(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk először február 4-én jelent meg.)
Három-négy hónappal ezelőtt bíztam abban, hogy az önkormányzati választások és az új képviselőtestület felállása változást hoz a hétvégi építkezések terén, Szolnokon. Abból indultam ki, hogy a vállalkozók, a beruházok és a bankok érdekeinél talán előbbre való a választópolgárok, a lakók, a szolnokiak komfortérzete, meg a pihenéshez való joga. Azt gondoltam, pártok felett álló döntés születhet arról, hogy Szolnok lakóövezeteiben péntek délután öt órától, hétfő reggel hétig semmiféle építési munka – a kárelhárítás nagyon jól körülhatárolt és szigorúan ellenőrzött kivételeitől eltekintve – nem végezhető. Sem kicsiben – én a haverokkal bontom a házam -, sem nagyban, amikor teljes brigádok, gépekkel zajonganak. Tévedtem.
Szolnokon jelenleg – azaz továbbra is – bárki, bármikor végezhet, bármilyen zajjal, porral járó, másokat zavaró munkát. Mert talán néhány választott és hivatalnok azt gondolja: a magánterületen végzett munka kizárólag arra tartozik, akié az adott ingatlan, vagy akiket oda a tulajdonos beenged.
Szerintem ebben a kérdésben nem én vagyok tévedésben, amikor azt képzelem, hogy nem. Nemcsak rájuk tartozik. Hanem mindazokra, akik a hétvégi pihenőnapokon kénytelenek elviselni a munkákkal járó zajokat. Ami éppúgy eredhet hatalmas gépek dübörgéséből, mint vidám munkások káromkodásából, vagy az egész nap üvöltő zenéből.
Tényleg nem értem: a város lakóinak pihenéshez való jogát ki és miért írhatja felül? Ez miért nem számít? Vagy milyen gazdasági előny übereli? Vagy mi van a háttérben, ami nem enged egy pénzbe se kerülő döntést meghozni?
Azt persze megértem, hogy a beruházót a hétvégi építkezés általában nem zavarja. Hiszen nincs a helyszínen, hétvégén az otthonában pihen, és gondolom, ugyanúgy csendre és nyugalomra vágyik ilyenkor, mint bárki más. Az épülő házat finanszírozó bankárokat és a majdani tulajdonosokat szintén nem zaklatja fel a munkák zaja, hiszen nagyjából ugyanolyan állapotban vannak péntek estétől hétfő reggelig, mint a beruházó. De ide sorolhatom a város vezetőit is, akiket az ilyenek talán csak akkor bosszantanak, ha a közelükben történik. Sőt, a közterület-felügyelőket, és a mindenféle hivatalnokokat sem izgatja, merthogy az ő munkaidejükön kívül dolgoznak. Így ilyenkor vidáman lehet védőfelszerelések nélkül, a 3,5 tonnás korlátozó táblát nagyívben figyelmen kívül hagyva 20 tonnásokkal rodeózni a szűk utcákon.
Azt is sejtem, hogy mindez mindaddig nem fog változni, amíg mindenkit csak a saját szomszédjában zajló építkezések bosszantanak. Amikor máshol zúg a légkalapács, nyikorog a betonkeverő, énekel a kizsákmányolt szakképzetlen munkaerő, azzal pont úgy vagyunk, mint a beszállítók a 3,5 tonnás tiltó táblával.
Tudom, az idő pénz. Meg, ha hétvégén is dolgoznak, akkor előbb lesznek kész, és tér vissza a nyugalom. Sőt, azt is biztos a fejemhez vágják, hogy bezzeg, ha az én lakásom épülne, nem lennék ilyen érzékeny. De! Mert még egyszer mondom: ha mindig csak az zavar, ami közvetlenül érint, és nem tudunk városban gondolkodni, akkor itt soha nem lesz rend.
Merthogy számomra a rend azt jelenti, hogy szombat és vasárnap mindenkinek jogában áll pihenni. És jogában áll, másokat ebben nem zavarni. Legalábbis egy nemcsak annak mondott, de valóban élhető városban. Szóval nagyon örülök, hogy végre van három alpolgármesterünk, de annak még inkább örülnék, ha ilyen apró-cseprő dolgokkal is tudnának azok foglalkozni, akikre átruháztam a várost illetően a döntési jogaimat.
(Az első kép kivételével a többi fotó csak illusztráció.)
