2025.08.27. (szerda)

Színészfoglalkoztató

Színészfoglalkoztató

Dátum:

Van, hogy az iskola sem vállalkozik többre, mint a gyerekek megőrzése. Olykor ennek is lehet örülni. De színházban hasonlót látni? Balázs Péter utolsó rendezése igazgatóként nem hazudtolta meg önmagát. A Déryné ifjasszony az elődök és a színház előtti tisztelgés minden lehetőségét kihagyja.

Fussuk le a tiszteletköröket! Ebben a járványos helyzetben már az is nagydolog, hogy egy kulturális intézmény meg tudta vagy akarta – esetleg mindkettő – tartani a dolgozóit. Pozitívumként említhetjük, hogy ráadásul nemcsak nem küldött el senkit, de próbálta foglalkoztatni is a munkavállalóit, hogy fizetést adhasson, vagy ne a semmiért vegyék fel a kollégák a pénzüket. Mindeközben a részben az intézményt eltartó közönségéről sem feledkezett meg. Ha nem is a megszokott módon, élőben, de a világhálón próbálta tartani velük a kapcsolatot. Tehát lehet pozitívumokat is találni abban, hogy a Szolnoki Szigligeti Színház közel négy hónapos kihagyás után ismét premierrel jelentkezett.

A tiszteletkörök megtételét követően a 14 év után távozó igazgató munkásságáról is ejthetnénk szót e minőségében az utolsó általa rendezett darab elemzésével. A Déryné ifjasszony felfogásában, a színészektől elvárt játszási technikával, a díszletről és a jelmezről gondoltakkal együtt azonban pont olyan volt, mint Balázs Péter bármelyik rendezése az előző közel másfél évtizedből. Amelyek után én nem tudtam és tudok mást kérdezni, minthogy mi volt a cél, miről akart mesélni, mit üzent volna az aktuális történet? Mert szerintem az nem színjátszás, amikor egy drámát bárminemű önálló ötlet nélkül, szimplán felmondatunk a több szempontból is ránk bízott, és sokszor jóval többre érdemes színészekkel. Herczeg Ferenc drámája a szokásos manírok mentén le lett tudva, ki lett pipálva, közben pedig felejthetően működött a színészfoglalkoztató vagy színészmegőrző.

Pedig a magyar nyelvű színjátszás kezdeteiről, a vándorszínészek időszakáról szóló darabbal akár fejet is lehetett volna hajtani az elődök előtt. A darabban szereplő, különböző direktorok vetélkedését pedig az elmúlt másfél évtized görbe tükréül, egy kis önreflexióra, visszanézésre is fel lehetett volna használni. Tényleg együtt sírhattunk és nevethettük volna ezen a darabon, ha a középpontjában nem valami szerelmi szálak gombolyodnak, hanem a színészek, a színjátszás nehézségei és szépségei. Hányféle karakter brillírozhatott volna a kitalált társulat utazása során, akár az igazi társulat büfétörténetei alapján!

Arról nem is beszélve, hogy a szövegük szerint éhező színészek olyan ruhákban parádézták végig az alig kilencven perces előadást, amilyenekhez hasonlót legfeljebb Sissi gödöllői fogadásain viseltek, de semmi esetre sem echós szekéren, erdőkben bolyongva. Vagy a minden bizonnyal szintén sokaknak munkát és megélhetést adó, álomszép és kellően drága jelmezek valami pluszjelentést hordoztak? Esetleg azt, hogy a színházban a látszat, és ami mögötte van, az nem ugyanaz? De akkor miért nem rittyentették a színpadra vasból és betonból a klasszicizáló régi-új Lovardát a Budavári Palotából?

Nem ragozom, nem bosszantom magamat tovább. A Déryné ifjasszony akár egy korszakot lezáró, vállalható és emlékezetes előadás is lehetett volna. Igaz, ahhoz az előző 14 évnek is másmilyennek kellett volna lennie. Így legfeljebb azért lehet majd belőle korszakhatár, mert szeptembertől tényleg valami egészen más és új kezdődik Szolnokon. Függönyt le! Nincs vissza taps. Reménykedjünk!

(A fotók a Szolnoki Szigligeti Színház oldaláról valók.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Boldogabb új életet!

Goda Kriszta új filmje minden fanyalgás, remakezés, címadási vita ellenére nemcsak remek év végi vígjáték, hanem olyan tanulságos dráma is, amiben az operatőr, a rendező és színészek is elsőrangú munkát végeztek. A BÚÉK feloldása más is lehetne, de ezt döntse el mindenki a mozikban.

Develed

Nincs karácsony romantikus mozi nélkül. Az utóbbi években pedig már nemcsak amerikai, de hazai "évzáró" filmeket is nézhetünk. És még az is előfordul, hogy nemcsak szirupot, hanem értelmes gondolatokat, üzeneteket is kaphatunk egy közönségfilmtől. Orosz Dénes Seveled-je például ilyen.

Foci, gyerek, elfogadás

Nagy kár lenne, ha a Becsúszó szerelem a Veszettek sorsára jutna, és nem lenne minimum olyan sikeres, mint a Brazilok. A vírushelyzet teljesen összekuszálta az új magyar filmek mozikba kerülését, aminek az egyik nagy vesztese lehet Nagy Viktor Oszkár vígjátékként is fontos filmje.

Vagy inkább

Jenei Gyulát Szolnokon muszáj olvasni. Még akkor is, ha legújabb verseskötete, az Isteni műhiba végén, vagy inkább már közben sem lesz vidám vagy boldog az ember, és talán van az az életkor, amikor azon is elgondolkodik, miért kínozza magát. A jó képek, hasonlatok adnak olykor megnyugvást.