2025.12.1. (hétfő)

Szolnoki, közlekedési pillangó

Szolnoki, közlekedési pillangó

Dátum:

A jelenlegi ingyenes parkolás okozta állapotok előrevetítik, hogy milyen lehet Szolnok a jövőben, ha nem kezdünk el időben a város közlekedésfejlesztéséről gondolkodni. Abban hinni, hogy az M4-es körgyűrű majd mindent megold, tévedés. Egyetlen építkezés boríthatja a kényes egyensúlyt.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. január 28-án jelent meg először.)

A koronavírus miatt ingyenessé tett parkolást a valóságban végrehajtott kísérletnek is tekinthetjük. Megmutatja, hogy a városba álmodott befektetők és beruházások által generálódó lakosságnövekedéshez kapcsolódó gépkocsi szám változás milyen állapotokat teremthet, amennyiben Szolnok közlekedési rendszere a mai, illetve a jelen logika szerinti marad. Az elkövetkező években, évtizedekben az utcáinkat, és tulajdonképpen minden szabad vízszintes felületünket eláraszthatják a lerakott autók, napközben lehetetlenné válhat a rövididejű parkolás, a forgalmat nem akadályozó rakodás, reggel és este pedig állandósulnak a dugók. Mindehhez pedig hozzávehetjük a csak másodlagosan jelentkező környezeti károkat, a városi utak állapotának drasztikus romlását – vagy az ezzel járó folyamatos javításokat és az ebből fakadó bosszúságokat -, de akár az egészségügyi kockázatokat is. Kérdés persze, hogy egy folyamatos autómasszában akarunk-e élni?

A város közlekedését illetően van két, sokat mantrázott tétel, amelyekben egyesek úgy hisznek, mint a németek a csodafegyverben a második világháború végén. Az egyik az elektromos autók elterjedése. Szerintem nem nehéz belátni, hogy az elektromos autó is pont annyi helyet foglal a parkolóban és az utakon, mint akár egy benzines. A másik az M4-es északi elkerülője. Ami maximum akkor fog segíteni a vasút és a Tisza között lévő Szolnok közlekedésén, ha a Szent István hídon baleset történik, mert akkor legalább nem a városra zúdul a tranzitforgalom. Szolnok belső közúti forgalmát minimálisan érinti, hogy mi zajlik a 4-esen. Ráadásul ne felejtsük el, hogy mivel a 442-es út elkerülő szakaszának megépítése még mindig csak álom, nagyjából tízezer Szandán élő szolnoki, és az arrafelé ingázó környékbeli napi gondjai sem csökkenek az M4-es miatt. Miként a mindössze két köldökzsinórral – a kétszer egysávos Pozsonyi és Thököly – a városhoz kapcsolt Széchenyi-lakótelepen élő húszezer szolnoki gondjain sem.

Szolnok belső közlekedésének jövőjéről azért is kellene mielőbb beszélni és közösen gondolkodni, mert a városban zajló minden egyes beruházás és építkezés a pillangó effektus egy-egy szárnycsapása. Egy régi ház helyén felépülő társasház ugyan csak megtízszerezi az adott utcában megforduló autók számát, tíz ilyen ház esetében viszont már száz plusz autóval számolhatunk a városban. Egy új irodaház megnyitása minimum minden második-harmadik ott leültetett dolgozó számával azonos mennyiségű autót terel a belvárosba. Egy átgondolatlanul elhelyezett parkolóház pedig évtizedekre változtathatja meg az egész város közlekedési struktúráját. De egy jó szándékú kulturális beruházás is kalamajkát okozhat. Gondoljunk bele, ha minden elemével elkészül a Művésztelep környékére álmodott „vár projekt”, és valóban vonzani kezdi Szolnokra a turistákat, az ő autóik és autóbuszaik hol fognak közlekedni és megállni! Amennyiben valóban a Tabán melletti, kötivizig terület lesz például a parkolójuk, akkor próbáljuk meg elképzelni, annak milyen hatása lesz a Pólya Tibor útra és a belvárosi Tisza-hídra! És ez csak egy „apró” változás, „szárnycsapás”. Ám talán mutatja, hogy fel kellene tennünk a kérdést: milyen városban akarunk élni.

