2025.12.1. (hétfő)

Újra a békás kútról

Újra a békás kútról

Dátum:

Zombori Sándor fotóalbumából származó kép alapján azt feltételeztem, a Verseghy előtt is volt egy békés szökőkút. Tévedtem, Az egy másik kút volt. A békás kép azonban így is kuriózum.

A 2018. március 13-án, az 1xVolt rovatban megjelent Kőbéka és szökőkút című cikk (http://www.blogszolnok.hu/1xvolt_kobeka_es_szokokut) megjelenése után szinte azonnal érkezett két komment:

 

Halász Géza

Kedves Zsolt! Ezúttal ellent kell, mondjak. Kicsi gyerekkoromtól, évekig minden nap (jó időben) a parkban játszottunk a barátaimmal, ismertünk minden fát, bokrot, és nem volt még egy békás szökőkút. A fényképen Zombori Sándor mögött a megyeház van, sőt, előtte felismerhető a kis kerek napozó, a strand sarkában. (Szerintem.)

 

Almási Sándor

Jól látszik ezen az 1960-as légifelvételen, hogy csak két békás szökőkút volt, a Verseghy gimi előtt nem volt semmi ilyen.

 

Aztán eszembe jutott, hogy bő két hónappal korábban kaptam egy levelet, ami pont a Verseghy gimi előtti szökőkútról szólt?

 

Péter Ferenc

A blogSzolnokon nemrégiben közzétett cikkedben – már nem emlékszem a címére – szóvá tetted, vagy kérdezted, hogy a Tisza park, a Tisza szálló és a református templom közötti részén volt valaha egy szökőkút és egy játszótér. Olvasva a cikket, beugrott, hogy van arról a szökőkútról fotóm. Egykori Verseghys diákként sokat csavarogtunk az osztálytársaimmal a Tisza-parton, egy lyukasóra alkalmával is így tettünk, akkor készült ez a fotó. Én ülök a kör alakú szökőkút peremén. Az átmérője emlékem szerint kb. 8-10 méteres lehetett, és hasonlóan működhetett, mint a mindnyájunk által ismert két Kossuth-téri kút. Körben a falon, belül egy csövön voltak a fúvókák, középen egy csőcsonk, amelyből vélhetően függőlegesen fújta a vizet. Azért írom, hogy vélhetően, mert amikor a fotó készült, (1966) már nem működött, de a medence épségben megvolt. Pontosan szemben volt a közepe a Verseghy főbejáratával.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kemping emlékek

Micsoda emlékeket képes előcsalogatni néhány fotó, meg egy évtizedek óta nem létező hely. Német fiatalok, egyforintos lángos, szovjet ifjúsági film. Na és egy remek sátor, meg egy különleges autó.

Három torzóból kettő

A magukra maradt kapufélfákról szóló írás után érkezett néhány megjegyzés a cikkhez. Illetve a Magyar utcai kapuról is kiderült néhány fontos információ. Tehát folytatás következik.

Fontos tető

És épület. A Szapáry utcai Nemzeti Nagyszálló (Grand Hotel, ahogy a homlokzata őrzi), aminek a bejárati kapuja előtt lévő, sokat látott, kovácsoltvas tetőről írtam, és úgy tűnik, többeket megérintett.

Dilemmák

Amikor arról írtam, hogy csak haza akartam menni, nem gondoltam, hogy a dilemmám másokat is megérint. Pedig úgy tűnik, nemcsak engem zavar, hogy bizony helyzetekkel nem tudunk mit kezdeni.