2025.12.1. (hétfő)

Ünnep utáni pillanatok

Ünnep utáni pillanatok

Dátum:

Soha nem örültünk még annyira Szolnokon kívüli beruházásnak, mint az Albertirsa és Üllő közötti M4-es átadásának. Nem véletlenül volt nagy tolongás a szalagátvágón, pedig pár év múlva a napra se fogunk emlékezni, amikor először vezethettünk lakott terület érintése nélkül a fővárosba.

Mielőtt azzal vádolnának, hogy képtelen vagyok örülni az elért sikereknek, a nekem is jó beruházásoknak, szeretném leszögezni, hogy: de! Merthogy annak a nemzedéknek a gyermeke vagyok, amelyik kiskora óta többnyire autóval vagy buszon tehette meg a Szolnok és Budapest közötti utat. Azaz egész korai emlékeim vannak a 4-es főútról, sőt Abony mellett a mai napig nem tudok úgy elhajtani, hogy ne jusson eszembe az a régi, hosszú, íves kanyar a jegenyesorral. És, mint ilyen „öregember”, arra is pontosan emlékszem, milyen nagy szó volt, talán a nyolcvanas évek elején, amikor elkészült a Ceglédet elkerülő rövid szakasz. Aztán a kilencvenes években, amikor Ceglédbercel közelében a négysávos rész épült. Majd a kétezres években az abonyi elkerülő, aztán 2008 környékén a Vecsés és Üllő kihagyását lehetővé tevő M0-ás rávezető. Meg persze arra is, hogy milyen sóvárogva gondoltunk a Pécs, Nagykanizsa vagy éppen Debrecen felé épülő autópályákra.

Elvitathatatlan tény, hogy az Albertirsa és Üllő közötti M4-es gyorsforgalmi út átadása Szolnokon is helytörténeti jelentőséggel bír. Kicsit patetikusan akár a Pest-Szolnok vasútvonal 1847-es elkészültéhez is hasonlíthatnám. Merthogy a közlekedéstörténetben 2020. február 7-e óta van lehetőségünk arra, hogy lakott terület érintése nélkül, nagyjából XXI. századi körülmények között tegyük meg a Szolnok és Budapest közötti szűk 100 kilométeres távot. Azaz, ma még felmérhetetlenül, pár hét vagy hónap múlva meg már természetesnek véve jött hozzánk közelebb a főváros. Amit már csak akkor vehetnek el tőlünk, ha járhatatlanná teszik ezt az új utat.

Ám az egyébként jogos pezsgőzés pillanataiban – na, jó, utána – se felejtsünk el néhány dolgot. Például azt, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye még mindig azon három megye között van, ahol nem kell a gyorsforgalmi úthálózat használatáért fizetni. Ez pedig egyáltalán nem dicsőség, hanem annak jele, hogy szűkebb hazánkban a rendszerváltás után három évtizeddel sem épült ilyen út. Ráadásul afelől se lehet kétségünk, hogy Békés és Nógrád megyére a már kész gyorsforgalmi utak miatt hamarosan kiterjesztik a fizetési kötelezettséget, így ezen a nem túl dicső táblázaton évekig fogunk még egyedül „ücsörögni”. Várva, hogy valóban elkészüljön – nagyjából másodjára – a Szolnokot északról elkerülő út, netán egyszer összeérjen a megyén keresztül az M4-es berettyóújfalui és Üllő-Abony közötti szakasza.

Tudok örülni az elért sikereknek, de nem tudok elengedni bizonyos kérdéseket. Mit vétett Szolnok, hogy sem a szocializmus utolsó két évtizedében, sem a rendszerváltás utáni háromban nem tudta kijárni magának a gyorsforgalmi utat? Persze, fontos, hogy végre lassan a város kapujáig ér az M4-es – azért 2020 júniusa még odébb van -, de ez nem mentesíthet bennünket az elszalasztott lehetőségek boncolgatásától. Avagy az okozott károk számbavételétől. Mert bizony emberéletekben is mérhető a lemaradásunk, hiszen hányan vesztették életüket az ország leggyilkosabbnak tekintett 4-es útján az elmúlt fél évszázadban.

Nem szeretnék senkire se mutogatni, főleg, hogy ez a mutogatás egy minden irányt érintő kapálózásnak tűnhetne. De az ünnep mámora utáni józanabb pillanatainkban talán végiggondolhatnánk, eddig mit veszítettünk. És mit kellene tennünk a további veszteségeink minimalizálása, azaz a Szolnokot valóban elérő, és a megyét keresztbe-kasul átszelő – például az észak-déli M32-es – gyorsforgalmi úthálózat minél gyorsabb építése érdekében. Nem nekik! Mindnyájunknak.

(A fotók a magyarepitok.hu oldalról származnak, Bernát Benjámin munkái.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Fényt vinni a sötétségbe

Az a hír járja a városban, hogy a Tiszaliget bejáratánál 1970 óta álló Fáklyavivő című szobor elbontását tervezik, hogy helyére, nem túl kreatív és egyedi ötlettől vezérelve Szolnok felirat kerüljön. Nem tudom, milyen körben vitatnak meg egy ilyen döntést, ezért itt fűznék hozzá megjegyzéseket.

Tanárok és a szolnoki tizennyolcak

A több mint egy hónapja tüntető szolnoki pedagógusokkal Szolnok város képviselőtestülete ugyanennyi ideje nem tud mit kezdeni. Pedig a 18 képviselőnek az egész várost kellene képviselnie, mert az oktatás ügye minden szolnokit érint. Avagy a Kossuth téren Szolnok már nem számít.

Türelmetlen városlakó

A türelmetlen és a hétvégéken álmából felvert városlakó nem tud mit kezdeni azokkal a kijelentésekkel, miszerint Szolnokon éjszakánként nem lehet alkoholt vásárolni, és a város megkezdte az egyeztetést a szórakozóhelyek tulajdonosaival. Ha álmából felverik, fura összefüggéseket képes kitalálni.

Adózni muszáj, de!

Szolnoki otthonunk után jövőre nagyjából annyi építményadót fogunk fizetni évente, mint amennyit havonta mobiltelefon- és tévéelőfizetésre költünk. A plusz teher nem esik jól, de városlakóként elfogadom, hogy a közös kiadásokhoz hozzá kell járulni. Városi polgárként azonban követelnék is.