Bő két évtizeddel ezelőtt, amikor legutóbb komoly fejlesztések voltak a négyesen – talán az albertirsai emelkedőn lévő kétszer kétsávos szakasz is akkoriban épült – az egyik autós szaklap újságírói megpróbálták szabályosan, azaz minden kihelyezett táblát figyelembe véve megtenni a Budapest Szolnok távot. Arra jutottak, hogy ha valamennyi korlátozást betartanak, akkor autóval a 100 kilométert kettő és fél óra alatt lehet teljesíteni. Miközben őrületbe kergettek néhány közlekedőt, és emiatt több balesetveszélyes helyzet részesei voltak, mintha büntetéseket kockáztatva nyomták volna a gázt. Sokszor eszembe jutnak a kollégák, főleg, hogy a legutóbbi, barkácsolás mentes időszakban a Szolnok Ferihegy távolság 50-55 perc alatt is teljesíthető volt (75 kilométerről beszélünk).
Él bennem a gyanú, hogy ha ma minden kihelyezett KRESZ-táblát figyelembe véve próbálnánk Szolnokról Pestre feljutni, inkább közelebb lennénk a húsz évvel ezelőtti teszt eredményeihez, mint a pár évvel ezelőtti „békeidőszak” részidejéhez. Leginkább azért, mert úgy tűnik, mintha valakire ráborult volna a KRESZ-tábla nagyszekrény, és úgy érezte, minden benne található 40-es és 60-as korlátozó táblát az M4-es építése közelében kell kihelyeznie. Esküszöm, Szolnok és Cegléd között vannak olyan részek, ahol, mint valami sorminta virítanak ezek a piros szélű körtáblák. Amelyek olykor az egyetlen látható jelei az építési munkálatoknak. Van például olyan szakasz, ahol a régi 4-es aszfaltcsíkján haladunk, nincs sávelhúzás, a padka a régi, de a korlátozó táblák már a helyükön vannak. Meg olyan is, ahol a régi úton ugyanúgy nem változott semmi, csak pár méterrel mellette már túrják a földet a majdani másik aszfaltcsík helyén.
Nem vagyok közlekedési szakember, rendőr meg pláne, tehát feltételezem, hogy ezeket a táblákat mindenféle jogszabályoknak megfelelően, rengeteg engedély és még több pecsétes papír birtokában, nagyon-nagyon sok munkaórában, jelentős pénzért és mérhető haszonkulcsot alkalmazva helyezték ki. Mindez azonban akár ellent is mondhat a józanésznek. Mert milyen lenne, ha egy étteremben a takarítónő reggel leszedetne minden asztalt, mondván, este majd takarítani fog, elő kell készíteni a terepet? Éhen halának. Vagy egy kórházban korlátoznák a műtéteket, mert egy kórtermet már festenek, ellenben egy egész szárnyat kipakolták? Az útépítők is háborognának. Esetleg egy egész iskolában nem lenne tanítás, mert néhány pedagógus majd továbbképzésre megy? A táblakihelyezők is sírnának.
Magyarul: miért kell Albertirsa és Szolnok között végig korlátozni a haladást, mikor még csak a ceglédi körforgalomnál babrálnak? Vagy miért kell több kilométerre lezárni a kétszer kétsávos rész egyik oldalát csak azért, mert majd hónapok múlva lesz ott valami munka? Fontos azért lassítani a forgalmat, hogy az autónkból jól láthassuk, hol vannak leszúrva a nyomvonalat jelölő botocskák? Persze egyszerűbb egyszer végigmenni, és minden korlátozást kiszórni, mint esetleg naponta átgondolni, hogy mi lenne a logikus.
Nem bosszantásból, de ideszúrnék egy pár évvel ezelőtti svájci tapasztalatot. Baselben szinte folyamatosan újítják fel a villamos vonalakat. Ám a legtöbb esetben ez nem azt jelenti, hogy a részben felújítás alatt lévő viszonylatot lezárják! Nem. Néhány tíz méteren dolgoznak, ha kell a sínek alól is kiszednek mindent, azokat meg alátámasztják, és ha jön a villamos, akkor a melósok és a gépek félreállnak, és halad a forgalom. Azaz szimplám dolgoznak, és nem az az első feladat, hogy a fél világnak kellemetlenséget okozva érzékeltessék, hogy majd valamikor nekilátnak a munkának. És ebbe még az is belefér, hogy nagyjából három magyar pedagógus bérének megfelelő összegért ácsorog a munkaterület két végén egy-egy svájci melós, és figyelmeztet a villamos érkezésére. Nem is csoda, hogy hol tart Svájc.
Persze lehetne lobbizni az eszement korlátozások ellen mindenféle környezetvédelmi szempontokkal is. Merthogy többször lassítani és gyorsítani sokkal károsabb, mint egyenletesen haladni. De a környezetvédelmet a haszonkulcs általában felülírja. Meg látva az útépítések környékén felhalmozódó mindenféle műanyag szemetet, nem hinném, hogy a „kölcsönkapott Föld” meg mindenféle azonnal pénzre nem váltható érvvel elő lehetne állni. Nekünk mindig, mindent úgy kell elfogadni, ahogy éppen van, mert van egy távoli cél, ami mindent felülír és megmagyaráz.
Hiszen milyen klassz lesz majd az M4-esen Szolnokig suhanni. Meg egyszer majd a várost északról is megkerülni. Sőt, Debrecen felé sem halálúton haladni. Gyönyörű álom. De nem lehetne rémálmok nélkül eljutni odáig?
(Az illusztrációk nem a cikkben említett helyszínen készültek.)
