2025.08.27. (szerda)

A folyó és Szolnok

A folyó és Szolnok

Dátum:

Szolnokról ennyi régi térkép Szolnokon talán még soha sem volt bemutatva. Pedig az Aba-Novák Agóra és a Magyar Nemzeti Levéltár Áldás és átok a víz című tudományos tárlatának nem ez az elsődleges célja. Ám e gyönyörű, régi ábrázolások miatt kihagyhatatlan a kiállítás.

Az Agóra Galériában látható kiállítás egyik 1886-os rajza alapján értettem meg, hogy a várossal szembeni Tisza-part miért volt még a XX. század elején is majdnem teljesen kopár. Eddig ugyanis nem gondoltam bele, hogy a várost éltető folyón nemcsak lefelé kellett a hajóknak közlekedniük, hanem visszafelé is. Márpedig ezt sem evezőkkel, sem vitorlákkal, a XIX. század második feléig pedig gőzmotorokkal sem tudták megoldani. Emberi és/vagy állati erő kellett ahhoz, hogy a másik irányba is közlekedjenek a vízi járművek, amihez pedig úgynevezett hajóvontató utak kellettek. És miként az Áldás és átok a víz című kiállításon látható, Szilágyi Gusztáv által 131 éve készített helyszínrajz mutatja, a várossal szembeni oldalon a Tisza bal parti hajó vontatóút húzódott. Aminek karbantartása sokáig a part menti földbirtokosok feladata volt.

Az Aba-Novák Agóra és a Magyar Nemzeti Levéltár, valamint nagyon sok segítő által létrehozott különleges kiállításnak azonban nem ez az egyetlen olyan momentuma, amivel egy Szolnok múltja iránt érdeklődő nem tud betelni.

Gyönyörű korabeli, kézzel rajzolt térkép mutatja például a Szent János városrész és környékét a XIX. század közepén. Ez nagyjából Szolnoknak az a része, ahol ma a Dohányfermentáló és a Repülőmúzeum található, azaz aminek a szélére az első vasútvonal érkezett, hogy a tiszai részen gőzhajó kikötővel kapcsolódjon a másik fontos közlekedési úthoz.

De talán ennél is érdekesebb az az 1882-ből származó helyszínrajz, amely a szolnoki kincstári épületeket, köztük a város életében évszázadokon át fontos szerepet betöltő sóházakat – raktárakat – mutatja. Ez ugyanis a városi Tisza-partnak egy olyan ábrázolása, amikor a Belvárosi Nagytemplomtól eltekintve még egyetlen ma ismert épület sem állt azon a részen. Viszont a Magyar és a Német (ma Táncsics) utcáknak köszönhetően remekül azonosítható például, hogy a reformtus templom és paplak helyén a Kiegyezés utáni évtizedben még ispánlak állt, a színház helyén sórakhely, a Tisza szálló telkén pedig az I. számú sóraktár állt, amiből még továbbiak sorakoztak a folyami átkelőig.

Ha ennek a kiállításnak csak a Szolnokkal foglalkozó része lenne, vagy csak ezeket az általam még soha nem látott térképeket lehetne nézegetni, én már akkor is maximálisan elégedett lennék, és hosszú ideig molyolnék az Agórában. Ám természetesen ennél többre vállalkozik ez a kiállítás. Például egy olyan 1938-as Magyarország térképpel indít, amely pazarul megmutatja, hogy Szolnok a nagy folyamszabályozások után is időlegesen vízzel borított, vízjárta területek közepén fekszik, pontosabban, mint egy sziget emelkedik ki.

Azt nem mondanám, hogy a víz és az ember, a folyók és a körülöttük élő kapcsolatát vagy éppen a természet megszabályozásáról szóló teljes körű, részletes tárlatot kap itt az ember. Maradjunk annyiban, hogy ez egy gondolatébresztő, a legfontosabb témákat – például a vizek okozta betegségek, a folyók hasznosítása, az átkelők – felvillantó kiállítás. Amit egy hatalmas munka első lépésének kellene tekinteni, és nem megelégedni azzal, hogy szeptember 30-ig remélhetően nagyon sokan megtekintik. A Tisza fővárosában, egy olyan településen, amelyiknek az élete a körülötte lévő vizekhez kötődik – nemcsak távoli múltban, de ma és holnap is – alapvetésnek kellene lennie egy ezzel a témával foglalkozó, állandó kiállításnak és oktató helynek. Mert ez kell ahhoz, hogy megértsük: hol élünk.

(Áldás és átok a víz – A kiállítás megtekinthető szeptember 30-ig az Agóra Galériában)


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Repült a bálna

A Republic bő másfél órája persze mindenért kárpótolt. Viszont azt a közel két órát, amit szombaton este várakozással töltöttünk a szolnoki sportcsarnokban, inkább kihagytam volna. A MÁV ennyi késés után a jegy árát is visszatéríti. Itt viszont tűrnünk kellett a szervezők bénázását.

Epizodisták csillogása

Vannak színházi előadások, amelyeket nem a főszereplők visznek el a vállukon. És vannak produkciók, amelyektől semmi egyebet nem várunk, mint a könnyed szórakoztatást. A Szigligeti Színház Én és a kisöcsém című klasszikus operettjére mindkét állítás igaz.

Feminista férfiimádók

A három sárkány szolnoki adaptációjának vannak vitathatatlan erényei és érthetetlen gyengeségei. Ezekkel együtt a második felvonás okán az idei évad legfontosabb darabja. A négy főszereplő nő, Radó, Gombos, Császár, Lugosi pedig ismét nyomatékosítják, hogy Szolnokon színház működik.

A miért, a köldök és a művészfilm

Gyomorforgatóan naturalista, dermesztően aljas és nyomasztó. Szász János új játékfilmje rettentő nehéz 110 perc. A három főszereplő, a hentes, a kurva és a félszemű kamaradarabja, tele rengeteg jó jelenettel. Ám mégsem tudom megmagyarázni és megérteni, hogy miről szól ez az egész.