt megmutatva, hogy Alcsisziget élni akar. Olyan szeretettel beszélnek a természet adta lehetőségeikről, a helyi vállalkozókról, de még a múlt romos nyomairól is, ami nemcsak tiszteletre, de követésre is méltó. Egyszerűen nem lehet szabadulni a gondolattól, hogy milyen jó lenne, ha Szolnok egykori kerületeiről és városrészeiről is készülnének ilyen kis kiállítások. Mert a sok apró részletből összeállhatna, mondjuk Szolnok elmúlt 150 évének hiteles és személyes emlékekre, dokumentumokra és tárgyakra épülő története. Például a város említésének 950. évfordulójára, ameddig még – már csak – hét évünk van.