Szolnok belső részeinek elöregedő és más kihasználtságra méretezett, az utak alatt futó hálózatrendszere átgondolt, ütemezett cserére szorul. Avagy a VCSM folyamatosan megdöntheti napi csőtörés-szám rekordjait. Szerintem az is egyértelmű, hogy az éghajlatváltozás és a környezetvédelem miatt elkerülhetetlen egy fokozatosan az egész várost átszövő csapadékvíz-hálózat kiépítése, amivel párhuzamosan a viharoknak legjobban kitett légvezetékeket is a föld alá lehet helyezni. Tehát, ha kicsit is előrelátóak vagyunk, akkor a közüzemi infrastruktúra és az ezzel óhatatlanul összekapcsolódó városi úthálózat rehabilitációjának is mielőbb nekilátunk.

Igaz, mindezt csak akkor lehet normálisan megtervezni, ha tényleg van egy világos víziónk a jövő Szolnokáról. Autó vagy közösségi közlekedés? Motorizált járművek vagy kerékpárok és gyalogosok? Szabadtéri, felszíni vagy parkolóházas, mélygarázsos autótárolás? Lakosságszám és irodai férőhely limitálás vagy bárhol, bármi építhető? És sorolhatnám a kérdéseket és kételyeket a vasútállomás felújítása, a buszpályaudvar áthelyezése, a hirtelen álmodott parkolóházak és számtalan egyéb, konkrét ügy kapcsán. Miközben semmi mást nem szeretnék, csak önző módon egy, a jövőben is élhető, elsősorban az itt lakók hétköznapi érdekeit és igényeit szolgáló várost. Akarat kérdése, hogy egybeessen a befektetők, az ingázók és persze a közlekedővé is váló helyben élők érdeke.

És persze előrelátó gondolkodásé. Aminek kapcsán természetesen releváns az a kérdés, hogy ez kinek a dolga. A magam részéről azt mondanám, minden szolnokié. Mert nem szeretném, hogy napi pitiáner gazdasági érdekek, pillanatnyi politikai hovatartozás, a hivatalokkal olykor együtt járó patópáli halogatás, távolról hozott szakértők és megmondóemberek áldozatává váljon a jövőnk. Amihez főleg nekünk lenne közünk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Idén is lesz mire emlékezni

Másfél évszázada világtörténelmi esemény részesei voltak szolnoki katonák, 140 éve pedig megyeszékhely lett a város. A villanyvilágítás 120 éves Szolnokon, miként a megyei kórház is. A negyedszázada megújult színházunk 65 éve viseli Szigligeti nevét. Lesz tehát mire emlékezni 2016-ban.

Két békás szökőkút

Valószínűleg Szolnok - mai értelemben - legelső, viszont egészen biztos, hogy egyben a város legöregebb szökőkútja a Verseghy-park békás kútja. Miként az is egyre bizonyosabb számomra, hogy a ma már nem eredeti békákkal működő kútnak legalább negyven éven át ikertestvére is volt.

Angyal szállt le Szolnokon

A habos isler, a RepTár és a Tiszavirág Fesztivál mellett van még egy olyan szolnoki "találmány", amire sokkal büszkébbnek kellene lennünk. Ráadásul lassan felnő egy nemzedék, akiknek ez meghatározó diákkori emléke. Az Ádámok és Évák ünnepén angyal szállt át a Szigligetin.

Eszement: Parkolót a rakpartra

Sorra újulnak meg Szolnok iskolái, ami elvitathatatlanul fontos. Ugyanakkor minden felújítás egyben elszalasztott alkalom is, hogy az intézmények környékének közlekedését átgondoljuk, rendezzük. Még akkor is, ha a problémák csak reggel és délután, a szülő taxik mozgásakor jelentkeznek.