2025.08.27. (szerda)

Térdig a lilában

Térdig a lilában

Dátum:

A Milléri Levendulakertben való bóklászás ugyanolyan kihagyhatatlan júniusi szolnoki programmá lett, mint a Tiszavirág vagy az ArtJáró Fesztiválok. Nagyjából még két hétig lehet térdig a lilában járni, vagy valami árnyékos helyről az impresszionistákat megidéző hullámzó színeket bámulni.

A kora nyári forróságban ülsz egy diófa alá rakott szalmabálán, és nézed, ahogy a szinte érzékelhetetlen szellő lebegteti a több ezer virágfejből álló levendulatakarót. Hirtelen nem tudod eldönteni, hogy a szemed káprázik, vagy valóban lehet olyannak látni a világot, ahogy az impresszionista festők ránk hagyták. Közben az agyad még zakatol, és az is felvetődik benned, hogy ha alig van szél, akkor lehet, nem is a levegő, hanem a virágokon dolgozó ezernyi méhecske mozgatja a lila hullámokat. Még ott vagy a valóságban, de aztán fordul a légmozgás iránya és olyan illat legyint arcon, amitől végképp átkapcsolsz. Ülsz egy szalmabálán, ahogy utoljára talán gyerekkorodban, csak úgy ráérősen nézel ki a fejedből, mint talán az utolsó unatkozós vakáció idején, és a levendula ezer emléket ébresztő illata hirtelen időben és térben is távolba repít. Kilépsz önmagadból. Talán csak percekre kapcsolsz ki, mégis, amikor visszahuppansz a valóságba, úgy érzed, mintha órákat pihentél volna.

Azt hiszem, a Milléri Levendulakert számunka ugyanolyan kihagyhatatlan, már-már kötelező kora nyári program lett, mint az éppen véget ért Tiszavirág vagy a két hét múlva startoló ArtJáró Fesztiválok. Főleg, hogy most már nem tengelytörő úton hagyhatjuk el Szolnokot Besenyszög irányába, hogy aztán az új kereszteződésben jobbra, Nagykörű felé fordulva kocsikázzunk a cél felé. Csak azok kedvéért, akik tavaly vagy tavalyelőtt még nem jártak ott: nem kell elmenni az autópályáig. De, ha kint van a kert zászlója, szinte eltéveszthetetlen. Bár az is épp elég, ha jobbra néznek, és ahol feltűnik a lila szőnyeg, lassítanak, majd leteszik az autót. Vagy a bringát, ha vannak annyira bátrak, hogy a szűk úton el mernek addig karikázni. Talán egyszer majd oda is visz bringaút, mert micsoda „világraszóló” attrakció lehetne a Millér után a Milléri Levendulakertet is mutogatni.

Még akkor is, ha csak pár hétig tartó csodáról van szó. Meg akkor is, ha máshol nagyobb, különlegesebb tájba illesztett levendulásokban lehet bóklászni. A Millérinek van ugyanis két különlegessége. Az egyik, hogy itt van, Szolnok határában, a közelünkben. A másik, hogy a néhai hobbikertek újbóli értelmezését, felfedezését is megmutatja. Esküszöm, kedvem lenne a közelben egy hobbitelek múzeumot nyitni, ahol levendulázás előtt, után meg lehetne mutatni, miként is jöttek létre ezek a kis telkecskék, milyen eszközök és tárgyak között műveltek csodát sokszor olyanok, akiknek semmi közük sem volt a kertműveléshez, csak hobbit akartak. Vagyis kaptak a szocializmustól, hogy addig se foglalkozzanak mással. Személyes történelmünk kultúrkincsei ezek a helyek, amelyeket a Milléri Levendulakerthez hasonló ötletek menthetnek át a következő generációknak.

Mert a Milléri Levendulakert egy triviális ötlet. Egy korábban errefelé ritka haszonnövény, trendi dísznövényként való bemutatása. Megszámlálhatatlan tő, amelyek között és körül apró figyelmességek – a szalmabálám -, ötletek – képkeret – bukkannak elő, amelyek mind azt jelzik: nemcsak levendula, illat, de szeretet is belengi ezt a helyet. Ahol olykor még programok is várják az arra járókat, akiknek persze a legnagyobb attrakció, hogy levendulát szüretelhetnek. Amit, ha ügyesen raknak el, akár egy évig is a kora nyár illatával tölthetik be a lakást. Hányszor álltam meg az elmúlt évben betűhegesztés közben, mert az íróasztalom melletti vázában szépen megszáradó milléri levendula valamiért ontani kezdte az illatát! És most itt a friss pótlás.

Ha az időjárás is kegyes lesz a helyhez, akkor nagyjából még két hétig, július 3-ig lehet bóklászni térdig a lilában. Mert utána következik a profi betakarítás, és préselni viszik azokat a lila virágszálakat, amit addig nem gyűjtenek be az amatőr metszőolló csattogtatók.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sokszor jövök

Szaunázni azért jó, mert a kívülállók számára úgy tűnik, mintha csinálna valamit az ember, pedig nem. Tudom, nem pontos a kifejezés, de számomra másfél évtizede a szaunázás egyet jelent a Tisza Szálló Gyógyfürdőjének a felkeresésével.

A kifliről jut eszembe

Elátkozottnak tűnő helyen, a Tervezővállalat épületében nyitott üzletet a Félegyházi Pékség. A név ne tévesszen meg senkit! Ez nem egy élelmiszeripari termelőüzem, hanem Szolnokon hiánypótló vendéglátóhely. Ahol a helyben sütött, kihagyhatatlan kifli akár azonnal el is fogyasztható.

A szegedi réteses

Amikor kiderült, hogy újra lesz Tiszavirág Fesztivál, az első kérdéseim egyike az volt: jön-e a szegedi réteses. Antolik András rétesmester és csapata számára napokkal a fesztivál előtt indult a felkészülés, és nekik a nap sem akkor ér véget, amikor az utolsó vendégnek. A mesterrel beszélgettünk.

2010: Az aluljáró új értelme

A Honey étterem esetében az egyetlen zavaró tényező, hogy nehéz a hely múltjától szabadulni. A dizájn, az étlap és a kiszolgálás alapján azonban azt kell gondolnom, ha kitartóak lesznek, csak idő kérdése, hogy erről a helyről ne a régi aluljáró, hanem a város egyik legjobb étterme jusson eszünkbe.