2025.10.14. (kedd)

Marad a kultúra napja?

Marad a kultúra napja?

Dátum:

Nem az a legnagyobb baj, hogy a magyar kultúra napját sem lehet közönség előtt ünnepelni, hanem hogy a magyar kultúra a jövőjét veszélyeztető kihívásokkal néz szembe. Ha egyszer ki is nyithatnak a kulturális intézmények, kérdés, hogyan és milyen közönség tér vissza beléjük.

Ennek a színházi évadnak lényegében harangoztak, hiszen négy, teljesen bizonytalan hónap van belőle hátra. A mozikat akár holnap kinyithatják, kérdés, mikor és mit tudnak vetíteni, hiszen elmaradtak a bemutatók, visszafogták az új filmek forgatásait. A koncerttermek zárását is feloldhatják, ugrásra készek a zenekarok, így már csak az okozhat nehézséget, hogy a lassan egy éve bezárt, tehát csak veszteséget termelő helyek közül hányról veszik le a tulajdonosok a lakatot. Miközben egyáltalán nem lehetnek biztosak abban, hogy a közönségnek lesz mersze tömegben szórakozni. Feloldhatják az ingyenes, szabadtéri rendezvények tilalmát is, de fájdalmas belegondolni, hogy ezekre honnan lesz pénz, hiszen a települések csökkenő bevételeit mindennapi feladatokra kell fordítani, a korábban szponzorként megjelenő cégek pedig örülnek, ha a dolgozóikat megtarthatják. Tartok tőle, évek kellenek a kulturális intézményhálózat talpra állásához, és attól is, hogy ez pont azoknak a szereplőknek nem fog sikerülni, akik méretük és különlegességük miatt a plusz ízét adták eddig az egésznek.

De mindezek szinte csak a holnapról szólnak. Hosszabb távon ugyanis van egy sokkal nagyobb probléma.

Beszélnünk kellene egy olyan korosztályról, amelynek tagjai lassan másfél éve nem járhattak kiállításra, moziba, színházba, koncertre, ingyenes fesztiválra. Nem lett saját élményük arról, hogy a kultúrát élőben, társaságban is be lehet fogadni. Aki azt mondja, egy-másfél év kiesés semmi, az megfeledkezik saját középiskolás éveiről, amikor ennyi idő alatt egy életre eldőlhetett, hogy milyen zenét szeret, vagy megfertőzi-e a színház. És ezen a helyzeten az sem segít, hogy az online oktatás miatt még a szerencsésebb diákok életéből is kimaradnak a valódi pedagógusoknak azok az üzenetei, félmondatai, megjegyzései, amelyek egy-egy gyereket a kultúra felé sodorhatnak. (A pedagógusok varázsa ebben is áll.) Ezek a veszteségek pedig nem azonnal fognak jelentkezni, hanem évek, akár évtizedek múlva mutatkozik meg a pénztáraknál. Arról nem is beszélve, mindez hogyan fog továbbgyűrűzni, hiszen a kultúrafogyasztás jórészt neveltetés, szülői minta kérdése is, és ha valakinél ez kimarad, az továbbadni is nehezen tudja.

A magyar kultúra lassan egy éves, és talán még hónapokig tartó leállásának a legnagyobb nyertesei a hazai televíziók, amelyek sokak számára a kultúra és a szórakozás kizárólagos csatornái lettek. Ez pedig azzal is jár, hogy az egyébként is napi fogyasztási cikkeket, gyógyszereket vásárló nézők felértékelődtek a reklámozók terveiben, így kvázi ömlik a hirdetési pénz a televíziókhoz. De nyoma sincs annak, hogy bármelyik tévécsatorna minőségi kultúrával rukkolna elő. Mennek a valóságshowk, a celeb vetélkedők, a hétköznapoktól elrugaszkodott, sokszor debil sorozatok. Igaz, ilyen helyzetre csak akkor lehetett volna minőséggel felkészülni, ha ez a pandémia előtt is fontos lett volna. Így tulajdonképpen kimondhatjuk, egyetlen hazai tévécsatornának sem sikerült és sikerül hozzájárulnia a képernyőn kívüli kulturális élet megsegítéséhez. Persze lehet, hogy ez nem is cél.

Több mint három évtizede van hivatalos napja a magyar kultúra ünneplésének. De szerintem soha sem volt még annyira fontos a múlt elvitathatatlan teljesítményeinek a számbavétele, az elődök sikereiben való fürdőzés helyett a jövő esélyeit a jelenben megalapozni, mint ma. Különben néhány év múlva vagy csak a pandémia előtti emlékeinket ünnepelhetjük, vagy csak olyan „teljesítményeket”, amelyeket a világjárvány előtt meg sem említettünk a magyar kultúra napján.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Durr helyett dal

Nemcsak a szilveszterről van szó. Még csak nem is az azt megelőző és követő napokról, amikor csúcsra jár a petárdaipar bevétele és a kutyák idegbaja. A csendhez való jogról kellene beszélni. A zaj okozta ártalmakról, a zajszennyezésről. Egész évet érintően. Szolnokon.

Csak engem zavar

Álmom, főleg, amikor nem álmodhatok, hogy legyen egy olyan gépem, ami pontosan kiírja az emberek gondolatait. Szívesen rákapcsolnám azokra, akik éjfél körül Szolnokon, preparált kipufogójú autókkal és motorokkal száguldoznak. Meg azokra, akik tehetnének ez ellen, de nem tesznek. Élvezik?

Szolnoki pipacsok

Száz évvel ezelőtt tizenegyedik hó tizenegyedikén tizenegy órakor véget ért a nagy háború. Ami bő két évtizeddel később megkapta a jelzőt: első. A Flandria mezőin című vers miatt sok helyen pipacs emlékeztet az áldozatokra és talán a következményekre. Lenne okunk pipacsot viselni.

Ki csinál szódát?

Kívánom, hogy harmadikra sikerüljön! Örülnék, ha a harmadik már valóban arról szólna, amikről a megnyitókon beszéltek! Hét év alatt a harmadik ifjúságnak szánt közösségi teret avatták Szolnokon. Mit kezdjünk a fiatalokkal, ha nemcsak szemetelőknek akarjuk őket láttatni?