2025.10.14. (kedd)

Kiütős doku

Kiütős doku

Dátum:

Találj egy megtért bűnözőt, aki a fiatalokkal is foglalkozik. Aztán egy reményvesztett környéken egy srácot, aki ki akar törni, de ingadozik a könnyű pénz és a kemény munka között. Persze jöhet szerelmi szál is. Remek játékfilm ötlet. Csakhogy ez Bogdán Árpád dokumentumfilmje.

A jó dokumentumfilm olyan, mint a jól megírt játékfilm. Követhető sztorija van, elejével, végével, ívvel, melléktörténetekkel. Drámai szereplői, akikkel történik valami érdekfeszítő, akik eljutnak valahonnan, valahová. Valóban olyan az egész, hogy akár egy jó forgatókönyv alapján játékfilmet is lehetne belőle forgatni. Csakhogy itt nincs a szó eredeti értelmében forgatókönyv, a jó dokumentumfilmet valóban az élet írja. A rendező és a stáb maximum dönt, hogy mit örökít meg, vagy éppen miről marad le.

A magyar dokumentumfilmesek kettővel ezelőtti nagy nemzedékének köszönhetjük, hogy a Kádár-kor hétköznapjaiba ma is betekinthetünk. Cséplő Gyuri fogalom. Almási Tamás a műfaj koronázatlan hazai királya. Az Edda felbomlásáról szóló dokumentumfilm, vagy a tököli fiatalkorúak börtönében forgatott Bebukottak ifjúságom meghatározó alkotásai. Pedig nem voltak bennük színészek. De azt hiszem, arról szóltak, ami érdekelt. Igaz, csak azt követően, hogy odaszegeztek a képernyő elé, és azt éreztették: nekem akarnak mesélni. Talán párszor már leírtam, hogy mennyire fontos lenne napjaink feldolgozása is dokumentumfilmes módszerekkel. Sőt, nemcsak feldolgozása, de bemutatása is, hogy tudjuk: hol élünk.

Bogdán Árpád átvette a stafétát. Felvállalta, hogy játékfilmesként is utazást tesz a dokuk világában. Pedig dokumentumfilmet jóval nagyobb kockázat elkészíteni, mint játékfilm ötletekkel házalni, évekig újraírni, majd pályázni és pályázni. Mert az igazi doku a pillanat művészete. A legtöbb esetben nincs lehetőség újravenni egy jelenetet, vagy a szereplőket rávezetni arra, mit és hogyan mutassanak meg. Bogdán Árpád bátor vállalkozása volt, hogy belevágott a Gettó Balboa című filmbe. Amit a magam részéről már csak azért is különösen vártam, mert ugyanarról a Bogdán Árpádról van szó, aki 2018 egyik legfontosabb játékfilmjét készítette, a Genezist. (Kötelező film!)

A Gettó Balboa sztorija tényleg játékfilmért kiált. Adott egy néhai józsefvárosi gengszter, akit vagy másfél évtizeddel ezelőtt szíven lőttek, ám nem halt meg, hanem teljesen új életet kezdett. Megtért és fejébe vette, hogy a főváros egyik legreménytelenebb környékén bokszolni tanítja a fiatalokat. Ha máshol nincs hely, akkor a nappalijában, a játszótéren vagy egy iskola tornatermében, amíg ki nem rúgják. Csak az ő története kitöltött volna egy egész estés filmet. De Bogdánék megtalálták Zolikát, a tehetséges bokszolót, akit Misi bácsi egyre előrébb tuszkol a sportkarrierjében, eljuttatja a profi szintig. Ez is kitöltött volna egy önálló filmet. Ám Bogdánéknak szerencséjük volt Zolikával, aki a forgatás évei alatt szinte előttük nőtt fel, nem szállt ki és el. Pedig, némileg az alkotók további szerencséjére volt a sportból családi konfliktus, sőt felbukkant a szerelmi szál is. A jó dokumentumfilmhez nemcsak remek alapötlet kell, de sok-sok szerencse is.

Meg persze Bordás Róberthez hasonlóan elszánt operatőr, aki évekig képes ugyanazzal a koncepcióval követni a történetet, akinek a képein megelevenedik a nem épített díszlet és a nem tervezett jelmezek. No meg remek vágók – Politzer Péter és Hernáth Csaba -, akik a hetvenhét napnyi forgatott anyagból (egy játékfilmet 20-30 nap alatt leforgatnak) képesek voltak egy meglehetősen feszes másfél órát összerakni. Gondolom, rengeteg lemondással, vívódással, mert több filmnyi történet maradt a nyersanyagokon.

A Gettó Balboa az elmúlt fél évben már bejárta a fél világot, több díjat nyert, mint sok százmilliókból forgatott film. Áprilisban mozikba is bekerül, sőt olyan helyekre is elviszik, ahol nemhogy a dokumentumfilm, de a közösségi filmnézés is elképzelhetetlen lehetőség. Mert az alkotók is érzik, hogy egy dokumentumfilm akkor ér igazán sokat, ha sokakhoz eljut. És, ha már a televíziók leszoktak az ilyen alkotások bemutatásáról, a plasztik mozik meg nem is értik, miért kellene ilyesmivel bajlódniuk, hát marad az alternatív vetítés. A küzdelemről szóló film küzdelme a nézőkért. Ha jót akarnak, legyenek részesei ennek a küzdelemnek. És kapnak másfél órányi kis, mai, magyar valóságot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Előtted egy film

Amennyiben nem alpári poénokkal egymásra licitáló amerikai vígjátékon, vagy vérben és mocsokban tobzódó fantasztikus krimin akarnak lazítani, hanem a legjobb értelmében vett mozira vágynak, akkor nézzék meg az Előtted az élet című olasz filmet. A Tisza moziban most is megy, de szerintem hamarosan vissza is hozzák.

Játék a múltunkkal

Az 1989-es határnyitásnak is több olvasata van. Az emlékezők elfogultsága, szándékos vagy megszépítő ferdítése miatt pedig a valóságot talán soha sem tudjuk meg. Ennek ellenére készülhet a sztoriból olyan remek dokumentarista játékfilm, amilyen most fut a Tisza moziban.

Ez minden? Erre futotta?

Sok oka van annak, hogy a legjobb lenne mielőbb elfelejteni az idei március 15-ét. Ám ezek között előkelő helyet foglal el a szolnoki Szigligeti Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak "Mindenünk e zászló" című, tulajdonképpeni városi megemlékezése. Ja, nem iskola. Színház. Színház?

Mi ezt tudjuk?

A Légierő Zenekar Szolnok 55. születésnapi koncertje remek lehetett volna, ha nem a Szolnok 950 nyitógálájának adják el. Ennél a zenekar, a fellépők többsége és Szolnok is többet érdemelt volna. Az üzenet egyértelmű: az ötlettelenség, a megúszás és a pitiánerség gyűri maga alá a jubileumot (is).