(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. június 26-án jelent meg először.)
Zagyva, a Tisza és a Budapest-Debrecen vasútvonal között elterülő, a néhai szolnoki I. kerület legfontosabb mellékutcája az első világháború után született. Létrejöttét a váron túli, addig jobbára mezőgazdasági résznek számító Scheftsik-telepen megindult házhely kimérés ösztönözte. Bár a mai Áchim utca a Besenyszög felé vezető Verseghy úttól indul, építése az utca közepén, a Rózsa és a Rozmaring nevű közterületek között kezdődött. Ám mire eljutottunk a második világháborúig, lényegében az egész, mai utca kialakult, mindössze a vége, a jelenlegi Liliom utcáról belógó házak hiányoztak.
És tegyük is mindjárt hozzá, hogy a korabeli térképeken még „leánykori nevén” szerepelt, merthogy 1926 és 1947 között ez volt a szolnoki Liliom utca. Áchim L. András nevét 1947-ben kapta meg a közterület, amely nem sokkal később már az Élmunkás – később Április 4. ma Liliom – utcánál ért véget, közvetlenül a szovjet laktanya kerítésénél.
Az ötvenes évek elején pedig a közepén elkezdték építeni az utca legismertebb házát, Szolnok első, valóban modern, nyolc tantermes iskoláját, amely 1955-től 1988-ig szolgálta a környéken élőket. Nem véletlen, hogy a második világháború utáni első iskolaépítésre éppen ezen a környéken került sor Szolnokon. Ebben a városrészben épültek ugyanis az első blokkházaink, itt ismerhetjük fel az első lakótelepünk nyomait, ráadásul az ötvenes évek elejétől nyilvánvaló volt, hogy ez a környék lesz Szolnok első, tudatosan fejlesztett lakóövezete. És, mint ilyen, nem nélkülözhette a megfelelő iskolát, amit aztán az utca nevével azonosítottak.
Az intézmény kihasználtsága azonban a nyolcvanas évek közepe táján már erősen csökkent, így először összevonták a kertvárosi iskolával, majd 1988 szeptemberében megszűnt általános iskolának lenni. Az egykori 792. számú Áchim András úttörőcsapat otthona a következő tanévtől – lényegében napjainkig – a középfokú szakemberképzést szolgálja.
Az Áchim út alaposan átalakult az elmúlt három évtizedben. Míg korábban szerény kis kertes házak jellemezték, mára az akár több korábbi portát is elfoglaló, nagyobb alapterületű, modern „villák” utcája. Építészetileg számomra azonban érdekes, hogy míg Szolnok belváros felőli oldalán jellemzőek a betonkeretbe illesztett kertkapuk, itt egyetlen ilyet sem találni. Viszont felbukkannak olyan régi házak, amelyek az utcafrontra épültek, és bejárati ajtójuk is az utcáról és nem a kertből közelíthető meg. Kicsit olyan, mintha ezen a környéken a harmincas évek közepétől teljesen más lakóháztervező iskola dolgozott volna, mint Szolnok többi részén.
És, ha már építészet és érdekesség. Az utca elején feltétlenül érdemes egy kicsit elidőzni, hiszen az ottani ház fala egy mini téglagyűjtemény. Gyönyörű, régi téglák díszítik kívülről a házat, többek között a néhai Sípos téglagyár termékei. Vannak városok, ahol a helyi és környékbeli gyárak klasszikus méretű téglái külön kiállítást kapnak, mi – jelenleg – örüljünk ennek. (Minden tiszteletem a tulajdonosé.)
Az utca névadója, teljes nevén Áchim Liker András (1871-1911) a XX. század elejei magyar politikai élet rettentő érdekes, és talán sokkal többre hivatott alakja. Áchim szlovák származású, ugyanakkor magyarságára mindvégig büszke agrárpolitikus volt, aki nemcsak a politikai szabadságjogokért, de a nyomor és a szegénység felszámolásáért, a kilátástalanság elől külföldre vándorlás megállításáért is küzdött. Kétszeres parlamenti képviselő volt, sokan az „új Dózsát” látták benne, míg Ady „parasztapollónak” titulálta. Tragédiája, hogy 1911-ben az a Bajcsy-Zsilinszky Endre gyilkolta meg, aki bő három évtizeddel később a nácik elleni harc mártírja lett. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy Áchim szülővárosában és gyilkossága helyszínén, Békéscsabán, a mai napig nincs Bajcsy utca. Szolnokon természetesen ma már jól megférnek egy térképen.
