Négynapos hosszú hétvégével kezdődött a harminc évvel ezelőtti április. Merthogy még állami ünnep volt „hazánk felszabadulásának” napja. Ha csak a hónap elejéről válogatnánk a korabeli helyi sajtóban megjelent hírekből, azt is gondolhatnánk: rendben dübörgött a szocializmus. Hiszen a Szolnok Megyei Tanács jelentést hallgatott meg a hetedik ötéves terv időarányos teljesítéséről, április 2-án a Tiszaligetben rendezték a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) megyei küldöttgyűlését, Budapesten pedig az állampárt központi bizottsága a „politikai rendszer reformjának időszerű kérdéseiről” adott ki állásfoglalást. És persze, április 4-e alkalmából hullottak a kitüntetések is, nemcsak művészeket díjaztak a ma is létező elismerésekkel, de vállalatok, kollektívák, brigádok is részesültek mindenféle plecsnikben.
A hírek között azonban már egyre gyakrabban felbukkantak olyanok, amelyek egyértelművé tették a változást. Nemcsak nálunk, de a „baráti szocialista” országokban is. Mert bár a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) budapesti tanácskozásán még hitet tettek amellett, hogy a hatékonyabb tervezés és az együttműködés életképessé teheti az életképtelent, és Grósz Károly, első titkár is Todor Zsivkov, bolgár főtitkárnál vizitált, azért már címlapon jelent meg a lengyel Szolidaritás engedélyezése, a Tbilisziben zajló véres konfliktus, vagy éppen a szovjet csapatok NDK-ból történő kivonása, és a Románia elleni szankciók.
Lassan nyíltan lehetett beszélni és írni arról, hogy az addig rendíthetetlennek hitt úttörőmozgalom már nem is olyan vonzó a gyerekeknek. Vagy éppen ugyanúgy reformra szorulnak az állampárt szatellit szervezeti, mint maga az MSZMP, így a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront, de még a Szakszervezetek Megyei Tanácsa is átalakulás előtt állt. Ez utóbbinak legnyilvánvalóbb jele lehetett Szolnokon, hogy a Ságvári körúti székház egy részét kénytelen volt bérbe adni az SZMT, miként talán az is, hogy ott is és más intézményekben is megjelentek a használtruha vásárok.
A változást jól mutatja, hogy megyei KISZ küldöttgyűlésén megalapították a Szolnok Megyei Szocialista Ifjúsági Szervezetek Szövetségét, a Galériában létrejött az MSZMP megmentésére a helyi Reformkör, és abban a hónapban már egy szó sem esett a Munkásőrségről. Ugyanakkor apró hír jelent meg arról, hogy az Ifjúsági Iroda Paletta címmel közéleti, politikai vitasorozatot indít a Hazafias Népfront Szapáry utcai székházában, aminek első vendégei a Fidesz országos választmányának két tagja, Orbán Viktor és Kövér László voltak. Emellett beszámolókat lehetett olvasni a Bős-Nagymaros elleni újabb tüntetésről, illetve arról, hogy a budapesti 300-as parcellában június 16-án lesz az 1956 után kivégzettek temetése.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a többséget mégsem ezek a változások hozták lázba harminc évvel ezelőtt. Hanem például a vámszabályok módosítása. Amitől azt remélte a korabeli kormány, hogy az 1988. január 1-je után elszabadult bevásárlóturizmust visszafoghatja, azaz kevesebb valuta ömlik ki az országból. Ám az új szabályok bejelentése és életbe léptetése között bő egy hét telt el, így a magyarok jelentős része az utolsó április 4-ét Ausztriában „ünnepelte”, hogy még behozhasson néhány hűtőt, tévét, videomagnót. A valuta kiáramlásának korlátozását célozta a Magyar Nemzeti Bank április 14-ei bejelentése is a forint 6%-os leértékeléséről, ami egyben azt is jelentette, hogy az úgynevezett valutakeretben meghatározott dollárért ennyivel kellett többet fizetni. Persze hozzátehetjük, hogy a bevásárló túrák szervezése mellett egyre többeket érintett a munkanélküliség veszélye, amit az is bizonyít, hogy a helyi napilap címoldalon hozta az összeállítást, miszerint az állástalansággal a környéken is tartósan számolni kell. Amihez képest tényleg elhanyagolható változásnak tűnhetett, hogy a helyi Szövtaxi emelni volt kénytelen az árait, így egy kilométer fuvarért már 8 forint 60 fillért kellett fizetni.
Így három évtized távlatából is érdemes megemlíteni, azon az áprilison jelentették be, hogy a VIII. Országos Színházi Találkozóra két szolnoki darabot is meghívtak. A hónap sikere, a régi, romos épületben, a Verebes István rendezte Chicago című musical volt, többek között Mertz Tibor főszereplésével. Miközben a város cégei, sőt zenekarai is a Szigligeti Színház felújítására gyűjtöttek. De, ha már kultúra: érdemes megemlíteni azt a nagyszabású kiállítást is, ami a magyar grafika külföldi sikereit mutatta be a Galériában, vagy éppen a Szolnokon rendezett Országos Reklámkonferenciához kapcsolódó plakátkiállítást, ami az MMIK-ban idézte meg az évtizedekkel korábbi hirdetéseket.
Harminc évvel ezelőtt a Szolnokon élők és a városon áthaladók jelentős részét azonban leginkább a 4-es út zsúfoltsága, a Belvárosi Tisza-híd szűk áteresztőképessége izgatta és bosszantotta. Legalábbis erre utalnak azok a panaszok – ne felejtsük el, még csak tervezték a Szent István-hidat és az elkerülő utat -, amelyek arról szólnak, hogy általában az Evezős csárdánál meg a Sportreptérnél áll a kocsisor vége, és szinte képtelenség átkelni a városon. A probléma kiküszöbölésére munkabizottság alakult a Megyei Tanácson, ám ott csak olyan ötletekre tellett, minthogy az autósok legyenek udvariasabbak egymással, meg esetleg a Zagyva-hídról ne lehessen rákanyarodni a Tisza-hídra, hanem a Pólya-Ady-Dózsa György úti kört leírva lehessen feljutni. Azt hiszem, ebből végül nem lett semmi.
És bár az hetedig ötéves tervet időarányosan teljesítette az ország meg a megye, azt hozzátehetjük: akkoriban már nem nagyon épült semmi Szolnokon. Egyetlen kivétel a Szapáry úti (akkor Ságvári körúti) új Országos Kereskedelmi és Hitelbank (később K&H) fióképületének az átadása. Ami ma már üresen áll, pedig három évtizeddel ezelőtt mindenki nagyon büszke volt az 50 ezer forintos négyzetméter áron felépített, tágas tárgyalóval, ügyfélteremmel és rengeteg irodával kialakított épületre.
