2025.10.14. (kedd)

Szomorú premier

Szomorú premier

Dátum:

A cím és a korábbi feldolgozások alapján mindenki azt gondolhatta, hogy egy fergeteges vígjátékkal indul a Szolnoki Szigligeti Színház új évada. A Kaviár és lencse bemutatója azonban általam eddig látott legszomorúbb premier volt. Persze nemcsak a rendezés és főleg nem a színészek miatt.

A színházi premierek máshol nemcsak azért fontos események a teátrumok életében, mert a társulat egy hosszú próbafolyamat végére ér, és az „ezerfejű fenevadnak”, a közönségnek is szeretné megmutatni, mire jutott. Hanem azért is, mert ilyenkor feltűnnek a nézőtéren a máshol dolgozó kollégák, kritikusok, tiszteletüket teszik a teátrum támogatói, hívei, sőt a fenntartó, az adott település képviselői is. Ne idegenkedjünk a kifejezéstől: a klasszikus premier nemcsak az adott színház ünnepe, hanem a társulatnak otthont adó település életében egy fontos társadalmi esemény is, ahol, ha nem is a fehér asztal mellett, de találkozhatnak a kultúra iránt minimálisan fogékony helybéliek. Jó évtizeddel ezelőtt még a szolnoki premierek is ilyenek voltak.

Az új évad első bemutatója, a Kaviár és lencse azonban nagyon messze volt ettől. Nemcsak azért, mert talán még soha sem láttam ilyen foghíjas nézőteret szolnoki premieren, amit nem hinném, hogy csak a vírusra lehetne fogni. Sokkal inkább az érdeklődés hiányára. Meg az is tény, hogy a hangulaton sokat rontottak a jogosan megkövetelt szájmaszkok, hiszen így se beszélgetni, se a reakciókat leszűrni nem lehetett. Ugyanakkor őszintén megmondom, hogy a premier előtti napon, a városi közgyűlésben lezajlott, a színház támogatását érintő csörte után azt gondoltam, képviselőink és híveik jelenlétükkel is kifejezik véleményüket. Szomorú volt látni, ahogy direktor úr, hét óra előtt magányosan várta a premierre érkező nézőket. Akik között lassan a negyven alatti korosztályból is csak mutatóban találni.

Igaz, aki eljött, talán nem arra számított, amit végül a színpadon látott. Merthogy az olasz szerzők lassan hatvan éves komédiája, a Kaviár és lencse, főleg a nyolcvanas évek Madách színházi előadásai, és a részben azon alapuló tévéjáték miatt egy fergeteges, pörgős, déli komédiát ígért. Ehhez képest egy rendkívül lassan csörgedező, itt-ott kínos, sok esetben inkább színészfoglalkoztatónak tűnő előadást láthattunk. Fikarsznyi rendezői ötlet, kreativitás nélkül. Ami odavezetett, hogy a második felvonás végén a színészek nem eljátszották, hanem kvázi elmondták, mi is a boldog véghez vezető megoldása egy addig nagyon fel sem tűnő konfliktusnak.

Kifejezetten kényelmetlenül éreztem magam Mészáros István tolókocsis, szöveg nélküli, csak rikácsolós szerepe miatt. Pulcher azért ennél sokkal többre érdemes. Gombos Judit ismét – és most majdnem szó szerint – fekáliából épített várat, miközben Kertész Marcella és Molnár Nikolett mindent megtettek azért, hogy kiváló untermannok legyenek, csak éppen nem volt mihez. Harna Péterből most sem hiányzott a kiváló komikus, de nagyjából ugyanúgy szenvedett a színpadi magánytól, mint Vándor Attila, aki pont ahhoz nem kapott teret, hogy az egész vígjáték alapkonfliktusát felépítse. De sorolhatnám a többieket is, akik gyönyörű jelmezekben lettek olyan karakterekbe bújtatva, amelyek egyetlen dolgot nem tudtak szolgálni: a komédiát.

Értem én, hogy a rendező ragaszkodni akar valamiféle hagyományos színjátszáshoz. Ugyanakkor elkeserít, hogy ezt úgy teheti meg, hogy senki nem szól neki: az elmúlt negyven, sőt hatvan évben megváltozott a világ, amihez a színpadon is alkalmazkodni kellene. Például a ritmussal, a poénokkal, az időzítésekkel. Sőt, ha a rendezés nemcsak egy szövegkönyv betűhű visszamondásáról szól, akkor egyéb kreatív furfangok, ötletek is felbukkanhatnak, amitől még nem lesz alternatív a színház, viszont esetleg valóban élvezhető komédia születik.

(A fotók a Szigligeti Színház oldaláról származnak.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A másik fél is ilyen legyen!

Ritkán fordul elő, hogy tévéjátékból a bemutató után mozifilm legyen. Köbli Norbert forgatókönyvíróval és Szász Attila rendezővel ez másodjára esik meg, hiszen A berni követ után a Félvilág is a mozikba került. Utóbbit csütörtöktől a Tisza mozi is vetíti, ahová pénteken az alkotók is ellátogatnak.

Ismétlő tablók

Március végéig akkor is el kell menni a Szolnoki Galéria aktuális kiállítására, ha ott semmi újat nem találunk, csak a korábbi ismereteinket frissíthetjük fel egyforma tablókon. Nyomasztó lesz, de újra szembesülnünk kell mindazzal, ami hét évtizede Szolnokon is megtörténhetett.

Kulka hatalmas Játszmája

A Tisza mozi szombati előadásának nézőszáma alapján azt gondolom, nemcsak én vártam a Vizsga folytatását, a Kulka János főszereplésével készült Játszma című filmet. És úgy érzem, nemcsak én nem csalódtam. Kulka János hatalmas visszatérése és jutalom játszmája a hatvanas évek ügynökeiről szóló mozi.

Maradj otthon mozi: Vissza a késő Kádár-korba

Eperjes Károly legjobb filmje az 1986-ban bemutatott, rendkívül béna és a film lényegét sem kifejező című Visszaszámlálás. Eperjes, Ozsda Erika, Bezerédy Zoltán és egy bizonyos Dekleva Jenő hatalmasat alakítanak Erdőss Pál filmjében. Talán mert arról a korról és a kínlódó kisemberekről szól.