Rendkívül elfogult vagyok Keresztes Attilával szemben, mivel – és újra leírom – életem eddigi három legjobb színházi előadásának egyikét, A nép ellenségét ő rendezte Marosvásárhelyen. Tehát sejthettem, hogy nem a Szolnokon 2021 előtt megszokott színházi nyelvet fogja használni Szigligeti ikonikus darabjának a színrevitelekor sem. Nem tévedtem, és pláne nem csalódtam. A már sokszor és sokféleképpen látott Liliomfit képes volt új köntösben, új hangsúlyokkal, új dimenziókban megrendezni, miközben a történet és a szöveg nem szenvedett csorbát, sőt a dramaturgia, a díszlet, a zene, mozgás és a hangsúlyok – azaz mindaz, amivel egy rendező életre keltheti az ismert drámát – nagyon sokat hozzátett a műhöz. Ez így tényleg Keresztes Attila-féle Liliomfi lett. Ritkaság, ami számomra egyfajta üzenet, valamiféle „programbeszéd” is a felújított falak között. Ilyesmikre számíthatunk a jövőben? Ez az új irány? Nekem tetszik, hajrá!
Mindezt csak tetézik a káprázatosan tehetséges és szerethető fiatalok. Csákvári Krisztián, Cseke Lilla Csenge és Polgár Kristóf olyat alakítanak, hogy előadás közben fel kellett volna ugrálni, és nyíltszíni tapssal „fejet hajtani” előttük. A tavaly a Sirályban már főszerepet játszott, frissen végzett Csákvári Krisztián minden korábbi Liliomfi méltó utódja, sőt sokuk meghaladója. Gyönyörűen beszél, eszméletlenül énekel, miközben táncosokat megszégyenítően mozog. Ha jót akarunk a szolnoki színjátszásnak, rejtegetjük ezt a fiatalembert, mert pillanatokon belül elcsábítja valamelyik fővárosi zenés színház. Márpedig másfél évtized után legalább akkora szükségünk van rá, és az általa jelentett „vérfrissítésre”, mint amekkora szükség volt a színház felújítására.
Ha lennének még fiakerek Szolnokon, a bemutató után egy olyannal kellett volna Cseke Lilla Csengét végig vinnünk a város utcáin. A kaposvári egyetemen, Cserhalmi György osztályában végzett, ugyancsak frissen Szolnokra szerződtetett színésznő a legnagyobbak nyomdokain járva alakítja Erzsit, Kányai fogadós lányát. Pedig a Keresztes Attila kitalált karakter, akár rossz ripacskodásnak is teret adhatott volna, de nem, mert Cseke Lilla Csenge józanul mértéket tartva alakítja a trampli, fiúsra formált Erzsikét. És egyetlen pillanatra sem esik ki a sok színészi eszközt igénylő karakteréből. Legalább virág lett volna nálunk, hogy a tapsrendnél a lábai elé szórhattuk volna! Elhomályosította felújítását azzal, hogy játékával reményt ad a szolnoki színház megújítására.
És egy pillanatra se feledkezzünk meg a már néhány éve Szolnokon játszó Polgár Kristófról, aki méltó ellenét-párja Gyuri pincérként Erzsikének. Ugyanolyan visszafogottan tartózkodik a femininre vett fiú ripacskodásától, mint Cseke Lilla Csenge a saját szerepében, és ugyanolyan kiegyensúlyozottan dolgozza végig a jeleneteit, mint partnere. A mozgása, a beszéde, az éneke, minden az utolsó „szögig” a helyén és rendben van. Egy pillanatra se jutott közben eszembe, hogy egykor Soós Imre parádézott ebben a szerepben. Mert Polgár Kristóf egy egészen más, különleges, de Keresztes Attila rendezésében kiválóan működő pincért alakított. Bizonyítva, hogy jó kezekben – értsd: rendező – ő is csodákra képes, és messze-messze többre alkalmas, mint ami eddig adatott neki.
Sajnos csak vendégként dolgozott Szolnokon Cári Tibor, aki a mostani Liliomfi zenéjét összeállította. Nagyon sajnálom, hogy a megújult színházhoz és az ehhez a Liliomfihoz méltatlan műsorfüzetben nem jutott hely Cári „lejátszási listájának”, mert zeneileg alulműveltként is sejtem, minden elhangzó zeneszámnak gyökere, jelentése, üzenete van, és talán nem véletlen, hogy az utolsó jelenetekben a Te rongyos élet taktusait véltem felfedezni. De Fodor Viola díszleteiről is hosszan kellene beszéni, ami színével, fényjátékaival, lépcsőivel és ajtóival szinte alapokat ad Keresztes groteszk játékához. Papp Janó jelmezei meg külön jellemrajzok, miközben nem azt éreztem rajtuk, mint korábban sok szolnoki előadás közben, hogy csak az indokolatlan pénzkötésről szólnak. Nem! Csákvári Krisztián, Ónodi Gábor vagy Mészáros István jelmeze akár külön divatbemutatót is megérne.
Nem tagadhatom, lelkes vagyok. Az új szolnoki Liliomfi valóban a színházcsinálásról szól. Színházcsinálást ígér.
(A fotók a színház honlapjáról és a műsorfüzetből valók.)
