2025.10.14. (kedd)

Fontos része egy sorozatnak

Fontos része egy sorozatnak

Dátum:

Zádor István számomra nemcsak azért fontos szolnoki festő, mert megörökítette a régi Tisza- és Zagyva-hidakat és a két háború közötti város sok részletét, hanem mert "alkalmazott" grafikusként, fotók pontosságával rajzolta meg a huszadik század elejét. Nyolcvan remek képe a Szolnoki Galériában.

Számomra a 2017-es Pólya Tibor és a 2019-es Bokros László kiállítások sorába illik a Szolnoki Galériában április közepén megnyílt Zádor István tárlat. Annak ellenére is, hogy a két korábbi kiállítás a múzeum időszaki termében kapott helyet, és azzal együtt, hogy tudom, már készül A Szolnoki Művésztelep Mesterei című albumsorozat újabb darabja. Ha jól gondolom, a korábbi kiállításokhoz hasonlóan Zádor életművének részbeni bemutatása is Csiszár Róbert Péternek köszönhető, aki annak idején nemcsak a szolnoki kötődésű mesterek képeinek felvonultatását, de az igényes könyvsorozatot is elindította. Őszintén bevallom: nekem ezek a könyvek és ezek a kiállítások hozták közelebb a Szolnoki Művésztelep életét, tették ismerőssé a fontos alkotókat és munkáikat. Éppen ezért csak az öröm okozta elfogultsággal tudok nyilatkozni a Szolnoki Galériában június 24-ig – a Múzeumok Éjszakájáig – látható Életmű az életműben kiállításról.

Szívem szerint azt mondanám, hogy ezt a kiállítást a Galéria emeletén kezdjék. Merthogy akkor a tárlatot Zádor Istvánnal (1882-1963) találkozva nyithatják, hiszen a rózsaablak alá hat, több évtized alatt készült önarcképe került. Ezekkel szemben, a korlát melletti tárlókba pedig Zádor személyes tárgyait, sőt, a meglehetősen sokat utazó festő bőröndjét is elhelyezték a rendezők. Mindezek által pedig nemcsak magáról a világot is bejáró festőről lehet benyomásunk, hanem arról is, hogy Zádor életművének és örökségének jelentős részét Szolnokon, a Damjanich Múzeumban őrzik. Nem véletlenül, hiszen miután az előző századelőn, kezdőként megfordult a Szolnoki Művésztelepen, a két világháború között – főleg nyaranta – annak állandó alkotója volt. Túlzás vagy sem: Zádor István szolnoki festő (is). Vagy legalábbis életművében jelentős életmű köthető Szolnokhoz.

A Szolnoki Galériában most kiállított anyag elvileg nyolcvan képből áll – köztük Bajor Gizi híres portréja -, ám monitorok segítségével ennél jóval több alkotása ismerhető meg. Nem véletlenül, hiszen közel hat évtizedes életműről van szó, benne például az első világháború idején készült hadi rajzokkal, vagy éppen a második világháború végén, a szétbombázott Budapestet megörökítő képekkel. Számomra ezek mutatják leginkább Zádor zsenialitását, aki szinte fénykép pontossággal volt képes, nem éppen ideális körülmények között, valószínűleg nagyon rövid idő alatt tudósításokat rajzolni, miközben gyorsan papírra vetett portréi pontosan jelzik, mennyivel több egy művészi alkotás, mint egy véletlenül elkapott pillanat.

Zádor István Szolnokon természetesen a szolnoki képei miatt fontos. A helytörténet megszállottjaként szinte mozdulni se tudtam a régi, torkolathoz közel lévő Zagyva-hídról készült fekete-fehér, vagy éppen a „szép” Tisza-hídról, annak utolsó évében készült festménye elől. Mindkettő olyan gazdag, mint amilyen egyetlen fotó sem lehet. A Tisza-híd alatt szinte megmozdul a hálóját kihúzó halász, miközben a hídon áthaladó szekerek és emberek zaját is hallom. Sajnos nem tudom, hogy a Tisza-hidas festmény melletti „Tisza-parton” című, fürdőzőket ábrázoló kép Szolnoknál készült-e, ám a magam részéről annak tekintem, és együtt imádom őket, mint a város és a folyó kapcsolatát megmutató két ékkövet.

Persze Zádor István most Szolnokon látható többi képe sem kevésbé izgalmas, portréi és kép a képben alkotásai pedig kifejezetten lenyűgözők. A pipázó nagypapáját ábrázoló egyik korai festménye, a vázlattal együtt látható feleség portréja, a kiállítás egyik középpontjába helyezett Bajor Gizi kép, vagy éppen az orosz katona egész közeli portréja jelzik, Zádor nemcsak Szolnokon lehet fontos. Miközben az elvakult lokálpatrióta azt mondatja velem, hogy Szolnokon kellene a legfontosabbnak lennie, és talán nemcsak fél évszázadonként egyszer önálló kiállítással tisztelegni előtte. Mert a Szolnoki Művésztelep, illetve Szolnok és a képzőművészet kapcsolata nem a műtermek, a park, a felújítások, és pláne nem az aktuális politikusok miatt fontos, hanem Pólya, Bokros, Zádor, meg a még önálló kiállításra váró kortársaik, elődeik és követőik miatt. Úgyhogy izgatottan várom a mostani kiállítás folytatását is.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Öt őszi Ajánlom

A Szolnok city of Rock 1-es lemezéről, a Szigligeti két bemutatójáról, A király beszédéről és a Liliomfiról, Szomjas György némi szolnoki vonatkozású könyvéről és az ATAFF-on bemutatott, az ünnepek alatt talán a tévében is látható új Ida regényéről írt recenzióimmal búcsúzok 2022-től.

Lelkiismereti problémák

Nehéz megfogni a pillanatot, amitől az emberben felébred a lelkiismeret-furdalás. Egy közösség vagy egy társadalom esetében meg pláne. Mindenesetre Török Ferenc 1945 című filmjében mindez sikerül. Amit azért kellene sokaknak megnézni, hogy ne utólag gondolkodjunk.

Klasszikus színház

Egy széles repertoárú színháznak időnként kötelező Csehovot játszania. Egy mára klasszikussá vált rendezőnek pedig jogában áll úgy dönteni, hogy a Cseresznyéskertet hagyományos színházi keretek között állítja színpadra. Szerethető és kötelező a szolnoki előadás.

Kibillentve a komfortzónából

Ez volt az első, ami eszembe jutott a Vízkereszt első jelenetét látva, amint tizennyolc szolnoki színész elmozogta a viharba került hajót, a hajótörést, a szigetre vetődő ikerpárt. Az állam leesett. A fösvény után ismét olyasmi született a Szigligetiben, amit máshol is mutatni lehet.