2025.12.1. (hétfő)

A múlt éttermei

A múlt éttermei

Dátum:

Éppen a Ligetben brűgöltem, élveztem a strand kellemes meleg vízét, és nem nagyon akartam senkire figyelni, semmire gondolni, csak lazulni és kikapcsolni. Alig voltunk a medencében, kellemes volt a víz, a csend. Az itt folytatott meghitt beszélgetések azonban olykor nemcsak az egymással társalgóknak szólnak.

Messze voltunk már az ebédtől, a vacsorán pedig még csak gondolkodni lehetett. Két éltes, vidám hang tulajdonosa, valahol a medence sarkában, a lágyan simogató vízben talán éppen a vacsoráról kezdett diskurálni. Először csak kedvenc ételeiket vették sorba, aztán következett, hogy ki mit főz jól, meg kinek a párja milyen konyhai produkcióban profi. Szó szót követett, és már a régi Szolnok utcáit jártuk. Ők ketten, no, meg mi, a medencében ülő hallgatók.

– Micsoda rántott velőt ettem a nemzeti bank épületével szembeni étteremben – mondta az egyik. – Te, mi is volt annak a neve?

– Nem tudom, talán Alföld – így a másik. – De már a nevekre nem emlékszem. Én a pacalt szerettem, ahogy ott a 605-össel szembeni étteremben csinálták. Képesek voltunk kiutazni oda a friss pacalért.

És jöttek sorba az éttermek. A Róza a benzinkútnál, a Baross utcán az, amelyik a söröző helyén volt, meg a régi Múzeum, ami különlegesnek számított, a két kis koszos az egykori Dami mellett, az úri Tisza, a Hemo, aztán a Magyar utca elején lévő, amiből később az a diszkó lett. És mindegyikhez egy-egy név – talán a főpincéré vagy a helyet meghatározó szakácsé -, no meg egy-egy specialitás. Itt jó volt a hal, amott a vad, ezen a helyen remek volt a sör, néhol meg még élő zene is szólt.

Ott a medencében megelevenedtek ételek, étlapok és helyek, én meg gondolatban beszálltam a diskurzusba saját emlékeimmel.

Milyen szép hely volt a Tisza-híd ligeti oldalán az Aranylakat. A folyó felé terasz, bent étterem, hétvégeken pedig már diszkó. Aztán a megyeházával majdnem szemben, a későbbi telefonbolt helyén is milyen jó konyhát vitt valaki. És a Zagyva cukrászda felett működőre emlékszik még valaki? És a Szolnok étteremre a vasútállomásnál? A nagy ablakaival milyen világos volt, és emlékeim szerint még főzni is tudtak.

Hová lettek a régi szolnoki éttermek? Hol van az a rengeteg séf, akik ezeket vitték? És hol vannak a vendégek, akik betértek? – Törtem a fejem, ott a ligeti medencében. És esküszöm, az egykor a strand kerítésének kívülről támaszkodó, de ablakával a strandra nyíló lángosos elé kígyózó sorba is beálltam volna egy papírvékony, két forintos lángosért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A morgás haszna

Nem azért morgolódom itt a nekem nem tetsző szolnoki dolgokon, mert örömet okoz, vagy bizonyítani szeretném az eltérő véleményem. Inkább, hiszek az írástudók felelősségében. Ami abban is rejlik, hogy ha valamiért szólunk, az megváltozhat. Vannak példák és újabb esetek.

Nem kérdezünk, hurkot kötünk!

Nem baleset-megelőzési célból írok a Dózsa György és az Arany János utcák egyirányúságának a megfordításáról. Sokkal inkább azért, mert ez újra egy olyan eset, amikor valakik nekünk akarnak jót, csak bennünket felejtettek el megkérdezni. Persze, ez nem példa nélküli Szolnokon.

Csavargás Szolnokon

Egy rádióműsorban elhangzott: aki ma 200 méternél többet gyalogol, az csavargó. Szerintem meg, aki gyalogol, az egy csomó olyan dolgot vehet észre, ami sem autóból, sem buszról, de még bringáról sem látszik. A Galériától az egykori Evezősig sétáltam a hétvégén - kétszer.

Van, aki húzza, van, aki nézi

Ez a fénykép valamikor a hatvanas években készült Szolnokon. A Zagyván vagy a Tiszán, valamelyik tavaszi árhullám levonulásakor. A fél évszázados felvételen azonban nem a hely az igazán érdekes, hanem ez elkapott jelenet. Zseniális pillanat, aminek a mára is vonatkoztatható értelmezései lehetnek.