2025.08.27. (szerda)

Körmendiért egészen

Körmendiért egészen

Dátum:

Lassan egy éve nincs színház, se mozi, meg kiállítás sem, pláne koncert vagy fesztivál, így lassan az Eső az utolsó vírus előtti módon létező kapocs a kortárs kultúra újdonságaihoz. Vaskos a friss szám. Több benne a próza, mint a vers. Körmendi Lajos Barbaricum-a a Köpönyeg.

Általában minden Esőben van olyan írás, ami már az első átlapozásnál megragad. Nem mindig tudom, miért. Most azonban a Jónás Tamással készült interjú kapcsán azonnal beugrott, hogy számomra ő az a kortárs költő, akinek a pályáját talán az első pillanattól „ismerem”. Azt hiszem, még az első kötete sem jelent meg, amikor viszonylag nagy interjút közölt vele a kilencvenes évek népszerű és közel százezer példányos hetilapja. Akkor semmit se tudtam róla, de valahogy azt a beszélgetést el kellett olvasnom, és egyszerre így lett a nálam fiatalabb ember az „ismerősöm”. Azóta követem, mi történik vele, miket ír vagy mond. Jenei Gyula készített vele a vírushelyzet miatt egy speciális, a kérdezett miatt nekem kedves interjút.

Az irodalmi lapok közül az Esőt nemcsak azért érzem a magaménak, mert Szolnokon készül, hanem mert lapjain viszonylag nagy számban bukkannak fel ismerősök, vagy az ismerősök tollából ismerős helyek és helyzetek. Ez persze néha fáj. Mert bár már elsőre nagyon megörültem, hogy ezúttal Körmendi Lajos köpönyegéből bújhatnak elő kortársak, azért belém nyílalt: a megidézett Barbaricum szerzője már több mint másfél évtizede nincs velünk. Meg az is, hogy bár a nyolcvanas évek második felében olyan távol voltam a kortárs irodalomtól, mint az akkori középiskolások többsége, mégis természetes volt tudni, hogy a megyében létezik egy Körmendi Lajos, aki körül annyi izgalmas történik, ráadásul csupa olyasmi, amire én sokszor csak vágytam. Nagyon jó volt olvasni Lapis József tollából a Köpönyeg rovat témájául választott Barbaricum-ról szóló elemzést. Nem rossz néha más koponyáján át megérteni, mire is gondolhatott a költő. Bár ebben az esetben elvitathatatlan Körmendi zsenialitása, ami kiállta az idők próbáját. Ez a vers negyven év után is mai és megrázó.

Az Eső egy alapvetően irodalmi periodika, mégis mindig fontosak a címoldalra és a belívek közé kerülő illusztrációk. A szerkesztőbizottság tagjaként Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője válogatja őket egy-egy alkotótól. Ezúttal a budapesti Baksai Józsefre esett a választása, aki bő három évtizede észrevett, de talán mégsem a fősodorba tartozó képzőművész. Abban persze nem vagyok teljesen biztos, hogy a vagy tucatnyi lapillusztrációvá lett kép fekete-fehérben is azt adja vissza, mint színesben, de legalább felrakják az Eső olvasóinak horizontjára Baksait. Akiről, ha többet akarunk tudni, akkor sajnos a neten kell keresgélni. (Nem is értem, miért nincs minden számban legalább egy rövid méltatás az illusztrátornak választott alkotóról.)

Ebben az Esőben valahogy a próza kapott több helyet, vagy csak azok vittek el jobban? Kötter Tamás második világháborús, az oroszok elől menekülő németekről szóló novellája egészen különös fénytörése a történelemnek. A közvetlenül utána szerkesztett Majoros Sándor írás – A repeszdarab – a dél-szláv háborút idézi magyar maffia időkkel megspékelve. Amelyek után vártam egy újabb háborús, mondjuk egy Jászberényi Sándor féle, arab világot idéző novellát, de csak a magyar valóságba szakadtam, például a Budipapír és Népsport-tal saját egyetemi éveimben.

Lebuktam. Az Esőt soha sem az elejétől a végéig olvasom. Össze-vissza. Ezt a számot Halász Rita Andalúzia és Telléry Márton A nagy Navahó nemzet fiai című írásaival fejeztem be. Előbbi kapcsán azóta is azon gondolkodom, hogy ha lesz időm, rákeresek a neten, valóban létezik-e az a szobor. Az utóbbi miatt meg az jut eszembe, miként filmmel, színházzal és kiállítással is megesik, hogy utólag jön rá az ember, talán kár volt a ráfordított időért, novella is lehet ilyen. De csak azért, mert más szögből és hangulatban látjuk a világot, és mert miként mások az elmesélt történetek, sokfélék az olvasók is. És az Eső csak egy lehetőség a találkozásra, de nem biztosíték a megértésre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Gondold át! Kínos Kern

A Tisza mozi B termébe pótszékeket is tenni kellett szombaton, sőt, voltak, akik nem is fértek be, mert annyian akarták megnézni Kern András Gondolj rám - szerintem kellene egy felkiáltójel a cím végére - című filmjét. Nem vagyunk egyformák. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de csalódtam.

Borat az Oscaron?

Az 1990-es taxisblokádról szóló új magyar film nemcsak elszalasztott lehetőség, de sok szempontból gyalázat is. Maga Antall József kérné ki magának ezt a filmet, és gyanítom, Andy Vajna is szivart tördelve tiltakozna, hogy ezzel a vállalhatatlanul béna képi világgal induljunk az Oscarért.

Az elnökök feleségei

A magyar származású világpolgár, Kati Marton, 2001-ben New Yorkban megjelent, idehaza tavaly napvilágot látott könyvében a régi mondást követte. Igaz, talán nem túlzás azt állítani, hogy a világ legfontosabb épületében. Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi elnökei mögött álló asszonyok - a first ladyk - életét, és férjükre, rajtuk keresztül pedig a világpolitikára gyakorolt hatásukat vizsgálta. A nőket kereste a Fehér Házban.

Közhelyekből vállalható

A tuti filmsiker világszerte alkalmazható fogásai: gyerekszereplő, népszerű, a nézőket már a nevével is moziba csábító főszereplő, ügyesen megvágott előzetes. Ezek felülírhatják azt a problémát is, hogy az első percétől tudja a néző, mi lesz a film vége. A Szia, Életem! mindezek ellenére vállalható.