2025.12.1. (hétfő)

Családon belüli erőszak

Családon belüli erőszak

Dátum:

A szolnoki Szász Attila új nagyjátékfilmje inkább szól a családon belüli erőszakról, mint a második világháború utáni időszakról. Mintha az elmúlt hetvenöt évben semmi sem változott volna. Mindezt egy rendkívül izgalmas, pszicho krimibe ágyazva meséli el négy remek főszereplő segítségével.

Ha majd valaki visszatekint a magyar film történetének 2010-es éveire, akkor biztos, hogy foglalkozni fog a Szász-Köbli páros munkáival. Merthogy A berni követtel 2014-ben jelentkező páros fél évtized alatt a magyar filmgyártás meghatározó alkotói lettek. Pedig vagy éppen emiatt, nem művészfilmeket, lila ködös köldöknézéseket akartak vászonra vinni, hanem történeteket. Amik ráadásul nemcsak addig érdeklik őket, amíg az utolsó vágással is elkészülnek, és fel lehetett venni a pénzt a gyártásért. A Félvilág – Mágnás Elza történetével -, az Örök tél – az első málenkíj robot film – és most az Apró mesék is olyan propagandát kapott, amit csak az nem érzékelt, aki be van oltva a magyar film ellen. Szász Attila és Köbli Norbert legújabb filmjéről nagyjából egy éve lehet tudni, hogy készül, hónapok óta láthatóak az előzetesek, a reklámok, születnek az alkotókkal az interjúk, azaz a leendő néző rá van hangolva az új történetre. Amit normál körülmények között nem kellene kiemelni, ám a magyar film egyik legnagyobb hiányossága, hogy az alkotókat csak a premier pillanatáig érdeklik a műveik, aztán hagynak mindent a forgalmazókra, az értetlen nézőke, kritikusokra és a süllyesztőkre.

Szász Attila filmjeivel azért is érdemes foglalkozni, mert a jól bevált, akár nézőcsalogatónak is nevezhető nevek mellett igyekszik viszonylag ismeretlen, ám elképesztően tehetséges színészeket is lehetőséghez juttatni. Ilyen volt A berni követben Kulka és Szabó Kimmel mellett Kádas József vagy éppen az akkor még vidéken játszó két színésznő: Lovas Rozi és Balsai Móni. A Félvilágban Kovács Patrícia mellett Döbrösi Laura, vagy az Örök télben Csányi Sándor mellett Gera Marina. Az Apró mesékben pedig a főszereplő Szabó Kimmel Tamás mellett az erdőben is díva Kerekes Vica – aki alig játszott még magyar moziban -, és kis túlzással Molnár Levente is. A fura szerelmi háromszögben társutas kisfiúval, Tóth Bercellel kiegészülve mind a négyen hatalmasat alakítanak, köszönhetően a jól kitalált forgatókönyvnek, és a színészeivel dolgozni képes rendezőnek is.

Az Apró mesék elsőre úgy tűnhet, hogy a második világháború utáni zavaros időszakról szól. Ami ráadásul a film első negyedében, a fővárosi jelenetekben elképesztő jó díszletek és trükkök között van életre keltve. Ám az ügyeskedőkkel, kényük-kedvük szerint igazoltató szovjetekkel, megtorlásokkal és aljas üzletekkel teli kor csak a keret egy olyan szerelmi drámához, amiben ott feszül a családon belüli erőszak, a fizikai és a lelki bántalmazás. Ami hetvenöt év alatt semmit nem változott, ami szinte bármelyik korban bemutatható lenne.

Ám mindez csak szép lassan bontakozik ki Szász Attila mozijában. A reményüket vesztetteket átvágó pitiáner szélhámosból, szép lassan lesz a megalázott asszony és gyerek védelmezője. A fegyvert profin forgató anya és fia párosról finoman adagolva derül ki, hogy egyáltalán nem várják haza a frontról a férjet és apát. És a mégiscsak betoppanó családfőről is több feszült jelenet után tudjuk meg a titkokat, amik miatt él benne az elhatározás, hogy megváltozzon, de a környezete mindenben pont ez ellen hat. Apró mesék, amelyeket a film háromnegyedében egy erdő mélyén lévő vadászház környékén mesél el a Szász-Köbli páros, nem feledkezve meg arról, hogy nem dokumentum vagy dokumentarista filmet, hanem játékfilmet készítenek. Mesteri a feszültség fokozása, izgalmas krimiket idézőek a lassan kibontakozó történetek, az utolsó percek pedig úgy hozzák a frászt az addigra beszippantott nézőre, mint Alfred Hitchcock.

Ha pedig mindehhez hozzáteszem, hogy remek trükkök, nagyon jó zene, pazar képek jellemzik az Apró meséket, akkor talán érthető: nemcsak a rendező szolnoki volta miatt vagyok ennyire elfogult és elégedett. Nem üres szórakozást kaptam. Nem értelmetlen művészfilmet láttam. Hanem sok kis történetből felépített, a valósággal sok hasonlóságot mutató mesét, amit hitelesen keltettek életre a szereplők. Beültem és egy perc után megszűnt a külvilág, 112 percig sodort, lekötött, felizgatott, szórakoztatott a történet. És én ezért szeretek moziba járni.

(A film alkotóival 2019. március 19-én este, a 18.00 órás filmvetítés után a Tisza moziban is találkozhat!)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Emlékek őrzése

Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik valamit komolyan gyűjtenek. Azokat pedig kifejezetten tisztelem, akik a különleges kollekcióikkal másoknak is örömet akarnak szerezni, azaz megmutatják azokat. Márpedig a Damjanich Múzeum Fényképezőgép kiállításán ez történik.

Hoppá! Gyorsan ide!

Már a küszöbön majdnem hanyatt estem. Nem sokat vártam ugyanis a Szolnoki Galéria Műgyűjtők féltet ritkaságai című kiállításától. Erre benyitok, és előbb egy Ingo Glass kisplasztikán akad meg a szemem, aztán meg három Aknay képen. Mi van itt? Az elmúlt évek legjobb kiállítása.

Dienes Eső

Az idei első Esőt valószínűleg úgy fogjuk majd emlegetni, mint a tavaly decemberben elhunyt Dienes Eszterre emlékező lapszámot. Nemcsak azért mert a lap negyedében őt idézik kortársai, hanem az illusztrációként használt kéziratok miatt is. Persze van más is a friss, tavaszi Esőben.

Hol a régi szerelem?

Talán bérletet se kellett volna venni. Vagy el se menni, esetleg felállni, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább. Netán egy sort se írni róla. És mindezzel cserbenhagyni a színházamat. Mert történjen bármi is, a Szolnoki Szigligeti Színház az enyém is. Mint a kedvenc focicsapat. Elengedhetetlen.