Ritkán fordul elő, hogy egy mozizás végén azt érzem, tapsolni kellene. Márpedig Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című politikai krimije végén ezt éreztem a Tisza mozi nézőterén. Elsősorban talán azért, mert régen láttam olyan magyar filmet, ahol a képi világ, a zene és a történet ennyire egyben lett volna. Sőt, így utólag azt mondom: semmit se ért volna a történet, ha nem ebben, az olykor fejre fordított, mélybarna, nyomasztó formában jelenik meg, ami Szecsanov Martin operatőr munkája. Aki egyébként négy éve már nagyot dobott a Senki szigete című, méltatlanul kevesek által látott generációs filmmel, és kíváncsian várom, mit mutat decemberben a BÚÉK-ben.
Természetesen az X-nél nagyon fontos a történet. Amire eleinte egy igazi krimi félrerakott aktákkal, meg nem értett, korábbi traumát cipelő nyomozóval (Balsai Móni), frissen felbukkanó, segíteni akaró kollégával (Schmied Zoltán). Hozzátéve, hogy egy olyan thriller, amiből csak szép lassan bontakozik ki a magyar politikai szál. Közben pedig tele van olyan mai utalásokkal, ami egyértelművé teszi, hogy ez a sztori a rendszerváltástól napjainkig ível. Lásd például a nyomozónő nyomasztó lakáshitelét! És ne feledkezzünk meg azokról a momentumokról sem, amelyek a néha hihetetlenbe hajló mesét egy pillanat alatt visszarántják a valóság talajára. Például, amikor Básti Juli igazgatónőként a problémás gyerek rendőr anyukájának felteszi a kérdést, hogy gyorshajtással foglalkozik-e. A bűnügyi szál úgy van feldíszítve ilyen kis fricskákkal, mint egy jobb karácsonyfa égősorokkal.
Nem szeretném a történet fordulatait lelőni, de az utolsó pillanatig van miért izgulni, és tényleg az utolsó percben is tud olyat mondani a forgatókönyvíró-rendező, amitől elkerekedi a szem. Egyszerűen hibátlan a történet, parádésan vannak összekötve az utalások, egy pillanatra se engedi a néző figyelmét lankadni: figyelni kell, részt venni a nyomozásban, a játékban.
Vitathatatlan, hogy a történetet Liza, azaz Balsai Móni viszi a hátán. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a lányát alakító Bujáki Zsófiról, aki parádés az anyjával és a világgal harcoló, az apja titkát cipelő, meg nem értett tinédzser szerepében. Igaz, a legjobb mellékszereplő díját a begőzölt forradalmárt alakító Molnár Áronnak adnám, akire inkább ilyen szerepek miatt szeretnék emlékezni, mintsem A mi kis falunk debil közmunkásaként. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nincs egyetlen színész sem, akinek belekötnék a játékába. A kezdetben hülye mellékszereplőnek, a végére pedig már-már főszereplőnek tűnő Bede-Fazekas Szabolcs éppen annyira jó, mint a rendőrorvost alakító Szirtes Ági, az emlékekben felbukkanó halott férjet játszó Fekete Ernő vagy éppen a rendőrfőnök Schneider Zoltán. És persze ott vannak a letűnt világ képviselői, élükön Kőszegi Ákossal, aki szerepe szerint rendesen átver bennünket. És persze Kulka Jánosról sem szabad megfeledkeznünk, aki egyetlen szó nélkül, egy hosszú haldoklással lesz a történet motorja.
Az első hétvégén körülbelül 12 ezren látták Ujj Mészáros Károly második játékfilmjét, ami egy kicsivel több, mint a Liza indulása, ugyanakkor tizede a Quuenről szóló mesének. A kritikák is nagyon megoszlanak, van, aki szerint a legrosszabb magyar krimi, és vannak, akik velem együtt ájulnak el az X-től. Az mindenesetre biztos, hogy ez nem egy köldöknézős művészfilm, nem egy sehová se kifutó, rosszul megírt történet, nem egy színészeknek is kellemetlen fényvisszaverés, hanem a világon bárhol képi világában, rendezésében és színészi játékában is vállalható, kortárs krimi. Ami végre látható reklámot is kapott. Már csak az a kérdés, hogy a mozik még azelőtt leveszik a műsorról, hogy tömegek lennének rá kíváncsiak, avagy néhány hetet a vetítőhelyek is kockáztatnak. Mert csak így jöhet össze a Lizához hasonló, de inkább azt meghaladó – szerintem teljesen mértékben megérdemelt – nézőszám.
