2025.12.1. (hétfő)

Hatosok helyett bringával

Hatosok helyett bringával

Dátum:

Akinek nincs arra konkrét dolga, annak legfeljebb egy jó "túra" a belvárosból eltekerni a Vízpart körút végéig, és ott visszafordulni, ahol a 6Y-os meg olykor a 6-os busz is teszi. Nem mondom, hogy oda-vissza 8-8 kilométer, hiszen odafelé az Evezős csárda, vissza meg a 4-es főút felé jöttem.

A Holt-Tisza túloldalán valamikor a hatvanas évek végén kezdhették a hobbikat osztani. Legalábbis erre utal, hogy az Evezős csárda meg a vízi sporttelep után lévő női nevű utcák elkeresztelésére 1971-ben került sor, a Vízpart körút pedig csak 1975-ben kapott nevet. A női utcanevekben lévő hobbik a nyolcvanas évek közepéig nagyjából addig tartottak, ahol most a 4-es főút átvág a Holt-Tiszán. A szandai Kertész utcával szembeni területeken – az addigi szántóföldön – pedig csak a nyolcvanas évek második felében jelentek meg a villanypóznák, azaz kezdték kimérni a telkeket. Ha nem tévedek, Szolnokon az volt az utolsó „szocialista hobbiosztás”, bár a Vízpart körút 4-esen túli szakasza és a Holt-Tisza között egy második ütemben – mondjuk azt, hogy a repülőtér felé eső végén – még később is alakítottak ki telkeket. Pontos információim nincsenek, de emlékeim szerint már a kilencvenes évek első felében megjelentek ezen a területen az első állandó lakók, mára pedig egyértelműen Szolnok egyik kertvárosias része lett ez a terület.

Ahová ma már – ez nem volt mindig így – kerékpárúton is el lehet jutni. Pontosabban kijelölt, ám a legtöbb helyen komoly figyelmet követelő, a közút két szélére felfestett bicikliúton tekerhetünk.

Odafelé a „helikopteres” körforgalomnál a Szajol felé vezető irányt választottam, és a Holt-Tiszáig a gáton kiépített, egészen jó minőségű kerékpárúton tekertem. Bringás szemmel ennek az útnak két szépséghibája van: előszeretettel használják motorosok és gyalogosok – ami teljesen érthető -, így nem árt az óvatosság. Elvileg a Kertváros felé is le lehet innen térni, bár ha a Holt-Tisza part előtt akarjuk ezt megtenni, akkor kell hozzá némi erő és ügyesség, hiszen a gátról levezető lépcsőkre szerelt keréksíneken tolhatók le és fel a gépek a Gagarin és az Árnyas utcáknál.

A régi négyest a Vízpart körúti torkolatnál, az Evezős csárda előtti legendás parkolónál – egykori nagybani és autópiac, kamionparkoló és „türelmi zóna” – jól kiépített zebránál kereszteztem, ami után azonnal következik az a bizonyos hely specifikus bringaút. Az autóút két szélére festették fel a kétirányú bringautat, ami maximum gesztus értékkel bír, hiszen az erre tekerők egyébként is a padkára húzódva tekernének. A kialakítás oka azonban meglehetősen prózai: itt máshol nem férne el a kerékpáros sáv. Ennek hiányában pedig kimaradna egy szakasz a gáton futó és a Halsütő úttól már valóban önálló nyomvonal között. Igaz, a Halsütő és a Vénusz út közötti szakaszról azért érdemes tudni, hogy járdaként is funkcionál, sőt a női utcanevek is sűrűn keresztezik, viszont legalább jó minőségű és széles. Sőt, vírusidőszakon kívül legalább két vendéglátóhelyi is szegélyezi, ha valaki megszomjazna egy ekkora távon. És játszótér is található a szakaszon, ha meg valakinek arra lenne igénye.

Sajnos nincsenek nyolcvanas évek végéről származó konkrét emlékeim erről a környékről, de feltételezem, hogy a 4-es elkerülő építése előtt a Vízpart körút nyíl egyenesen folytatódott az új osztású telkek irányába. Akkor azonban a Jolán utcánál egy hurok került az útba, így a Holt-Tisza partján, a híd alatt átbújva juthatunk át a nyílegyenes körút második szakaszára. A Jolán utcán még egy rövid szakaszon különálló kerékpárúton, hogy aztán a 6-os buszok utolsó fordulójáig az aszfaltút két oldalán, a szaggatott vonal és a padka között – tehát autók által is használható részen – tekerhessünk. Az elkerülő melletti szűk részen még érthető ez a megoldás, a sokáig a szántóföld mellett futó szakasznál viszont nem. Lenne helye a normális bringaútnak, bár a kihasználtsága miatt nem biztos, hogy megérné megépíteni. Azt mindenesetre fontos tudni, hogy főleg a buszmegálló közelében azért vannak hullámok és folytonossági hiányok az aszfaltban, tehát érdemes óvatosan tekerni.

Visszafelé nem ugyanezen az úton jöttem. A Holt-Tisza híd alatt átbújva, ahogy véget ér az út szélére festett bringaút, jobbra van egy leágazás, ami a 4-es főút mellett futó kerékpárúthoz vezet. Egy hosszú, de kényelmesen teljesíthető rámpán lehet feltekerni a hídra, aminek a közepén akkor is érdemes megállni egy pillanatra, ha közben iszonyat forgalom zúg el mellettünk. Merthogy elég jól néz ki a holtág meg a két partja. A híd túl oldalán aztán Szolnok legnagyobb kerékpáros csomópontjában Tószeg, Szanda vagy a belváros felé is indulhatunk. Vagy, ha észrevesszük, és a híd után rögtön jobbra fordulunk, és szabálytalanul egy szűk járdán tekerünk, akkor a Kertvárosi Szellő utcán is visszabringázhatunk a „helikopteres” körforgalomig, igaz, nem kerékpárúton, hanem csak az utcán.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki álmok: Az új belváros

Szolnok azon városok közé tartozik, amelyeknek több centruma is van. Szolnokon ez minden bizonnyal azért alakult így, mert nehezen dőlt el a hatvanas években, hogy a valamikori piacteret (Kossuth tér) új városközpont váltja fel. Számtalan olyan tervvel, amely aztán csak álom maradt.

Meg nem épült magasházaink

Jelenleg Szolnokon található Magyarország legmagasabb lakóépülete. A Jubileum téri "24 emeletes" azonban se nem felhőkarcoló, se nem toronyház, csak magasház. Amilyenből viszont még három van a városban. És további öt épült volna a hetvenes években Szolnokon.

Szolnok tornyai

Milyen sok tornyunk, pontosabban a szolnoki háztetők fölé emelkedő épületünk van! Persze tudunk róluk, ismerjük őket, amikor elmegyünk mellettünk. De mennyivel más ezeket egyszerre látni. Szolnok egyik "kilátópontjáról", a Belvárosi Nagytemplom tornyának erkélyéről. (Galéria 2.)

Ismét ifirkáltak

A napokban jelent meg a SzolnokIFIrkász című városi diáklap szeptemberi száma a Hild Viktor Városi Könyvtár gondozásában. A középiskolások által írt lap második számában szó van például a gólyaavatásokról, a nyári diákmunkáról és a Verseghyről, a SztárZóna rovatban pedig Cozombolisz nyilatkozik.