(Nyári ismétlés: Ez az írás 2022. áprilios 6-án jelent meg először.)
Minden irányból átlapoztam, de sehol se bukkantam egyetlen, a kiadásra vonatkozó évszámra. Így csak a tartalom alapján tippelem, hogy 1986-ban adhatta ki a Széchenyi Városrész Közművelődési Irodája Szabó András irodavezető szerkesztésében ezt a kis kiadványt. Az évszámot leginkább a „könyv” szerint már épülő második ABC alapján lőttem be, hiszen az Aranykanna után a 100-as vagy más néven Zöld ABC-t 1985-ben kezdték el építeni, és 1987. április 30-án adták át. Tudom, hogy illene végre a könyvecske pontos címét is megadnom, de ez legalább olyan bonyolult, mint a megjelentetés évét kitalálni. A 2000 példányban, kézirat gyanánt, „kizárólag helyi terjesztésre” szánt kiadvány címlapján ugyanis a következők szerepelnek: Új kalendár, A „Kisgyep” városa, A „Malomzug” tövében, A betonerdő hangjai, Regélő. Majd kisebb betűkkel egy alcím: Hasznos tudnivalók a Széchenyi városrészen élőknek a Széchenyi városrészről. Mindezek ellenére azt gondolom, ez a kis könyvecske épp oly kuriózum volt 1986-ban, mint amilyen kincs a mából nézve.
Helytörténeti szempontból a legnagyobb értékük a városrész születéséről szóló fejezeteknek van. Főleg, hogy ezek hiába egy-két emberöltőnyi események, sok minden mára a feledés homályába veszett. Kaposvári Gyula a kiadvány első dolgozatában például arról ír, hogy a város egyetlen legelőjén – az Alcsi és a Szandai rét mindig csak bérlemény volt – a háború előtt jelentek meg elszórva az első szegényes házak, amelyek aztán a nagy bombázások áldozatául estek 1944 nyarán. Az ötvenes években pedig úgy tervezték, hogy családi házakkal építik be a területet, aminek még az erre vonatkozó rendezési terve is elkészült, sőt makettje a Damjanich János Múzeum 1954-ben megnyitott, első állandó várostörténeti kiállításán is látható volt. (Talán még őrzik valahol!)
Honti Antal – sajnos másokhoz hasonlóan az ő titulusa sem szerepel a kiadványban – A megvalósulás évei című írása az 1972-ben indult lakótelep fejlesztésről szól, olyan érdekességeket említve többek között, minthogy a Kisgyep alternatívája az Alcsi volt, de végül az előbbi mellett szólt, hogy azon a területen csak kevés házat kellett szanálni. A 6400 lakásosra tervezett városrész beruházási programját a budapesti Lakóterv készítette el, majd a VÁTI állította össze a rendezési és beépítési tereket, hogy aztán 1974-től a Szolnok Megyei Beruházási Vállalat legyen a 4 milliárdos terv gazdája. Eredetileg úgy tervezték, hogy 10 darab tízemeletes házszalag épül, amiket négy tízemeletesnél nagyobb pontház és egy központi magasház – tehát 18-24 emeletes – egészít majd ki. De terveztek négy-négy iskolát, óvodát, bölcsődét, ABC-t, éttermet, továbbá szolgáltatóházat, orvosi rendelőt, mozit, iparcikk-áruházat, sőt fedett uszodát is a sportcsarnok mellé. A könyv megjelenéséig elkészült 1180 lakás a négyemeletesekben és 3307 otthon a tízemeletesekben, valamint 400 garázst is átadtak a Széchenyi lakótelepre költözőknek. Ekkor viszont már azt is tudni lehetett, hogy tízemeletesből több nem épül.
Berényi András A városrész fejlesztéséről című munkájában ugyanis már arról írt, hogy szükségessé vált a rendezési terv módosítása, amelyben nemcsak sor- és társasházak kaptak nagyobb szerepet, de az úgynevezett déli gyűjtőút is, amely a mai Széchenyi, akkori Münnich Ferenc körutat tehermentesítette volna. Sőt, a parkerdő felőli oldalon, az utcák végeinek összekötésével is létrejött volna egy harmadik „gerincút”. Ebből a dolgozatból egyébként az is kiolvasható, hogy a lakótelep iskolái a nyolcvanas évek közepén már túlzsúfoltak, sok szolgáltató intézmény közel egy évtizeddel az első beköltözések után sem készült el, és a félig süllyesztett garázsok ötlete sem vált be.
A könyvecske további írásai inkább már a „házak élettel való megtöltéséről szólnak”. A szerkesztő Szabó András például a közművelődés helyi lehetőségeiről – és nehézségeiről – írt optimistán, hivatkozva egy helyi kérdőíves felmérésre, a városi tanács által támogatott közművelődési irodára, sőt a megyei bemutatón ezüst oklevelet szerzett, de sajnos nem nevén nevezett helyi, ifjúsági beat zenekarra is. Szabó Mihály a kapuit 1980. szeptember 1-jén megnyitott Dr. Münnich Ferenc körúti Általános Iskola első éveiről számolt be, olyan érdekességeket említve, hogy például öt éven keresztül mozi is működött az intézményben. Külön cikket szenteltek a városrész madarának – búbos pacsirta -, a dohányzás és az alkohol okozta problémáknak, de helyet kapott a népi megfigyelésen alapuló időjóslás, táplálkozási tanácsadás, kiskert tulajdonosoknak szóló írás, sőt a Jászkun Volán két „reklámja is” (Volán Vince). A Kishírek rovatban pedig a városrész lovasiskolájáról, a Gagarin Lakásszövetkezet évente kétszer sorra kerülő faültetési akcióiról, az Ecseki utcai Barkács Klubról, a 2500 kötetes Városi Központi Könyvtárról is szó esik. A kötet végében pedig helyet kaptak a legfontosabb intézmények elérhetőségei, néhány karikatúra, a belső borítón pedig egy helyi térkép.
Sajnos nem tudom, hogy egyszeri vagy többször megjelent kiadványról van-e szó. Inkább az elsőre tippelnék. Mindenesetre a könyvecske szerkezete, írásai alapján akár az évenkénti megjelenés is működhetett volna. Hogy így volt vagy sem, azt talán a Széchenyi városrészben több mint három és fél évtizede élők tudhatják. Vagy előbb-utóbb felbukkan valamelyik antikváriumban ennek az Új kalendárnak egy még újabb változata.
