(Nyári ismétlés: ez a cikk 2022. május 5-én jelent meg először.)
A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának – magyarul az akkori „önkormányzat” hivatali apparátusának – Művelődési Osztálya és a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalata jelentette meg 1958 decemberében a Szolnok megyei Műsorfüzet című fekete-fehér, 32 oldalas kiadványt kilencezer példányban. Sajnos évfolyamszámozás nem szerepel az 1 forintért árusított – akkoriban nagyjából egy olcsóbb mozijegy ára – kiadványon. Mivel további számokkal még nem találkoztam, nem tudom, hogy egyszeri vagy legalább egy ideig rendszeresen megjelenő kiadványról van-e szó. Pedig akkoriban hasznos kis füzetecske lehetett, merthogy nemcsak közölte az adott hónap mozi műsorát, de a futó filmekhez kapcsolódó cikkeket is megjelentetett. Igaz, a két színházi írás ellenére a Szigligeti Színház műsora nem került be a „megyei műsorfüzetbe”, így ez alapján csak tippelni lehet, hogy 1958 végén a Majd a papa című vígjátékot és az Edmée című bohózatot játszotta a helyi társulat.
Sajnos cikkírók sincsenek a lapban, így nem tudható, kik segíthették Varga Viktória szerkesztő munkáját, már ha nem egyedül töltötte meg a szöveges felületeket. Az azonban valószínű, hogy az első oldalon lévő Decemberi levél című publicisztika az ő munkája, ami pontosan elhelyezi korban ezt a kiadványt. Merthogy az írás valamilyen oknál fogva a szolnoki színház 1912-es megnyitásáról szól – amire néhány helybeli akkor még simán emlékezhetett -, a fő üzenete azonban az, hogy anno grófok, főispánok, táblabírók terpeszkedtek az 50 koronás páholyokban, 1958-ban viszont már az egyszerű embereké, a munkásoké a színház. Amiben persze rengeteg igazság volt.
A mából nézve a politikai üzenetnél sokkal érdekesebb, hogy 1958 decemberében a szolnoki teátrumban játszott az a Krencsey Mariann (máshol Marianne), aki Makk Károly 1955-ben bemutatott Liliomfi című filmje révén akkoriban az ország egyik legismertebb színésznője volt. Sajnos nem tudom, hogy 1958-ben hol volt a Szigligeti Színház Kis Színpada, mert a Majd a papa című kis írásból csak annyi derül ki a játszóhelyről, hogy lassan a háromszázadik előadást tartják ott. (Természetesen azt sem tudom, hogy mikor lehetett az első.) A teátrum direktora, Prókai István által rendezett Majd a papában Krencsey partnerei voltak Varga D. József és Benkő Béla, akiket, mivel nem szerepeltek filmekben, nem nagyon őriz az emlékezet. Nagyjából ugyanez mondható el a nagyszínpadon játszott Edmée, e lapban megszólaló szereplőiről is, hiszen az akkoriban Szolnokon népszerű Paál Lászlóról és Iványi Józsefről se sokat beszélünk ma már. A címszereplő neve, de leginkább a hangja viszont sokaknak ismerős lehet ma is, hiszen Győri Ilona 1968-tól egy évtizeden keresztül keltette életre Mézga Gézáné Rezovits Paulát.
A Szolnok megyei Műsorfüzet ezen kívül filmekről ír. A magyar-francia koprodukcióban készült Fekete szem éjszakájáról, ami Rigó Jancsiról, a népszerű cigányzenészről szólt. Az orosz Csendes Don olasz filmváltozatáról, az angol Robin Hood-ról és a Megmentem az életem című francia romantikus filmről, ami még a Horgász a pácban előtt készült, így a szerző egyáltalán nem tartja fontosnak a cikkhez mellékelt fotón is szereplő Louis de Funes megemlítését. Ezek a filmek a moziműsorokban is szerepelnek, szemben a Don Juan legutolsó kalandjaival, ami címe ellenére egy Keleti Márton film és 1958 végén még bemutatásra várhatott. Szolnok megye 54 (!) filmszínházában. Merthogy akkor ennyi helyen működött ilyen intézmény. Szolnokon 3+1 filmszínház várta a nézőket, hiszen Szandaszőlős akkor még önálló település volt, így az ottani Terv mozi külön szerepel a Vörös Csillag, a Tisza és a Millennium filmszínházaktól. Sajnos ez utóbbiról se tudom, hogy hol lehetett? (Ha valaki tudja, árulja el!)
Persze nem kevésbé érdekesek a lapban megjelenő összesen hét darab reklám. Számomra a legmegdöbbentőbb a Szolnoki Állami Áruház – a későbbi Alföld, majd Centrum a Nerfeld palotában – hirdetése, amelyben a szandálok leárazása 220-ról 120 forintra decemberben még érthető, na de a Sirály csónakmotor 4500 helyett 3000 forintért már egészen elképesztő. Nem is a leárazás mértéke, hanem az ár miatt, ami még így is félévnyi átlagfizetésnek felelt meg. Ehhez képest csak érdekes a Szolnok-Heves megyei MÉH vállalat hirdetése, amely a hulladékok átvételi árát meg azoknak a településeknek a neveit közli, ahol telephelye van a cégnek. Kiolvasható belőle, hogy egy ilyen műsorfüzet megvásárlásához közel két kiló könyvet, füzetet, folyóiratot kellett leadni a MÉH-ben.
Két évvel a forradalom után valamiért nagyon kurrens lehetett a likőr, amit a Szolnok és Vidéke Vendéglátóipari Vállalat üzleteiben 64 forintos literáron kínáltak, miközben a szolnoki földművesszövetkezet is ezt a terméket emelte ki a saját hirdetésében. A vendéglátós reklám apróbb betűiből viszont az is kiolvasható, hogy a Nemzeti étteremben (a mai Szapáry úton a bankfiókok helyén) minden szerdán Táncestet rendeztek, ahol Sándor Sándor és zenekara muzsikált, a Ligeti Halászcsárda pedig egész évben „kitűnő halételekkel várja a fogyasztókat”. Ezeken kívül az Állami Biztosító hirdetése, egy lottó reklám – ez a szerencsejáték ekkor még alig múlt egy éves – és a 33-as ruházati bolt vevőcsalogatója került a lapba. Ez utóbbi a hátsó oldalra, kiemelve a figyelmes kiszolgálást és az export anyagokat.
