Gyöngyössy Bencének – A feltaláló rendezőjének – nemcsak a magyar kereskedelmi televíziózás alapjait köszönhetjük, hanem az ezredforduló és a 2000-es évek nagyhatalmú médiamoguljaként olyan mozikat is, mint az általa összerakott Egy bolond százat csinál vagy az Egy szoknya, egy nadrág című remake-ket. Producerként pedig olyan további „újragyártásokat” jegyez, mint a már-már vállalhatatlan kategóriába tartozó Hyppolit vagy a Meseautó. És bár ezekkel szemben ott a Papírkutyák és a Romai Kris – Cigánytörvény, azért alapos előítéletre adott okot, hogy a Béres Józsefről szóló film producere, állandó alkotótársa Kabay Barna. Akinek a neve hol rendezőként, hol producerként tűnik fel a fentebb már említett alkotások stáblistáján, és ha ez nem lenne elég, akkor a Szuperbojz is ott villog a neve mellett.
Persze, ha jobban utánanézünk az alkotók munkásságának, akkor láthatjuk, az elmúlt bő két évtizedben számtalan olyan dokumentumfilmet készítettek, amelyek a szocialista Magyarország történetének megértését és feldolgozását szolgálták. Így pedig azt is mondhatjuk, nem kalandorok kezébe került Béres József életrajza. Amit erősít, hogy A feltaláló stáblistáján a forgatókönyvírók között nemcsak a rendezőt és a producert olvashatjuk – ami egyébként mindig rosszat sejtet -, de Gyöngyössy Bence anyukája (Petényi Katalin) mellett Fonyó Tibort és Czető Bernát Lászlót is. Talán ennek az ötös fogatnak köszönhető, hogy a Béres Józsefről szóló életrajzi dráma történetvezetése, epizódjai, karakterei és szövegei is vállalhatóak. Minden kilengéstől, méltatlan és felesleges pátosztól mentesen mesélnek el egy küzdelmes, a maga nemében valóban hősies, a Kádár-kori Magyarországra jellemző történetet.
Azt nem mondom, hogy feszes filmről lenne szó, hiszen a százhúsz percből legalább fél órát ki lehetett volna vágni. Ám, kár lett volna érte. Csukás Sándor operatőr ugyanis gyönyörű alföldi képeket fotografált, amelyek pont jó helyre kerültek a filmbe, így egy nagyon jó ütemű, a korra és talán Béres Józsefre is jellemző sodrású mozi született. Kicsit olyan, mintha ez a sok természeti kép a csepp természethez való közelségét akarná megmutatni, vagy éppen egy-egy epizód után gondolkodási időt hagyna a nézőknek, mielőtt a történet továbblép. Miközben a százhúsz perc egyetlen pillanata sem válik unalmassá.
Amiben elévülhetetlen érdemei vannak a szereplőknek. És nemcsak a Béres Józsefet alakító Gáspár Tibornak, hanem a vele közvetlenül harcban álló Seress Zoltánnak (Mátyus elvtárs) és Hatházi Andrásnak (a kutatóintézet vonalas igazgatója). Nem is beszélve Székely B. Miklós hazugságra kényszerített kisemberéről, Für Anikó harcos lánytestvéréről, Bede-Fazekas Szabolcs nyírségi első titkáráról vagy éppen Trill Zsolt zseniális költőjéről. De sorolni kellene a tulajdonképpen a jelenleg Szolnokon játszó epizodista Gyöngyössy Katalint, vagy az egykori szolnoki sztárt Mertz Tibort is, hogy Pozsgay Imre és Aczél György megformálóiról már nem is beszéljünk. Minden szereplő hibátlan választás. Minden szereplő rászolgált a bizalomra.
És a film megnézése után azt kell mondanom, a rendező és a producer is tudott élni a lehetőséggel. Mert Béres József történetéből csinálhattak volna egy borzasztó szirupos, magyarkodó, visszafelé köpködő, nézhetetlen borzalmat, amihez hasonlóra van néhány példa a magyar filmtörténelemben. Ám ők egy valódi játékfilmet készítettek, ami pont addig viszi el a valós történetet, amíg az valóban nagyon izgalmas, és pont annyit foglalkozik a Kádár-kor sutaságaival, amennyi szükséges. És nem akar relativizálni, felmenteni, bizonyos emberekből jobbat csinálni. Nem! Egy olyan jó mozit sikerült készíteni, amit az elejétől a végéig lehet élvezni, sőt itt-ott meg lehet hatódni, és újra képes elhinni az ember, hogy érdemes küzdeni, mert a tudást, a hitet, az akarást egy hazug rendszer sem tudja legyőzni.
(A feltaláló című film alkotói február 15-én, 18.00 órakor a Tisza mozi közönségtalálkozójának vendégei lesznek.)
