2025.10.14. (kedd)

A dolgozók boltjában vásárolj!

A dolgozók boltjában vásárolj!

Dátum:

Vármegye vagy megye? Állami vállalatok vagy maszekok? Egy vagy több párt? Egy rendszerváltással korábban, azaz 1949-1950 környékén sem volt egyszerűbb a neveken és a vállalkozásokban eligazodni, mint 1989-1990 körül. Legalábbis erről tanúskodik Szolnok 1950-es telefonkönyve.

A hatalmas kisnyomtatvány-gyűjteménnyel (is) rendelkező Bauer Istvántól kaptam kölcsön az 1950-ben kiadott Vidéki Távbeszélő Névsor 15. füzetét, amely Szolnok megye telefon előfizetőit sorolja fel. A korabeli telefonellátottságot talán jól szemlélteti, hogy a borítóval együtt mindössze harminchat A5-ös oldalból álló füzetecskében a szolnoki telefonszámok felsorolása elfér tíz oldalon. Az akkoriban viszonylag drága, három forintba kerülő, a Magyar Posta által kiadott, a debreceni Alföldi Nyomdában előállított kiadvány szolnoki telefonszámai – és a hozzájuk tartozó nevek és apróbb kiegészítések – számtalan érdekességet, sőt számomra ma még megmagyarázhatatlan bejegyzést is tartalmaznak.

Kezdjük a megye, vármegye problematikával. Az 1949. augusztus 20-án életbe lépett új, a népköztársasági formát rögzítő alkotmány következménye volt, hogy elindult a korábbi vármegyerendszer tanácsivá alakítása, ami részben a megyék számának csökkentését, részben a főispánok tanácselnökökre cserélését is jelentette. Bár a tanácsi rendszer 1950-re egyértelműen „megszilárdult”, a szolnoki telefonkönyv alapján is érzékelhető, hogy az új elnevezés átvétele még okozott némi nehézséget. A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének (DÉFOSZ) helyi szervezetét például vármegyei titkárságként adja meg az 1950 augusztusában megjelentetett kiadvány.

A korabeli rendszerváltásról tanultak tekintetében ennél talán sokkal érdekesebb, hogy miközben 1948-ban megtörténik a két baloldali párt egyesülése, a negyvenes évek végén „leszalámizzák” a többi pártot, és 1949 nyarán már csak egy párt listájára lehetett szavazni – azaz azt hihettük, a Magyar Dolgozók Pártján (MDP) kívül minden párt eltűnt -, a szolnoki telefonkönyvben még két másik párt neve is szerepel. A kiadvány szerint 1950-ben a Független Kisgazda Párt Szolnok megyei szervezete a Baross utca 28-ban – azaz a Petőfi és a Baross sarkán -, a Nemzeti Parasztpárt pedig a Táncsics utca 5-ben – azaz a mai HEMO helyén – működött. Miközben a vasútállomás telefonszámainak felsorolásában már ott az MDP – azaz az állampárt – üzemi szervezetének hívószáma éppúgy, mint az állomáson működő politikai tiszté. Azaz számomra nem világos, hogy miként is kerülhetett e két párt neve a Rákosi-korban a szolnoki telefonkönyvbe. A régi felsorolást javították slendriánul? Valóban léteztek még ezek a helyi pártszervezetek? Netán valami szabotázs állt a háttérben?

Persze megértem a korabeli, valószínűleg Budapesten székelő szerkesztőket is, akiknek például az utcanevek változásával is meg kellett küzdeniük. Ebben az 1950-es kiadványban például már visszaköszönnek a Táncsics és a Ságvári Endre utcák, ugyanakkor a mai Templom utca még Szent Ferenc és nem Koltói Anna néven bukkan fel, holott az átnevezés már megtörtént. Ez utóbbi már csak azért is érdekes, mert például a városi iskolák felsorolása a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága IX. Oktatási és Népművelési Osztálya Oktatási Alosztálya megnevezéssel kezdődik, ami a Szent Ferenc utca 6. szám alatt, azaz a mai Szegő Gábor iskola épületében székelt.

