A Tabán Szolnok legrégebb óta, elsősorban lakóövezetként funkcionáló városrésze, ami annak idején jóval nagyobb kiterjedésű volt, mint amit ma így emlegetünk. A még öt évtizeddel ezelőtt is álló régi Tabán a Zagyvától a mai Balogh Kálmán útig, illetve egészen a Várkonyi térig a jelenlegi Móra Ferenc úti lakótelep helyét is elfoglalta. Kacskaringós kis utcáin közel száz házból állhatott, és a XX. században magáénak tekinthette a Sipos téri iskolát is. Ennek a több száz éves városrésznek a történetét, elsősorban az elmúlt másfél évszázados múltját, és a magyar festészetben hagyott nyomait igyekszik bemutatni a Damjanich János Múzeum új időszaki kiállítása, a Tabán (p)anno a Szolnoki Galériában.
A kiállítás egyik különlegessége, hogy óhatatlanul is némi képet ad a Damjanich Múzeum rendkívül összetett feladatairól. Mert miközben a Tabán (p)anno egy helytörténeti kiállítás, aközben nagyon széles palettán mozgó néprajzi bemutató, nem megfeledkezve a Tabán Szolnokon alkotó művészekre gyakorolt hatásáról, azaz egyben képzőművészeti tárlat is. Ha pedig mindehhez hozzáteszem, hogy egy olyan kiállításról van szó, ahol a kisebbek játékos foglalkoztatására is gondoltak, akkor az egyre fontosabb múzeumpedagógia, azaz a tudomány könnyed megértetése is helyet kapott a Galériában. Emlékeim szerint régen volt ennyire összetett kiállítása a Damjanich János Múzeum munkatársainak.
A Tabán (p)anno a nagyközönség számára azonban nem ezért lehet érdekes. Sokkal inkább egy eltűnt, de szinte minden szolnoki emlékezetében vagy lelkében élő városrész, és a sokunk által keresett régi Szolnok megidézése miatt. Mert a Galéria földszintjén az egykori tabáni embereken keresztül, megőrződött családneveken, mesterségeken, régi fotókon és szobabelsőkön át idéződik meg a városrész és a múltja. Amiből az rajzolódik ki, hogy a belváros közelében fekvő, de szinte önálló városként működő Tabánban volt minden, ami a korabeli emberek ellátásához kellett. Sőt, olyan mesterek is lakták, akiknek a portékáit nemcsak a Tabánban, talán nemcsak Szolnokon keresték. Nagyon szimpatikus a kiállítótér közepén elhelyezett, a mára eltűnt tabáni házakat megidéző installáció, ami nemcsak a hely zegzugosságát, de épített emlékeit is megidézi, miközben nagyon jól betölti a teret.
Az pedig, hogy a Galéria emeletén a Tabánhoz kapcsolódó kultúra kapott helyet, nagyon jól megmutatja a materiális és szellemi dolgok viszonyát. Miközben letekinthetünk a hétköznapi Tabánra, több tucat festmény révén ízelítőt kapunk a városrész képzőművészetre gyakorolt hatásáról. És ez alkalommal nem, vagy nem elsősorban a legnagyobb, legismertebb művészek képein keresztül. Ráadásul a legtöbb festmény esetében úgy, hogy a képek mellett fotók mutatják a művész által megörökített utca- vagy házrészletet. Mindemellett pedig szó esik a máig legendás Sipos téri iskoláról, azaz a „Tabáni műegyetemről”, illetve a tabáni kötődésű muzsikusokról, akik Szolnok több vendéglőjében is szórakoztatták a közönséget.
A kiállítás egyetlen dologra mesél keveset: a régi Tabán évtizedekkel ezelőtti pusztulásáról, elpusztításáról, elfoglalásáról. Talán mert nem is a feladata, vagy, mert objektíven a mai napig nincs feldolgozva, mi is történt ott. Mert azt tudjuk, hogy 1968-ban 14 kijelölt tabáni házzal skanzent szerettek volna kialakítani. Azt azonban nem, mi vagy ki torpedózta meg ezt a máig remeknek mondható ötletet, és hogyan lett ?Rózsadomb? Szolnok egykori falujából, azaz a kapzsiság miként falta fel a múltunk egy darabját.
(A Tabán (p)anno című kiállítás 2019. szeptember 30-ig, hétfői kivételével minden nap 9-17 óráig várja a látogatókat a Szolnoki Galériában.)
