Úgy tűnik, hogy Búza Barna (1910-2010) szobrász- és éremművész 1975-ben legalább kétféle kisplasztikát készíthetett Szolnok 900 éves évfordulójához kapcsolódóan. És az is valószínű, hogy ezeket a kisplasztikákat olcsóbb bronz és drágább ezüst anyagokból is sokszorosították, majd pedig osztogatták. A korábban bemutatott, a török emlékeket és a szocialista ideákat összemosó, mindkét oldalán kidolgozott kisplasztikával szemben legújabb szerzeményem, bár a korábbinál nagyobb méretű – 10 centi átmérőjű -, ám szerényebb vastagságú, és csak az egyik oldala kidolgozott. Csak feltételezem, hogy eredetileg piros, felnyitható fedelű, csatos, belül műbársony bélésű dobozban vehették át az arra érdemesek.
Szolnoki kötődését csak az avatottaknak árulják el a rajta szereplő évszámok: 1075 Szolnok első írásos említésének dátuma, 1975 pedig az az év, amikor a város sok-sok beruházással, kulturális eseménnyel és kisebb-nagyobb tárggyal ünnepelte meg „fennállásának” 900. évfodulóját. Szolnokiként természetesen egy másik dolog miatt is beugorhat a kisplasztika városhoz való kötődése, hiszen az apró domborművet halakban gazdag folyók osztják három részre, és ezeknek a folyóknak az íve és a találkozása nagyon emlékeztet a Tiszára és a Zagyvára Szolnoknál.
A három részben három életképet helyezett el a művész. A Tisza és a Zagyva belvárosi oldalán egy festőt látunk, amihez hasonló a másik kisplasztikán is feltűnik. A „vár felőli” harmadban egy talán kalapácsot szorongató férfit és kis családját örökítette meg a művész, a kisfiú lábánál traktorral, ami lehet játék vagy távoli jármű is. A „szandai részen” ugyancsak egy háromtagú családot láthatunk, akik azonban szerintem nem a nádasból lépnek elő, hanem egy dúsan termő búzaföldről. Merthogy a parasztság (alul), a munkásság (jobbra fent) és az értelmiség (balra fent) egységét is hivatott volt szimbolizálni az a mégiscsak szocialista kisplasztika, amin a halak mellett madarak – talán vadkacsák -, sőt egy kutya is feltűnik. Ám semmi vöröscsillag, zászló vagy katonaság.
Talán érdemes megjegyezni, hogy a pályáját a Horthy-korszakban kezdő, már akkor is elismert Búza Barnának később meggyűlt a baja a totalitárius rezsimekkel. A második világháború végét büntetőszázadban töltötte, majd a „felszabadulás” után külföldről tért haza, amiben nem volt sok köszönet, hiszen műtermét elvették, sokáig politikailag megbízhatatlannak számított. A Kádár-kor azonban őt is konszolidálta, oly annyira, hogy előbb tanácstag, majd a mellékelt és a korábban bemutatott másik, szolnoki kisplasztika készítése idején már országgyűlési képviselő volt. Ehhez minden bizonnyal az is kellett, hogy az ötvenes évek végétől több munkás témájú köztéri szobrot is alkotott, Jászberényben Öntőmunkása, Egerben Olajbányásza állt, de felszabadulási emlékműve és Lenin-szobrai is állt az országban. A tehetség azonban rendszereken átível, így a legutóbbi rendszerváltás után sem maradt megbízás és elismerés nélkül a már idős mester, akinek egyik utolsó alkotása, Béres József mellszobrának harmadik példánya pont Szolnokra került, a néhai gyógyszergyári központból kialakított Béres Gyógyszergyárba.
