A Kilencszáz éves Szolnok című ajándékalbum Rozanits Tibor A szolnoki vár című metszetével indul, ami leginkább Ortelius XVI. századból ismert ábrázolására hasonlít, kisebb képkivágásban, kevesebb szereplővel, ritkásabb házakkal. Az mindenesetre érdekes, vagy inkább jellemző, hogy a 900 éves múltjával büszkélkedő város emlékkönyve csak egy akkor nagyjából 300-350 éves pillanattal indulhatott.
Az 1931-ben született Rozanits Tibor 1958-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, és főleg a sokszorosító grafika, a rézkarc és a litográfia területén dolgozott, a rendszerváltás előttről viszonylag sok „szocialista témájú” alkotása ismert épülő lakótelepekről, gyárakról. És bár a szolnoki 900 éves albumban három ilyen témájú rajz is van, egyiket sem ő készítette. A Kossuth utca elejéről azonban rajzolt egy képet, ami a legköltőibb címmel került az albumba: Délelőtti belváros a Megyei Tanács épületével.
Rozanits Tibor alkotása az album 12. képe is, amely a Várkonyi teret ábrázolja 1973 utáni állapotában, hiszen a 18 emeletes tövében már ott a szolgáltatóház. Ugyanakkor az album egyetlen olyan rajza, amelyik némi helytörténeti forrásértékkel is bír, hiszen a rajz bal oldalán a művész még megörökíthette a mai szánkódomb helyén a hetvenes évekig álló tabáni házak maradékát.
A Szolnokhoz egyébként nem kötődő művész alkotásával zárul a reprezentatívnak szánt kiadvány, amibe sajnos nem került impresszum, így nem tudhatjuk, hogy pontosan ki, mikor és milyen példányszámban gyárttatta. Nem kevés készülhetett belőle, hiszen antikváriumokban és árverési oldalakon is viszonylag olcsón hozzá lehet jutni, így Rozanits Tibor Őszi Tiszapart című alkotáshoz is, amely a Tiszaliget felől mutatja a – kép megjelenésekor már jelentőségét vesztett – szolnoki három templomot.
A kötet legszorgalmasabb alkotója az 1925-ös születésű Veszprémi Endre volt, akiről tudható, hogy 1971 és 1985 között a Képcsarnok Vállalat megbízásából készített rézkarcokat. Nemcsak Szolnoknak, nemcsak Szolnokról. Sokkal inkább a korabeli intézmények falainak. Így például a 900 éves szolnoki kiadványba bekerült a Tiszaliget bejáratánál 1970 és 2016 között álló Fáklyavivőről (a könyv szerint Felszabadulási emlékmű) készült képe mellett Lenin portréja is elérhető az árverőházaknál.
Azt hiszem, nem véletlen, hogy Veszprémi Endre előző képe került a kiadvány második helyére, közvetlenül a törökkori ábrázolást másoló kép után. Ezzel is utalva a „felszabadulás” után fejlődésnek induló város ideológiájára. És ezt tükrözi a harmadik rajz is, ami a Tisza-hídról nézve az egykori Marx parkot és a „körülötte” lévő épületeket mutatja. A Damjanich uszoda fedett medencéjének épületével, a rácsúszott megyeházával és a távolban feltűnő magas épületekkel.
Nem tudható, hogy az öt alkotó milyen eredeti kép alapján dolgozott, azaz a helyszínen, a helyszínen készült vázlatok vagy esetleg fotók alapján készítették el a grafikáikat. Miként azt sem, hogy pontosan mikor dolgoztak, vagy mikori képek alapján alkottak. A kötet egyik legjobban kidolgozott rajza alapján azonban azt gondolom, Veszprémi Endre az MSZMP Szolnok megyei Pártbizottságának épülete című képét valamikor 1972-1974 közötti személyes élménye vagy akkori fotó alapján rajzolta. A pártház és a vízügyi székház között ugyanis még fák látszanak a Centrum áruház helyén. Fák, amik ott soha sem álltak, de jobban mutattak egy reprezentatív albumban, mint egy építési terület.
Zárjuk a Kilencszáz éves Szolnok album képeit bemutató kétrészes írásunkat az egyik „ipari” képpel. Veszprémi Endre ugyanis a Tisza gátjáról, ott, ahol ma már kerékpárút fut, a város akkori legnagyobb ipari üzemét, a Tiszamenti Vegyiműveket is megörökítette. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy öt évtizeddel ezelőtt úgy, ahogy szinte ma is láthatjuk. Persze lehet, hogy ma már kevésbé füstölnek a kémények, egy-két épület nem vagy nem úgy áll, mint a hetvenes évek elején, de összességében nem sokat változott a „táj”. Ami a fejlődő szocialista megyeszékhely, a világnak megmutatandó életének egy fontos pontja volt 1975-ben.
(Még van 7 darab kép. Azokról egy következő alkalommal írok.)
