Senki nem szeretné véka alá rejteni, hogy Divinyi Réka – Veszettek, Kaméleon, Csak szex és más semmi – új forgatókönyve egy korábbi olasz film alapján készült. Ami nemcsak nálunk van így, hanem szerte a világban. Azaz a december elején a magyar mozikba került BÚÉK nem más, mint egy remake. Amihez azért érdemes mindjárt hozzátenni, hogy a magyar remake mozik posványából toronymagasan kiemelkedik, elég csak a vállalhatatlan Hippolytot vagy a Meseautót megemlíteni. Inkább szögezzük le, hogy a profi – márpedig Divinyi a Pappa pia és a Valami Amerika 3 botlásai ellenére is az egyik legjobb kortárs forgatókönyvíró – hozott anyagból is képes újat és vállalhatót alkotni. A BÚÉK ugyanis éppen annyira magyar, mint nemzetközi.
A filmet látva azon sem szeretnék fanyalogni, hogy hasonló címmel már a hetvenes években is készült magyar filmvígjáték (Szörény Rezső 1978-as alkotása). Részben azért, mert vannak népszerű címek, amiket képtelenek a gyártók és a forgalmazók elengedni. Másrészt pedig amiatt, hogy úgy álltam fel a Tisza mozi nézőteréről a premier estéjén, hogy a BÚÉK-ot teljesen máshogy is fel tudom oldani. Ez a filmcím – minden spoilerezés nélkül – a Boldog Új Élet Kezdete rövidítése is simán lehetne.
Nem tekinthetünk el attól sem, hogy maga a történet elsőre sok mindenre alkalmas, kivéve film készítésére.
Mert nem tűnik vizuálisan túl erős patronnak, hogy szilveszter estéjén hét ismerős egy asztal körül ül, vacsoráznak és közben a telefonjukkal szórakoznak. És Goda Kriszta – akinek filmjei szinte pontosan ugyanazok, amiket Divinyinél soroltam – új 114 percesében is nagyjából 70-ben ülnek a székükön. Csakhogy Szecsanov Martin – nagybetűkkel jegyezzük fel valahová ezt a nevet, hiszen ő Ujj Mészáros Károly pár hete bemutatott X – A rendszerből törölve című alkotásának is a remek operatőre – olyan képi világot teremt, hogy leesik az ember álla. Ilyen gyönyörű képeket Budapestről régen láttam. Ennyire pazar fényekben úszó lakásbelsőt meg talán még soha. Egyszerűen nem tudok ebben az esetben sem mást mondani, mint az X-nél: az operatőri munka legalább annyit tesz hozzá a sikerhez, mint a rendező, a forgatókönyv és a színészek.
Merthogy ez utóbbiak egytől egyik kiválóak. Nincs főszereplő vagy mind a heten azok. Mészáros Béla szerelmes dokija, Szávai Viktória megzuhant negyvenese, Lengyel Tamás ék egyszerű macsója, Törőcsik Franciska naiv lánya nemcsak hiteles és szerethető, hanem olyan színészi játék, ami után csak azt lehet kérdezni: miért nincsenek ők többet filmvásznon. És mindezt valahogy fokoznom kellene. Bata Éva – egyébként A mi kis falunk Tecája – Saciként hatalmas drámai alakítást nyújt. Elek Ferenc kötött kardigános kémia tanára – a pontos sztori felérne sok poén meggyilkolásával – talán az év filmes alakítása. Hevér Gábor megcsalásra készülő férjére pedig egyszerűen nincsenek jó szavak. Hevér húsz év alatt az egyik legjobb magyar színésszé nőtte ki magát, akinek lassan nem hangkölcsönzőként kellene ismertnek lennie, hanem hangkölcsönzésre érdemes világsztárként.
Lehet, hogy elragadtattam magam? Igen. Mert végre egy olyan vállaltan szórakoztató, karácsonyi magyar filmre csábítottak be, amiről szép lassan kiderült, hogy nemcsak a térd önfeledt csapkodásáról szól. Hanem egy fájó, de alapos látlelet 2018 Magyarországáról. Amire lehet, hogy nem vagyunk és leszünk büszkék, de attól még a tény tény marad. Magunkon (is) szórakozhatunk.
