Emlékeznek még a június 19-ei nagy felhőszakadásra, amikor a Széchenyi városrészbe vezető aluljárót szinte pillanatok alatt elárasztotta az esővíz? És arra, hogy ez nem először fordult elő az idén? Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezeket az eseteket megelőzően, meglehetősen ritkán történt hasonló. Lehet, hogy tévedés, lehet, hogy vészmadárkodás, mégis azt kell gondolnom, az ilyen esetekre éppúgy fel kell készülnünk, mint az agyzsibbasztó, több napig tartó kánikulákra. Egyszerűen azért, mert érzékelhetően változik Szolnok és környékének a klímája, és ha hihetünk a tudósoknak, ez az elkövetkező évtizedekben is így lesz.
Mit tehetünk? Azt biztosan nem, hogy leragadunk a Széchenyi városrészbe vezető aluljáró környékén lévő csatornarendszer reparálásánál, meg a politikusok ekézésénél. Ez ugyanis pontosan annyit ér, mint klímaváltozás ellen a magyar zöldrendszámos luxusautók hada, meg a havonta elszállított sárga zsákokban összegyűjtött műanyaghulladék. Önámítás. A holnap városával és szolnokijaival folytatott felelőtlen játszadozás. Cselekedni kellene. Helyben. Mert a világnak, Európának és az országnak is lesz elég baja a klímaváltozással ahhoz, hogy helyettünk, a mi problémáinkra már ne, vagy alig jusson energia.
A nagy utak apró lépésekkel kezdődnek. Ami azért is jó, mert az előttünk álló út iszonyatosan drága lesz. Így sokkal jobban járnánk, ha szép lassan kezdenénk költeni a különböző megoldásokra.
Például az esővíz összegyűjtésére és hasznosítására. Mert nemcsak az vicces a klímakatasztrófa felé zakatoló XXI. században, hogy ivóvízzel öblítjük a vécénket, locsoljuk az utakat, keverjük a betont, de az is, hogy a lehulló csapadék úgy folyik keresztül rajtunk, mint középkori városon a fekália. Holott csak annyit kellene tenni, hogy mostantól ne lehessen úgy semmiféle házat építeni Szolnokon, hogy abban nem gondoskodnak a csapadékvíz hasznosításáról és gyűjtéséről. Miközben a város is nekikezd, és évek alatt kiépíti a szennyvízcsatornától független csapadékvízgyűjtő rendszerét. Közben pedig a régi házak tulajdonosait is kötelezi, hogy egy-másfél évtized alatt, az aktuális felújításkor vagy adásvétel esetén járjanak el úgy, mint az új ingatlanok gazdái.
Mindez nemcsak azért lenne fontos, mert sok mindenre nem ivóvizet kellene használnunk, hanem például azért is, mert megszűnnének az utcára vezetett ereszcsatornák, így egy-egy kiadósabb eső után nem hömpölyögnének folyók a város közterein. Arról nem is beszélve, hogy a házak és utak is tartósabbak lehetnének. És, ha már nekiállnánk a csapadékvízgyűjtő rendszer kiépítésének, egyben az utcai légvezetékeket is elrejthetnénk a föld alá. Ami minimalizálná annak a kockázatát, hogy a várhatóan egyre erősebb viharok esetén összeomoljon a városban az áram- és kommunikációs szolgáltatás.
Igen, ez egy drága mulatság. Bár szerintem néhány kiadós vihar után megtérülne a befektetés. És miként az szennyvíz elvezetése is úri huncutságnak tűnt egy évszázada, a csapadékvíz kezelésével is megbarátkoznánk, sőt pár évtized alatt természetessé válna.
Miként azzá kellene válnia annak is, hogy drasztikusan csökkentjük a város lebetonozott, leaszfaltozott felületeit, és ahová csak lehet, fákat ültetünk, zöld felületet telepítünk. Igen, kevesebb felszíni parkoló, több zöldfelület a mélygarázsok és a házak tetején. Sőt, tetszik vagy sem, de hosszabb távon az autóutakat is csökkenteni kell, helyüket pedig parkosítani. Mondjuk azért is, mert egy hosszabb távú gondolkodásnak köszönhetően a város lakói végre átszoknak a XXI. századira fejlesztett közösségi közlekedésre – a szolnoki villamos ötletét most nem írom le újra -, az elektromos rollerekre és a kerékpárra. Igaz, ez utóbbiakhoz nemcsak kövezett és betonozott utak kellenek – sőt ezek helyett ma már áramtermelő, vagy műanyagot újrahasznosítható műtárgyak is építhetők -, hanem megfelelő tárolók is. Amiből Szolnokon jelenleg egyetlen egy sincs.
Bár az utóbbi napokban rettentő volt a hőség Szolnokon, nem gondolnám, hogy napszúrást kaptam és elment az eszem. Még csak azt se, hogy álmodozom, és naiv vágyakat kergetek. Nem. Csak szeretném bedobni a közösbe, hogy szerintem mit is kellene tennünk. Választásoktól, pártoktól, rendszerektől függetlenül. Mert ciklusokon átívelően, évtizedekben kellene gondolkodnunk. Nem csak az unokáink és az utódaink, hanem magunk miatt is. Mert olyan vihar előtt állunk, ami után már nagyon késő lesz gondolkodni. Most viszont még feltehetjük a kérdést: leszünk-e mi szolnokiak okosak?
(Első fotó forrása: facebook)