Az 1950-es szolnoki telefonlistának a legérdekesebb momentuma azonban az államosítás és az új vállalkozási formák problematikájára világít rá a leginkább. Mert miközben a felsorolás már tele van állami, közösségi és nemzeti vállalatokkal – hogy mi mindenre jött létre külön „cég” az egy önálló cikket megér majd -, szövetkezetekkel, szakszervezetekkel, azért jól látszik, hogy a maszekok többsége még működött, vagy benne maradt a telefonkönyvben. Lestyán Kálmán kereskedése még létezett a Mária és a Szent Ferenc utca sarkán, miként Ludvig Kálmán vaskereskedése is, bár már nem a városháza – tanácsháza – épületében, hanem kettővel odébb, és a Kádár cukrászda is nyitva volt, igaz, nem a Szapáry, hanem a Ságvári utcában. Ennél érdekesebb, hogy miközben a Bútorértékesítő állami vállalatnak már volt Szolnokon lerakata, Pollák Sándor bútorkereskedése is kiszolgálhatta a vevőket a Kossuth utca 12-ben, azaz a mai „Hatvanas” épületében. És miközben a Mária utca 7. szám alatt már az Egyesült Bérautó Vállalatot lehetett elérni, többen foglalkoztak még bérautózással, például Fehérvári Ferenc a Damjanich utcában.

Ugyanakkor a mából nézve vannak az államosításra vonatkozó – számomra – nagyon megrázó „utalások” is ebben a telefonkönyvben. Például miközben Faragó Sándor államosított nyomdája a Kossuth utca 21-ben működött, a legendás papírkereskedő maszek könyvkötészete és papírfeldolgozó üzeme a Pacsirta utcában még megvolt. Kevésbé voltak „szerencsések” a Rákos testvérek, akiknek államosított – ez így szerepel a telefonkönyvben – vattaüzeme a Vöröshadsereg útján, a Szőnyi testvérek államosított ecetgyártó telepe pedig a Zrínyi utcában folytatta tevékenységét. Ugyanakkor ennek az egész rablásnak a telefonkönyvben visszaköszönő „csúcsa” a szolnoki gyógyszertárak felsorolása. Ezek mindegyike szerepel az eredeti neve szerint is a sorban – például az Angyal gyógyszertár egészen elől -, ám azzal a megjegyzéssel, hogy címük és telefonszámuk már a Gyógyszertárak Állami Vállalatnál található. Ahol azonban nemcsak a gyógyszertárak régi – gondolom akkoriban közismert – nevei (pl. Damjanich, Megváltó, Szent István) szerepelnek a telefonszámok előtt, hanem zárójelben azoknak a működtető gyógyszerészeknek a nevei is, akiktől ezeket az üzleteket elvették.

De hát 1950-ben már tényleg dübörgött az új világ. Szolnokon is. Ahol fontos volt az olyan „reklám”, amelyik arra hívta fel – kartársiasan tegeződve – az olvasók, használók, telefonálók figyelmét, hogy „A dolgozók boltjában vásárolj! A Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben”.

(A 2. és a 4. fotó forrása a Fortepan, a gyógyszertári kép pedig Berta Ferenc könyvéből származik.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Minden az 1992-es Szolnokról

Egy évkönyv nem a megjelenés vagy a következő évben az érdekes, hanem évtizedekkel később. Három évtizeddel ezelőtt jelentette meg a Molnár Reklám és Kiadó a Szolnok Évkönyve 1992 című kiadványt, ami ma már letehetetlen. És persze fájó, hogy azóta sem lett folytatása.

Nem lett könyvtár

Arra, hogy a Verseghy Könyvtár új épületbe költözhessen, 1985-ben volt a legtöbb esély. Az akkor már évtizedek óta társbérletben működő intézmény elhelyezésére kiírt pályázatra 27 terv érkezett. Aztán a hetedik ötéves tervvel együtt a Tiszai hajósok terére álmodott épület is semmivé lett.

Utcasoroló (54.): Nagy Imre körút

Négy évtizede létező közterületünk, amely 23 éve viseli az egykori miniszterelnök nevét. A korábbi névadóhoz persze sokkal több köze volt, hiszen Dr. Csanádi György nemcsak kommunista miniszter volt, pár napig Nagy Imre 56-os kormányának a tagja, de a hazai vasúti közlekedés megújítója is.

Utcasoroló (77.): Eltűntek a vasúttól

Ha valakit a szolnoki Vonó, Mozdony vagy éppen Géza utcákba küldenek, akkor biztosak lehetünk benne, hogy átverték. De akkor se jár jobban, ha a Szép utca 29. alatti vagy éppen a Délibáb utcák 2. és 21. közötti házaiba próbál becsöngetni. Szolnok átépítése utcákat és telkeket tüntetett el.