2025.12.1. (hétfő)

Emlékezés a 120 éves Zsinagógánál

Emlékezés a 120 éves Zsinagógánál

Dátum:

A Szolnoki Zsinagóga 1899-es átadására emlékeznek március 19-én a városi hitközség szervezésében. A helyi zsidóság és a templom történetéről szóló előadások mellett Klein Judit és zenekara valamint a Szolnoki Szimfonikusok vonósnégyese is koncertet ad. Berman Dávid hitközségi elnökkel beszélgettünk.

– Miért éppen most emlékeznek a Szolnoki Zsinagóga átadásának évfordulójára?

– Az épületet valóban 1899 augusztusában adták át, mivel azonban 1960 óta már nem a hitközségünk tulajdonában van, alkalmazkodnunk kell a Múzeum programjaihoz. Így esett a választásunk a május 19-ei vasárnapra, amikor kicsit előbbre hozva a Húsvét utáni 40 napos gyászt követő Lág Báomérre is emlékezünk, azaz tűzgyújtás és örömzene is lesz a Zsinagóga és a Tisza mozi közötti Múzsák terén.

– Milyen programokkal várják az érdeklődőket?

– A program Róna Tamás főrabbi és Szalay Ferenc polgármester köszöntőjével kezdődik, majd Dr. Szegő Ágnes és Dr. Schöner Alfréd professzor, főrabbi tartanak előadást a város zsidóságának és a Szolnoki Zsinagóga történetéről. Ezt követően a Szolnoki Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult vonósnégyes műsora következik, majd átadjuk a Szabó Imrefia Béla által készített emlékérmeket mindazoknak, akik segítik a munkánkat.

Délután Klein Judit és zenekara ad koncertet, majd következik a tűzgyújtás és az örömzene a Múzsák terén. Közben pedig a Kis Zsinagógában berendezett múzeumunk is várja a látogatókat.

– Legutóbb a Múzeumok Éjszakáján jártam a Tisza mozi épületében lévő Kis Zsinagógában berendezett múzeumukban. Mennyit gyarapodott azóta a gyűjtemény?

– Folyamatosan érkeznek felajánlások, jóval több anyagunk van, mint amit ki tudunk állítani. Amikor hozzátartozókat kalauzolok valamelyik temetőnkben, mindig arra kérem őket, hogy ha van valamilyen fotójuk, írásos vagy tárgyi emlékük akár a Zsinagógáról, akár a helyi hitközség életéről, ajánlják fel a múzeumunknak. Nem rég bejelentkeztek a Tisza mozi – az egykori Zsidó Kulturális Központ – építőjének leszármazottai, akik ígérték, hogy sok régi képet és dokumentumot hoznak majd. Bízom benne, ezen a vasárnapon is sokan megnézik a múzeumunkat, aminek egyik újdonsága a régi szolnoki képeslapokból rendezett kiállítás.

– Ha már a Zsinagóga avatására emlékeznek, nem megkerülhető a kérdés, hogy mit lehet tudni Baumhorn Lipót, az építő sorsáról, leszármazottairól?

– Sajnos nagyon keveset, holott korának egyik legfoglalkoztatottabb zsinagóga építője volt. Az ő munkája például a Szegedi Zsinagóga vagy éppen a kolozsvári, ami a szolnokinak szinte a pontos mása. Próbálunk minél többet kideríteni róla és a leszármazottairól, de eddig nem sok sikerrel jártunk. Izraelben él valaki, aki állítja, hogy Baumhorn leszármazottja, de ezt még nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani.

– Mekkora jelenleg a hitközség és mikor volt utoljára Szolnoknak saját rabbija?

– Nagyon kicsi, talán tizenöt-húsz családról beszélhetünk. Rabbink a háború előtt volt utoljára, most a Szolnok, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunhalas és térségének van egy rabbija.

– Meddig működött a Szolnoki Zsinagóga eredeti funkciója szerint?

– Azt tudjuk, hogy 1948-ban még tartottak benne esküvőt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

TVSZ (9.): A nem volt 1867-es földrengés

A Belvárosi Nagytemplom "építésének" 250. évfordulójára megjelent kiadványban lehet olvasni az 1867-es szolnoki földrengésről, ami miatt a templomtorony megdőlt. Azonban úgy tűnik, nem a föld mozgása, legalábbis nem az akkori volt az oka a dőlésnek. Tanultam Valamit Szolnokról.

A rádióban jártam

A ma már nem létező Magyar Rádió szolnoki stúdiójában jártam, a Kolozsvári úton, a buszpályaudvar mögött. Ez az épület nemcsak a szolnoki sztálinbarokk építészet első eleme, de hely- és médiatörténeti helyszín is. Belsejében pedig ma is párját ritkító stúdiószigeteléssel. Menteni kellene!

Terméskövek nyomában

Régebbi szolnoki házakat és utcai építményeket nézegetve néha az az érzésem, hogy a hatvanas években néhány építész és megrendelő nagyon szerette a terméskövek vagy a hasonló műkövek használatát. Több helyet is találni a városban, ahol különböző állapotban megmaradtak ezek a kövek.

900 éves, mint brand?

Szolnok 1975-ben ünnepelte alapításának - első említésének - 900. évfordulóját. A jelentős jubileumra majdnem egy évtizedig készült a város, és a "Szolnok 900 éves" márka olyan jól sikerült, hogy még a helyi cégek is használták a reklámjaikban. Legalábbis a kártyanaptárakon.