2025.10.14. (kedd)

Bagaméri színháza

Bagaméri színháza

Dátum:

El vagyunk átkozva! Legalábbis az átmeneti játszóhely egészen biztosan. Mert az nem lehet, hogy ott háromból három nem sikerül. Miközben a helyén maradt Szín-Mű-Helyben három kiváló előadás megy. A Szent Péter esernyőjében is voltak jó részek. Csak az egész nem jött létre.

Szépségszalon, La Mancha lovagja, Csupa balláb, Jézus Krisztus szupersztár, Cabaret, Öt nő az esőben, A padlás. Lehet, hogy túlzó várakozással és elvárásokkal ültem be a Szigligeti Színház idei harmadik, nagyszínházi – pontosabban agórás – bemutatójára. Az általam nagyon tisztelt Radó Denise rendezőtől ugyanis azt vártam, hogy az iszonyatosan döcögve kezdődő évadban végre a lovak közé csap. Vagy legalább megmozdul valami. És, ha a lehetőségek kényszere miatt nem is kiemelkedőt, de legalább a szükségből erényt kovácsoló „radós” ravaszságot tesz elénk. De el vagyunk átkozva, mint Bagaméri Jácint, a kisújszállási gyökerű fagylaltos. Vagy legalábbis az ideiglenes játszóhely, ahol semmi sem akar sikerülni. Mert nem vigasztal, hogy az idei három nagyszínházi produkció közül, még a Szent Péter esernyője a legvállalhatóbb.

Nem értem, vagy nem tudok rájönni, hogy mi a baj.

Mert például a szolnoki Szent Péter esernyőjében Barabás Botond Wibra Györgye végig teljesen rendben van. Illik hozzá a szerep, működik a karakter, sőt mintha az egész sztorit neki kellene vontatnia. Molnár Nikolett Veronikája nemhogy szerethető, de mindenkinek bele kell habarodnia abba a hamvas teremtésbe. Pontosan olyan, amilyennek a mesebeli jónak lennie kell. Gombos Judit Münznéje pedig egyenesen Jászai-díjért kiállt. Nem véletlen, hogy kétszer is nyíltszíni tapsot kapott a premier közönségétől. És ott van az a hét-nyolc éves forma kislány, aki az első felvonásban Lonkát játssza kiskorában. Nem aranyos, hanem vérprofi, aki nemcsak a szöveget és a helyét tudja, de játszik is.

Meg vagyunk átkozva!

Vagy csak nekem nem jött át a többi szereplő. Kinczel József – egyébként koreográfus, sokszor amatőr színész – Üvegtigrisből átemelt Király Sanyijának például sem a helyét, sem az indokoltságát nem találom. Miként azt sem értem, hogy a jobb szerepekre érdemes Sárvári Diának miért kellett debilt alakítania. Vagy, ha már Lugosi Claudia végig tót tájszólásban nyomja Adamecznét, akkor az első felvonásban még hasonló akcentust használó Mészáros-Zelei-Horváth trió ezt később miért felejti el? Kertész Marcella nyelveket keverő párizsi műlovarnője legalább végig, egyenletesen ripacs és rikító. Ja! És a kutya? Cuki, a jelmezt viselő kisgyerek az egyik legkeményebb munkát végzi. De minek is?

Tényleg beszabadult Bagaméri szelleme.

Holott vannak egészen kiváló ötletek. Például, hogy jelenjen meg egy kicsit belterjes falu a maga böszmeségeivel és butaságaival. Aztán az első jelenet után ez eltűnik, vagyis az építkezés helyett átcsap valami öncélú parádézásba. Vagy Horváth Gábor okoskodó tanítójában legyen ott a kultúrát megváltoztatni akaró, önmagát messiásnak képzelő értelmiségi. De TH minden igyekezete csak magányos küzdelem marad, pedig akár különdíjas karakter is lehetne. A felemelkedni vágyó kisváros, a vak hit, a számító elfogadás is mind-mind csak felvillan, aztán kialszik. Olyan az egész előadás, mint egy hatalmas mozaikkép, aminek a darabjait leszórták a földre, és azoknak sem segítséggel, sem maguktól nem sikerült összeállniuk.

Az eszméletlenül szép jelmezekkel sem, amelyeket Húros Annamária álmodott meg. Akire a díszleteket is rábízták, de úgy tűnik, őt csak a ruhák érdekelték. Avagy egyszerűen ezen az elátkozott helyen nem lehet díszletezni. Bár, akkor meg minek ilyen csiricsáré, hol jelzésértékűnek szánt, hol meg a nézői képzeletet kizárni akaró környezetet rittyenteni a rendelkezésre álló térbe?

Meg vagyunk átkozva! A szolnoki Szent Péter esernyőjéről nem lehet mást írni és mondani, csak hogy nyomokban jó ötleteket, sokszor jó színészeket, itt-ott színházat tartalmaz. De könyörgöm! Bújjon elő végre a Vadliba őrs, és álmodják meg a Hörömpő cirkuszt! Nem csak azért, mert annak van most reneszánsza, de az talán az átkot is leveheti rólunk.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az arcokat figyeljék!

Érezték már azt színházban, hogy legszívesebben felugranának, és valamelyik szereplőt ledorongolnák? Szerencsére az Öldöklés istene jórészt egy üvegfal mögött játszódik a szolnoki Szín-Mű-Helyben. Így csak kívülállói vagyunk egy olyan hétköznapi történetnek, aminek bármikor részesei is lehetnénk.

Szolnoki Eső

Zalán Tibor Szolnokon ha című verse olyan erős kezdés az idei második Eső harmadik oldalán, amitől egy darabig emlékeiben tántorog az ember, és kirázza a hideg, miként lehet így, csupasz betűkkel visszaadni egy várost - a várost - és a hozzá kapcsolódó érzelmeket.

Egy szörnyű élet lapjai

Ha csak a színházi - benne néhány szolnoki - anekdotákat, a Verebes előtt született nagyokról szóló édes-bús történeteket vesszük, akkor szórakoztató a Tólig című könyv. Viszont, ha az erősen forgatott köpönyeg ízű személyes gondolatokat, akkor inkább megdöbbentő és szánalmas.

Elharapott Kötőszavak

Nem könnyű olvasmány Bérczes László Kötőszavak című könyve. Ellenben letehetetlen, Szolnokról nézve kötelező olvasmány, egyben egy különleges elme forrásértékű visszaemlékezése nagyjából Magyarország elmúlt hat és fél évtizedére. Kár, hogy olykor nem kérdezett vissza valaki.