2025.12.1. (hétfő)

A lassan készülő gyaloghíd

A lassan készülő gyaloghíd

Dátum:

A Zagyva második hídja a torkolattól számolva, amely az M4 elkerülő átadása miatt immár életkora alapján is csak a második helyen áll. Megvalósítása - az ötlettől a teljes átadásig - közel egy évtizeden át húzódott. Bő félév után hamarosan újra használhatjuk Laki Kálmán gyaloghidat.

(Nyári ismétlés: ez a cikk 2022. március 3-án jelent meg először.)

A Zagyvaparti sétány és a Pityó utca közötti Zagyva-híd évek óta egyre rosszabb állapotban volt, 2020 nyarán már táblák figyelmeztettek az ártérben arra, hogy a műtárgy alatt tartózkodni vagy átmenni tilos. A tulajdonképpen Szolnok belvárosát, a Tabánt illetve a Zagyva túloldalán fekvő Scheftsik-telep városrészt összekötő gyaloghídra tavaly már olyan figyelmeztetések is felkerültek, miszerint használni is veszélyes az átkelőt. A 2015-ben Laki Kálmán (Szolnok, 1909. – Washington, 1983) biokémikusról elnevezett gyaloghíd felújítása végül tavaly júliusban kezdődött el, és ha minden jól megy, hamarosan újra birtokba vehetik a gyalogosok és a kerékpárosok.

A híd megépítésének ötlete már 1974-ben felmerült a városi tanács ülésén, amikor Szolnok fejlesztési terveiről tárgyaltak. Már akkor egyértelmű volt, hogy szükség lenne egy úgynevezett közműhíd megépítésére a Zagyva két partja között, elsősorban a városi vízművek elhelyezkedése miatt. Még ugyanannak az évnek a novemberében a Víz és Csatornamű Vállalat egyik mérnöke arról beszélt, hogy a közműhíddal a Zagyva alá fektetett, két darab 400 mm-es, egyre rosszabb állapotban lévő vízvezetéket lehetne kiváltani, és ezzel biztonságosabbá tenni Szolnok jelentős részének az ellátását. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a beruházásra a VCSM-nek nincs pénze.

A híd építése három évvel később ismét a városi tanács napirendjére került, amikor Szolnok 1990-ig terjedő lakásépítési programját tárgyalták. Ekkor tulajdonképpen már készen volt a Kun Béla – ma Szolnok Ispán – körúti lakótelep, teljes hosszában kiépült az Ady Endre út, befejeződött a Tallinn városrész fejlesztése, és a legnagyobb építkezések a Széchenyi városrészben zajlottak. Ugyanakkor még eldöntetlen kérdés volt, hogy a Tabánnal mi lesz, emeletes házak vagy szálloda épül a helyére, netán skanzenként mentik meg. Az mindenesetre világos volt, hogy az újabb építkezések miatt is szükség lenne a Zagyva fölött nemcsak vízvezetékeket, de egyéb közműveket is átvezetni.

A hídépítés végül csak 1979 őszén kezdődött meg. Az akkor 30-35 millió forintosra tervezett beruházás munkáival az 1951-ben Szolnokra települt Közlekedési Építő Vállalatot, azaz a KÉV Metrót bízták meg. Ez a cég nemcsak út- és vasútépítésében volt járatos, de jelentős mélyépítési tapasztalatokkal is rendelkezett, sőt lakások és gyárcsarnokok kivitelezésében is részt vett, ráadásul Szolnok szennyvíz és gázvezeték rendszerének a kiépítése is a nevükhöz fűződött. Az építkezés első hónapjaiban (a mellékelt fotó a megyei lapban az erről szóló cikket illusztrálta) természetesen úgy tűnt, hogy a víz, szennyvíz és postai kábeleknek helyet adó, négynyílásos, 150 méteres gyaloghíd a következő évre elkészülhet. Nem így történt.

Az építkezés második évében, 1981 nyarán ugyanis még csak arról adhatott hírt a helyi újság, hogy javában zajlik a Zagyván átívelő közmű- és gyaloghíd építése. A cikk írásakor éppen a Tabán felől húzták át a túlpartra a híd szerkezetét, és úgy számoltak, hogy az év októberére készen lehet maga a szerkezet, azt követően pedig indulhat a járda és a közvilágítás kiépítése. Ugyancsak későbbre prognosztizálták a híd feljáróinak a kialakítását is, mert mint a korabeli tudósításban olvasható, azon a nyáron még fák és lakóházak – a Tabánban – akadályozták a hídra való feljutást. Egy másik cikkből az is kiderült, hogy a beruházó ekkor már a Víz és Csatornamű vállalat volt, amely a csúszást az az évi magas vízállással magyarázta.

Hogy a híd mikor készült el teljesen, az a megyei napilap évtizedekkel ezelőtti számaiból nem deríthető ki, sőt inkább úgy tűnik, fokozatosan történt a műtárgy átadása. Az biztos, hogy 1982 júniusában még épült a híd, miként az is, hogy 1983-ra már az átadását ígérték. És bár a híd járófelülete alatt lévő vízvezetékeket csak 1984 utolsó napjaiban helyezték nyomás alá, az év áprilisában már jártak gyalogosok itt, a Zagyva felett. Egy 1984. áprilisi újságcikk ugyanis arról szól, hogy bár elkészült az új gyaloghíd, de ahhoz a Kun Béla körút felől esőben nem lehet eljutni, mivel az oda vezető szilárd burkolat nem készült el. A tanács illetékesei erre akkor azt válaszolták, hogy a beruházás a Magyar Posta miatt áll, mivel a telefonkábeleket még nem sikerült behúzni a híd alá, és mivel az a két parton földmunkákkal fog járni, nincs értelme a szilárd burkolatot elkészíteni. Ez pedig azt is jelenti, hogy a most megújuló híd építése az első ötlettől a részleges használatig is minimum 10 évet vett igénybe.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Iskola a város dísze

Megszépült a Szegő Gábor Általános Iskola, ami bár nem teljes felújításon esett át, 105 éves történetének mégis a legnagyobb beruházásán van túl. A tervezőknek és a kivitelezőknek köszönhetően Rerrich Béla korabelei terveihez a lehető leginkább igazodva újult meg az épület.

Szolnoki útikalauz 1970

Az 1970-ben Szolnokra érkezőknek tizenhét éttermet és tíz cukrászdát, eszpresszót tudott a városi tanács a figyelmükbe ajánlani. És három tejivót, reggeliző helyet is. Meg huszonöt köztéri szobrot, miközben a város jelentősebb ipari üzemei is "turisztikai" attrakcióként értelmeződtek.

Szolnoki házak (42.): 30 éves, üres kollégium

Idén ünnepelhetnénk átadásának harmincadik évfordulóját, csak lehet-e pezsgőt bontani egy évek óta üresen álló kollégiumra és szállodára? A nyolcvanas évek második felében határidő előtt, komoly összefogással felépült, 300 fős diákszállóra még 2009-ben is költöttek. Hotel Student a Tisza-parton.

Utcasoroló (55.): Pozsonyi út

Mivel Szolnok lakóinak legalább negyede ezen az utcán keresztül érheti el a tágan vett belvárost, a többi városrészt, illetve a közlekedési csomópontokat, a Pozsonyi utat nyugodtan nevezhetjük településünk egyik ütőerének. A meglehetősen hosszú utca két jól elkülöníthető részre tagolható.