(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. október 2-án jelent meg először.)
Kevés dolog van, amiről az elmúlt lassan kilenc évben annyiszor írtam volna, mint a belvárosi zajok, amelyek olykor megzavarják a nyugalmamat. Legutóbb éppen öt hónapja, ami után azt gondoltam, nem veszem elő újra a témát. De mit tehet az ember, ha már sokadik vasárnap arra lesz figyelmes, hogy Szolnok belvárosának közepén valaki délután kettő órakor előveszi a flexét, és akkurátusan munkához lát? Tulajdonképpen el is indulhatna megkeresni az illetőt, és vitába keveredhetne vele arról, hogy a vasárnap a pihenésé. Ami vagy abba az irányba menne, hogy kinek, mi a pihenés – valóban egy jó flexelés is kikapcsolhatja az embert -, illetve kinek mi köze ahhoz, mit csinál egy tulajdonos a saját telkén. Meg fel lehetne idézni az egyszeri színésznő történetét is, aki a péntek-szombati előadások után éjjel hazaérve, másnap hajnalban rendszeresen szembesült, hogy a szomszédja füvet nyír, mert akkor ér rá. A színésznő pedig csak egyszer állt neki éjfélkor füvet nyírni, mondván, ő meg akkor tud erre időt szakítani, aminek a békés egymás mellett élés lett a következménye. Igazából nekem csak a morgás marad.
És morgok akkor is, amikor a belvárosi üzlet riasztója valamilyen oknál fogva hajnalban beindul. Majd pár perc vinnyogás után elhallgat, hogy aztán újrakezdje. És mindezt folytatja egész reggelig. Gondolom addig, amíg a kipihent tulajdonos vagy alkalmazott megérkezik, és lekapcsolja az egyébként semmire sem jó rendszert. Mert, ha jó lenne valamire, akkor az első riasztás után vagy a rendőrök, vagy a biztonsági szolgáltatók állítanák le, avagy a bűnözők tennék ártalmatlanná, hogy nyugodtan végezhessék a dolgukat. De nem, ezek a riasztók általában csak a környéken lakókat szórakoztatják.
De sorolhatnám a hímtagjuk méretét motorhanggal pótoló agyatlanokat, az utcai zenehallgatókat, a rém vicces nótázókat, meg mindenkit, akinek a tevékenysége éjjel-nappal irritáló tud lenni a belvárosban. Persze nulla értelme van az egésznek.
Mert a politikai korrektség miatt nem lehet olyan ötleteket bedobni, hogy az éjjel tíz és hajnal hat között zajongókat büntetlenül festékkel lehessen leönteni, hogy nyoma maradjon, ki volt bunkó az éjszaka. Vagy az értelmetlenül riasztózó üzletekre hatalmas betűkkel fel lehessen festeni, hogy idióta a tulajdonosa, ne vásároljanak nála. Netán a vasárnap délután flexelőkhöz át lehessen menni egy hegesztőpisztollyal, és összeilleszteni, amit szétvágott. Tudom, hogy ez kicsit olyan, mint a középkori fogat fogért, szemet szemért elv, ami sok jóra nem vezetne, és egyébként se visszafelé, hanem előre kellene haladnunk. De tehetetlenségében sok mindent ki tud találni, vagy tud kívánni az ember.
Mondjuk azt, hogy legyen végre egy olyan önkormányzati rendelet, ami védi a hétvégét meg az éjszakát. Mert kimondja, hogy Szolnok belterületén szombat déltől hétfő hajnalig semmiféle zajjal járó kerti munka, építkezés vagy szerelés nem végezhető. Netán rögzíti, hogy az este 10 utáni hangoskodás komoly közmunkát von maga után, például a hétvégi szemét feltakarítását. A túl zajos járművek – okozza azt a buherált kipufogó vagy a leengedett ablak mellett üvöltetett zene – rendszáma azonnal leszedhető, a jármű a tetemes büntetés megfizetéséig zálogba tehető.
Persze tudom, hogy minden szabály annyit ér, amennyit sikerül belőle betartatni. Sőt, azt is tudom, hogy minden szabály betartatása drága mulatság. Mert mondjuk a sebességméréshez hasonló zajmérőt kellene rendszeresíteni, azzal járőrözni, lesből mérni, figyelni. Tehát jó pár embernek hétvégén meg éjszaka is dolgozni kellene a város nyugalmáért. Ráadásul csak akkor lenne értelme az egésznek, ha a szabályok mindenkire vonatkoznának és sem a bengáli fukszos audis vállalkozók, sem a valakiknek a valakijei nem mentesülnének a szabályok alól bárminemű betojiság okán.
Á, hagyjuk az egészet! Beleért a bilibe a kezem. Nekem, mint adót fizető állampolgárnak és városi lakónak ezekben az esetekben jogomban áll tűrni, bosszankodni és a gőzt valahogy levezetni. Nem tudom, mások hogy vannak vele. Nekem a leírás a terápiás módszerem. Talán kevesebb kárt okoz, mintha a vasárnap délutáni vagy a hétköznap hajnali álmomból felriadva támadó nagyon agresszív gondolataim megvalósulnának.
