A belvárosi Tófenék út Boldog Sándor István körút felőli végén, szemben a Sólyom utcai parkolóval, tavaly elbontottak egy földszintes házat. Helyén azóta egy egyemeletes, magas tetejű társasház épül. Elsőre mondhatnánk, hogy ez nagyszerű, hiszen Szolnok közepén eltűnt egy falusias külsejű ház, a helyére pedig valami új, és remélhetőleg szebb kerül. Mondhatnánk, ha csak azt az egyetlen telket látnánk magunk előtt, vagy ha a várost nem egymással kölcsönhatásban lévő ingatlanok szöveteként, hanem magánbirtokok egymástól elszigetelt zárványaiként értelmeznénk. Viszont, ha megpróbálunk egy picit is Szolnok egészében és pláne jövőjében gondolkodni, akkor szerintem azt kell mondanunk: erre az épülő társasházra a város érdekében nem lett volna szabad kiadni az engedélyeket.

Gondolkodjunk egy picit! Az Ady Endre útra merőleges első tízemeletes előtt futó Fiumei út, az azt keresztező Tófenék út, illetve a Boldog Sándor Istvánon és az Adyn lévő társasházak mögötti „szerviz út” által határolt terület – óvodával, garázsokkal, földszintes, üzleteknek helyet adó épületekkel – Szolnok belvárosának egyik a legértékesebb, a közt szolgáló fejlesztési tömbje lehetett volna. Ez a tömb ugyanis a főtérhez, a piachoz, az irodaházakhoz közel fekszik, körülötte 4-18 emeletes házak állnak. Szerintem könnyen belátható, hogy kiválóan alkalmas lett volna arra, hogy akár 5-6 (vagy több) emelet magasságú, esetleg a föld alá mínusz 3-4 szinttel egy, a város egészét szolgáló beruházás valósuljon itt meg. Mélygarázzsal, hiányzó korszerű irodákkal, közösségi terekkel, szolgáltatókkal és természetesen modern lakásokkal. Úgy, hogy a város szövetében nem sok kis idegen test, hanem egy egyben értelmezhető elem jön létre.

Ez a hajó azonban ezzel a párlakásos társasházzal évtizedekre elment. Az 1975 környéki beruházások „leállása” után hátra maradt tömböt Szolnok képtelen volt 21. századi módon, világszínvonal felé kacsingatva hasznosítani. Nem tudom, azért-e, mert nincs senki ebben a városban, aki ne választási ciklusokban gondolkodna, netán nincs egy több évtizedre előretekintő városfejlesztési koncepciónk, vagy, csak mert a magánérdek és néhány beruházó előtt mindenki meghunyászkodik. Szolnok jövőjének egy darabját dobtuk ki az ablakon azért, hogy a Tófenék úton egy „pitiáner” társasház épülhessen. Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy az engedélyek megadása előtt valaki felteszi a kérdést, mit is szeretnénk- pardon: mi lenne a jó a városnak – hosszú távon.

Tartok tőle, hogy nem ez lesz az egyetlen elpuskázott lehetőségünk a jövőben. A Verseghy könyvtár mellett futó Dr. Sarkady László és a Jókai utca között is van egy hasonlóan fontos terület. A volt Néplap székháztól a tízemeletesekig, illetve az ügyészségig csupa alacsony, nem túl értékes ház és üres udvar található ott. Szolnok szívében. Ugyancsak egy olyan helyen, ahol a főteret, a környék intézményeit, azaz az egész várost kiszolgáló tömbrehabilitációt lehetne végrehajtani. Mert a belvárosi jellegből, a környező magasabb épületekből és a közlekedési kapcsolatokból adódóan ide is simán kerülhetne egy plusz-mínusz sokemeletes, sokfunkciós modern tömb. Ami nem egy-egy ingatlan tulajdonosának az érdekét, hanem a közt szolgálná.

Természetesen eszembe sincs a jelenlegi vagy a későbbi tulajdonosokat kommunista módon megkárosítani. Meg talán, akinek csak egy csöpp esze van, és tényleg nem csak az egy választási ciklus alatt besöpörhető haszonban gondolkodik, netán némi lokálpatriotizmus is szorult belé – vagy ezekből akár egy is -, az könnyen beláthatja: a hasonló tömbök egységes kezelése közösen nagyobb hasznot hozhatna, mint külön-külön. A cikk elején említett Tófenék utcai társasház ugyanis éppen bebetonozza az abban a tömbben lévő ingatlanok értékét, amelyek innentől kezdve csak hasonló beruházásokra alkalmasak, azaz ilyen telkek árát érik. Miközben az általam említett nagyberuházás révén minimum négy-ötször, hanem tízszer többet is érhettek volna. (Az elveszet haszon köszönhető a jelen kapzsiságában élőknek.)

Amíg nem tudjuk, milyen Szolnokot szeretnénk az unokáinkra és a dédunokáinkra hagyni, amíg nem vagyunk képesek az álmokból lett tervekhez ragaszkodni, amíg elhisszük, hogy a magánérdek mindig a közérdek elé helyezendő, addig a város több helyén is ugyanez fog történni. Erre a sorsra jut az egykori Nemzeti nagyszálló mögötti, a Sütő utca és a Szapáry út közötti tömb. Nem fogja a köz érdekeit szolgálni az Ady és a Horánszky utca közötti, egyébként irodáknak és szolgáltató funkcióknak alkalmas terület. Elpuskázzuk a Mártírok és a Meder út közötti, néhai tejipar körüli részt, ahogy veszélyben van az SZTK és a Pelikán szálló közötti terület vagy éppen a tárház és a Reptár közötti ingatlanok. Szolnok jövője forog kockán. Nagyjából az a kérdés, hogy egy rendezetlen, átgondolatlan, a magánérdekek minimális haszna miatt elszegényedő, a 21. század perifériáján maradó város leszünk, vagy egy valóban modern, élhető, a köznek is hasznot hozó település.

A döntés a mi kezünkben. Mert, ahogy József Attila A számokról című versében írja: „Bizony számok az emberek is./Mintha sok 1-es volna az irkában (…) mindegyik csak magára gondol,/Különb akar lenni a többinél (…) Pedig csinálhatja a végtelenségig,/Az 1 ilyformán mindig 1 marad/És nem szoroz az 1 és nem is oszt. (…)”