Magó Károly közel 330 oldalas munkája az utóbbi évek legalaposabb Szolnokkal kapcsolatos történeti értekezése. Azt hiszem, ezt a kijelentésemet elegendő avval alátámasztanom, hogy a Szolnok repüléstörténete 1945-ig című kötet forrásjegyzéke mintegy 24, apró betűkkel szedett oldalt tesz ki, és több mint 1800 tételből, hivatkozásból áll. Aki írt már valaha komolyabb felsőoktatási intézményben szakdolgozatot, vagy bármilyen tudományos elvárásokat támasztó értekezést, az pontosan érzi, mekkora munka lehet ebben a könyvben. Illetve egyetlen betű elolvasása nélkül is kijelenthetnénk, hogy a szerző nem a levegő beszél.
Mindezzel nem szeretnék senkit sem elriasztani az album méretű könyv lapozgatásától vagy elolvasásától, hiszen a fentiek nem azt jelentik, hogy ez egy száraz, tényközlő, csak hozzáértők számára megfejthető dolgozat. Nem! Magó Károly munkája egy minden kijelentésében hiteles, ugyanakkor rendkívül szórakoztató, a Szolnok múltja iránt érdeklődők számára pedig letehetetlen olvasmány. Mert szerintem igenis érdekes, hogy mikor járt az első repülőszerkezet ebben a városban, illetve legalább ennyire szívfájdító Ludvig Ede kudarca, hogy a két repülőterünk építésének momentumait már ne is soroljam.
Magó Károly, aki bő két évtizede foglalkozik Szolnok repüléstörténetével, lényegében az ebben az időszakban végzett kutatásait, gyűjtéseit és kritikáit rendezte sajtó alá. Mert olyan levéltári munkát végzett el, amit előtte senki. Olyan gyűjteménnyel és más gyűjtők anyagairól szóló ismeretekkel rendelkezik, mint rajta kívül senki. És vette a bátorságot ahhoz, hogy az évtizedek óta tényként kezelt információkat kritikusan vizsgálja, és ha valaminek az ellenkezőjéről egyértelműen megbizonyosodott, akkor azt közzétegye. Talán ezért is készült olyan sokáig ez a könyv, és lett olyan vaskos, hogy elsőre el sem hisszük, hogy Szolnok repüléstörténetének első öt évtizedéről ennyit lehet írni.
Magó Károly munkájának másik két említésre méltó érdeme az áttekinthetőség illetve az elképesztően gazdag képanyag. Az áttekinthetőség a felvállalt kronológiai vonalvezetésnek köszönhető, ami nagyban segíti a nem szakértő olvasót a fejlődés és a történelmi változások megértésében. A magam részéről nagyon hálás vagyok azért, hogy nem szakcikkek tömegét, hanem lényegében dátumokhoz kapcsolódó szócikkek sorozatát vehetem a kezembe, amelyek remekül lettek fejezetekbe szerkesztve.
Ami pedig a képanyagot illeti, attól nekem elállt a lélegzetem, mert tudom, hogy 1945 előttről milyen nehéz jó fotókat találni. Magó könyve viszont úgy néz ki, mint amiben minden kép fellelhető, ami a témához készülhetett abban az időben. Köztük egészen pazar felvételek a szandai sportreptérről, az katonai bázis első éveiről, vagy éppen a korabeli Szolnokról.
A Szolnok repüléstörténete 1945-ig című kötettel feladta a leckét a Reptár. Egyrészt saját magának, hiszen a következő könyvei nem lehetnek ennél alacsonyabb színvonalúak. Másrészt a városnak, mert ezentúl Szolnokról történelmi munkát összeállítani ennél halványabb forrás- és képanyagra támaszkodva nem lenne szabad. És persze a leendő olvasóknak is, akik nagyon könnyen beleveszhetnek e könyv sztorijaiba. Mert például olyasmire bukkan, miszerint a Szovjetunió 1941 nyári megtámadása előtt három hónappal már német vasúti szállító parancsnokságot akartak felállítani a városban. Vagy, hogy 1944 januárjában dönt a város képviselőtestülete a talán legrövidebb ideig álló szolnoki szobor, a Horthy Istvánnak emléket állító műalkotás Kossuth téri felállításáról. Netán arra, hogy a Dél-afrikai Légierő (!) gépei is feltűntek Szolnok felett, vagy a háború végén átálló román hadsereg néhány gépét szovjet vadászgépek semmisítik meg a város közelében, mert talán még nem szokták meg, hogy nem ellenségek, hanem harcostársak.
(Az illusztrációk Magó Károly könyvéből valók.)
/Magó Károllyal készült interjúnk hamarosan a blogSzolnok ArcOK rovatában/
