2025.10.14. (kedd)

Múlt- és illúziórombolás

Múlt- és illúziórombolás

Dátum:

Nem történt semmi. Csak szegényebbek lettünk egy régi szolnoki házzal, és egy új szolnoki illúzióval. Mindezek következtében pedig robogunk tovább azon az úton, amin az épített örökségünket és a saját múltunkat pusztítjuk. Amihez már az új közgyűlésnek is köze van. Egyes. Ülj le fiam!

A Mészáros Lőrinc utca 30. számú telken 1902 óta állt egy nyolcablakos, utcafrontra épített, fehér homlokzatos, visszafogottan díszített, hosszú parasztpolgár ház. A múlt idő használata azért indokolt, mert 2019 decemberének első hétvégéjén – mintegy Mikulás ajándékként – elkezdték a házat elpusztítani. Ami a tulajdonosának Szolnokon jogában állt. Hiszen a ház esetleges történelmi szerepéről, jelentőségéről nem tudunk semmit. Építészetileg sem mondhattuk különlegesnek. Sőt, a közvetlen környezete sem indokolta, hogy netán bármikor helyi védettséget kapott volna. Mindösszesen annyit jegyezhetünk meg, hogy a Templom utcát különlegessé tevő házakhoz hasonló, a Belvárosi Nagytemplom környezetében kifejezetten jelentős, a város nem túl gazdag épített örökségében azért mégiscsak számon tartandó ház pusztult el. És vele együtt egy kicsit Szolnok múltja is.

E cikkre készülve átlapoztam a blogSzolnok tíz éve gyűlő, lassan tízezer darabos képtárát. És megdöbbentem. Csak az elmúlt egy-két évben hány hasonló esetet dokumentáltam a városban. (E cikk illusztrációja ebből válogat, míg a címlap és az utolsó kép a Mészáros Lőrinc utca 30. szám alatti ház bontását mutatja.)Ott van például az Arany János utca 1. szám alatt elbontott egykori szecessziós ház, vagy az utca másik végéről eldózerolt kisebb, de Szolnokra annyira jellemző polgárház. De tudok példát mondani a Mária utcáról, a Mészáros Lőrinc utca közepéről, a Jókai utcáról, nem is beszélve a Magyar utca 20. szám alól eltüntetett, hosszú, sárga házról. Mindegyikről ugyanazt lehetne elmondani, mint a Mészáros utca 30. szám alatt december elején még álló épületről. Mindegyik elbontásával Szolnok nem túl gazdag épített örökségéből dobtunk ki valamit az ablakon.

Tulajdonképpen nincs is ezen miért csodálkozni. Mindenféle demagógia nélkül mondhatom, hogy mindezt a második világháborúnak, a kommunizmus éveinek és az elmúlt három évtized elszalasztott lehetőségeinek köszönhetjük. Annak, hogy Szolnok lényegében kipusztult 1944-re. A háború előtti lakosságának a tizede maradt meg, azaz összesen négyezer olyan ember kezdett itt új életet, akiknek jelenthettek valamit – mondjuk személyes emléket – a hasonló régi házak. A rendszerváltás előtti évtizedekben új lakókat kapott Szolnok, akikkel senki nem próbálta megismertetni és megértetni a település múltját és értékeit, mert éppen egy új múlt és új értékek építése zajlott. A rendszerváltás után meg mással voltak elfoglalva az éppen hatalmon lévők, mintsem a múltunk, a gyökereink, a jövő alapjainak ápolásával. Már elnézést: de néhány hozzám hasonló hülyén kívül kinek fáj egy régi, szolnoki ház elpusztítása?

Nem mondom, hogy pár héttel ezelőtt még ne lettek volna illúzióim ezen a téren. Komolyan azt gondoltam, hogy a jövőben ilyet nem lehet megtenni Szolnokon. Mert az új összetételű képviselőtestületnek fontos lesz Szolnok kevés, kézzelfogható múltjának a megóvása. És nem majd, meg a távoli jövőben, hanem azonnal leállíttatja minden a második világháború előtt épült ház bontását, miközben elkezdi a védendő épületeink számba vételét, és nem mellesleg támogatási tervet dolgoz ki a régi házak tulajdonosainak ösztönzésére, hogy inkább őrizzék, semmint lebontsák a házaikat. Persze, lehet azt mondani, hogy vannak ennél fontosabb dolgok. Amire én meg azt tudom mondani, látom, és a magam részéről az új testület virtuális bizonyítványába bevéstem a második karót.

Aminek indoklásához odaírom azt is, hogy ebben a városban nemcsak a régi házak nem számítanak, de a mai lakók sem. Mert a Mészáros Lőrinc utca 30. bontásának neki lehetett ugorni péntek délután. A belvárosba simán be lehetett hajtani 3,5 tonnánál nehezebb KAMAZ-okkal. És következményektől nem félve, bátran le lehetett keríteni néhány parkolót személyes érdekek miatt. Hisz a csodálkozó polgár nem tud kihez fordulni, mert se a körzet képviselőjének, se a képviselőhelyre aspirálónak a telefonszáma nem nyilvános, miként ügyfélszolgálat sincs, ahol segítséget lehetne kérni ilyen esetekben. Bár, mit is segíthetnének? Mire hétfőn kiérnek, aztán határozatot hoznak és kézbesítenek, már csak a puszta tényeket állapíthatják meg. Ismét elpusztult egy régi, szolnoki ház. Na és? Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni. Igen, a múlt nélküli jövőbe vezető, szolnoki úton.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tövig gáz és tolerancia

Nem célom népszerűnek lenni a tavasszal kirajzó motorosok körében. De, amikor Szolnok belvárosának szűk utcáján egy preparált kipufogójú, élvezettel kihúzatott motor veri fel az éjszakát és néhány riasztót, akkor talán ettől el is tekinthetek. Ismét csak nekem kell toleránsnak lennem.

Szubjektív búcsú

Nem tudhatom, hogy évek, pláne évtizedek távlatából mire emlékszünk majd 2022-ből, benne Szolnok tavalyi évéről. Abban azonban biztos vagyok, hogy senki sem szeretett volna ilyen évet, miként abban is, hogy egy év minősége rajtunk is múlik. Szubjektív, szolnoki fókuszú visszatekintő 2022-re.

Vízzel a sajtószabadságra

"Hogy értsd, egy pohár víz mit ér/Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell (...)" Hogy értsd, a sajtószabadsága mit ér, ahhoz elég, ha érzed, a szolgálatra szegődő hatalmaskodók bosszúra szomjaznak, ha mást gondolsz, és elmondod. Nemcsak a cenzúra, a betiltás, a hazugság tiporhatja a sajtó szabadságát.

Akácos út

Ha nincs ez az Unió kontra akácfa mizéria, soha nem kezdem el figyelmi a szolnoki akácfákat. Pedig tényleg milyen sok akácos utunk van. Már csak ezért is bosszantana, ha valaki kitalálná, hogy vágjuk ki az összes akácfát. Nem szép, nem is régóta magyar, de több okból szeretem.