2025.10.14. (kedd)

All Stars K

All Stars K

Dátum:

Kádár János örökéletet nyert a Kárpát-medencében. Az egyik legerősebb, egyben vitathatatlan állítása a Drakulics elvtárs című új magyar filmnek, ami kellő iróniával helyezi a kort egy fergeteges feketekomédiába. A Kádár-kor után indult színészgeneráció legjobbjait felvonultatva.

Nem tudom, hogy az évtized elején készült Isteni műszak máig tartó hatása vonzott-e kifejezetten sok nézőt a Tisza moziba Bodzsár Márk új filmjére, avagy a Kádár-kori nosztalgia, netán a jól eltalált netes reklámkampány. Mindenesetre tény, hogy országos premier után egy nappal régen voltak ennyien kíváncsiak új magyar filmre Szolnokon. Aki ott volt – a reakciókból ítélve – szerintem nem csalódott. Mert miközben egy ízig-vérig feketekomédiát láthattunk, megfelelően adagolva elmerülhettünk a Kádár-kor hülyeségbugyraiban is. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Drakulics elvtárs az év egyik, hanem a legjobb magyar filmje lett. Persze sok ok miatt.

Elsősorban talán a zseniális történet és a becsületesen megírt forgatókönyv révén. Annak ellenére, hogy sokszor szokott rosszul elsülni, amikor a rendező és a forgatókönyv írója ugyanaz. Itt azonban Bodzsár Márk munkáját olyan dramaturgok segítették, mint az egyébként színészként sokkal jobban ismert Jakab Juli, vagy korunk egyik legkiválóbb színházi és filmes forgatókönyvírója, az olykor önállóan is rendező Tasnádi István. Akik hárman úgy hoztak össze egy vámpírmeséken alapuló, azonban a Kádár-kor, ma már megmosolyogtató működési mechanizmusait kikarikírozó krimit, hogy egyik összetevőt sem érezzük soknak, vagy kevésnek, és nem elmeséletlenül ér véget a történet. Mindeközben pedig fergeteges, akár idővel szállóigévé is csontosodó dialógusok hangoznak el, nemcsak Kádár János szájából, aki maga mondja, hogy örökéletet nyert a Kárpát-medencében, de szinte valamennyi szereplőtől.

És igen, a remek sztori sikeres filmmé válásának másik összetevője a színészgárda. A legkisebb szerepekben is a Kádár-kor után indult, ma harmincas-negyvenes generáció legjobbjai tűnnek fel Rezes Judittól, Pálos Hannán keresztül Borbély Alexandráig. Akiknek többsége vagy a fővárosi Katona József Színházhoz, vagy a kőszínházakon kívüli alternatív társulatokhoz is köthető tagként vagy alkalmi fellépőként. Mellettük – talán a reklám kedvéért – Bödőcs Tibor humorista is kapott egy testhezálló szerepet, illetve, talán a szemfüleseknek majd az is feltűnik, hogy a fájóan fiatalon elhunyt Térey János, író, költő, műfordító is feltűnik a Drakulicsban egy jelenet erejéig.

A film legnagyobb meglepetése egyértelműen a film női főszerepét alakító, fiatal Walters Lili – a legtöbben talán az Egy nyári kaland utolsó évadából emlékezhetnek rá -, aki méltó partnere az annak idején a Szezonnal berobbanó Nagy Zsoltnak és Nagy Ervinnek. Reménykedem, hogy a filmkritikusok legjobb férfi és női mellékszereplők díjára méltó színészeket is ebből a filmből választanak majd. Mert az egyébként színházrendező és egykor direktor Znamenák István és Szűcs Nelli, mint folyamatosan figyelő és mindent tudó házfelügyelő házaspárja a legérdemesebbek erre az elismerésre. Persze Thuróczy Szabolcs és Kerekes Éva főrendőr-titkárnő párosa elég komoly kihívást jelent majd nekik, miként Rába Roland Kádár Jánosa és Balsai Móni kádári tolmácsa is ott kell, legyen a jelöltek között. Ja, és akkor a Trill Zsolt-féle három titkos ügynökről még nem is beszéltem.

A magam részéről komolyan díjaznám Ágh Márton látványtervezőt és mindenkit, aki a Drakulics jelmezeiben, díszleteiben és kellékeiben közreműködött, mert egyszerűen hibátlan, semmibe sem lehet belekötni. A hetvenes évek elejének autóparkja rendszámostól éppúgy rendben van, mint az összes szereplő, valamennyi ruhája, vagy éppen az olyan kiegészítők, mint a szalagos magnó vagy a varroda, esetleg a TSZ ünnepség berendezése.

Ám számomra a film legnagyobb erénye, hogy végre se nem nosztalgiával, se nem a teljes elutasítással kezeli a Kádár-kort, hanem a saját történetéhez szükséges groteszk humorral. Nagyon remélem, hogy végre valóban felnőtt egy olyan filmes generáció, amelyiknek nem ívódott be a bőre alá a Kádár-kor, így bátran, a kortársak számára akár szemtelenül, mégsem ész nélkül pocskondiázva billenti fenéken azokat az éveket. Eddig azt hittem, Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című filmje egyszeri lépés volt ezen az úton. Bodzsár Márk Drakulics elvtársa viszont azt mutatja, van remény. Mert volna még miről ilyen formában mesélni. A kérdés, hogy az Andy Vajna korszakot kényszerűen lezáró magyar filmipar merre veszi az irányt. Ám, amíg ez kiderül, ne hagyják ki Drakulics elvtárs történetét!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Családi összejövetel után

A nyitójelenet elcsépelt. A játékidő jelentős részében egy autóban egymás mellett ülő és beszélgető főszereplők filmezése nem túl izgalmas. A végkifejlet sejthető, mégis sántít. A két főhőstől is többet vártam, amiért a mellékszereplők sem kárpótolnak. Szóval több sebből vérzik a Most van most.

Borat az Oscaron?

Az 1990-es taxisblokádról szóló új magyar film nemcsak elszalasztott lehetőség, de sok szempontból gyalázat is. Maga Antall József kérné ki magának ezt a filmet, és gyanítom, Andy Vajna is szivart tördelve tiltakozna, hogy ezzel a vállalhatatlanul béna képi világgal induljunk az Oscarért.

Más holdja

El kell fogadnom, hogy miként a divatbemutatók kifutóinak ruhái sem a hétköznapoknak szólnak, úgy vannak filmek, amelyek a szakmának és a fesztiváloknak készülnek. Számomra a Jupiter holdja ilyen, mert az ünneplése ellenére sem áll össze, hogy mit akart a rendező.

Kórház a város szélén?

Ez is eszembe jutott a Szolnoki Galériában nemrég megnyílt képzőművészeti kiállításról. Amivel kapcsolatban már az elvitte némi időmet, hogy kiderítsem, melyik Sebestyén Zoltán a kiállító. A képeken és a velük élő címeken kívül más információ nincs a helyszínen.