A napokban ismét a kedvenc pékségemben vásároltam. Előttem két taxis állt az utcai sorban, akik reggelente az 1-es ABC előtti droszton szoktak várakozni egy hófehér Forddal és egy sötétkék Volkswagen-nel. Mondhatnám, meglepődtem – de ez nem lenne igaz, hisz pont erre számítottam -, hogy bár a pékség bejáratánál ki van írva, hogy csak három vevő tartózkodhat bent, és a maszk használata kötelező, ők ketten minden további és minden nélkül bementek. (Mint a lányok, amikor közösen mennek a mosdóba.) Amikor én is beléptem az üzletbe, nem tudtam megállni, hogy ne jelezzem nekik a nemtetszésemet. A nagyobb darab, akit egyébként már láttam úgy vezetni a városban, hogy közben a kormányára rakott tabletet nyomogatta, minden további nélkül eljutott odáig, hogy mi közöm hozzá, és kötekedni akarok-e. Sajnos nem jutott eszembe, hogy visszavágjak: nem kötekedni akarok, hanem túlélni. Bár nem hiszem, hogy megértette volna, meg talán ki is röhög, mert az erős, felsőbbrendű, magyar férfi nem fél és soha sem beteg.
De az is lehet, hogy csak mintákat követ. Mert miközben az elmúlt hónapokban védőfelszerelésben küzdő orvosokat és ápolókat láttunk a médiumokban, kesztyűben és szájmaszkban kínlódó dolgozókat a postákon, a boltokban és a patikákban, vezetőül választott emberek parádéznak mindenféle óvintézkedés nélkül. Már bocsánat, de Kim Dzsongun bátorsága vagy Alekszander Lukasenko győzelem napi elmebaja számomra nem mértékadó. A republikánus amerikai elnök viselkedése viszont épp annyira elképeszt, mint amennyire megemelem a kalapom a kínai pártfőtitkár előtt, aki a központi kínai tévé tudósításaiban kizárólag szájmaszkban, a kellő távolságot betartva szerepel. Jöjjünk közelebb? Úgy tűnik, mintha nemcsak az a szolnoki taxis hinne abban, hogy a magyar férfit nem fogják a betegségek, ráadásul nem illik a jelleméhez a félelem és a védekezés. Maszk nélkül, karanténként megszabott határidőket figyelmen kívül hagyva, zárt kapus meccseket személyesen megtekintve nem lehet példát mutatni, és főleg hitelesen további kitartást kérni az emberektől!
Legalábbis szerintem. Bár úgy tűnik, nem tanulunk. Sokan elfelejtik, hogy a kivagyiság, a mindenkire érvényes szabályok figyelmen kívül hagyása, a prédikált példák látványos megszegése, milyen eredményt hozott ősszel. Lehet, hogy ebben az országban vannak az egyenlők között is egyenlőbbek, csak akkor nem kell csodálkozni, ha a maga módján, mindenki az utóbbiak közé akar tartozni, avagy a kevésbé egyenlők a szavazófülke magányában küldenek el, egyébként arra nem feltétlenül rászolgált embereket melegebb éghajlatra. A pozitív példák nélkül sokan érezhetik úgy, hogy ha fent meg lehet szegni a szabályokat, akkor egy picit lent is. Ez pontosan ugyanolyan, mint az apró előnyök, kiskapuk keresése, az „okosban” megoldás. Ha nagyban lehet, akkor kicsiben miért nem? Volt egy korábbi miniszterelnök, aki azt mondta: „nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani”. Nem rossz mondás, még akkor sem, ha a csapatának ez nem sikerült. Szerintem, kiforgathatnánk a szavait: „nem elég elővigyázatosnak lenni, annak is kell látszani”!
Mert én előbb-utóbb szeretnék visszatérni ahhoz az életemhez, amikor a bátor taxis esetében már nem kell azon háborognom, hogy maszk nélkül ment be a pékségbe. Legyen elég a vezetés közben a kormányra rakott tablet. Hisz nem lehet olyan szerencsénk, hogy a vírus utáni világ jobb legyen, ez átkozott baci ugyanis pont a hülyeséget nem pusztítja. Pedig, akkor én se viselnék semmiféle védőfelszerelést.
