2025.08.27. (szerda)

Más nem marad

Más nem marad

Dátum:

A Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület a város napján adta át elismeréseit a példaértékűen felújított épületek tulajdonosainak, akik büszkén léptek az ünneplők elé. Mindezt fájó szívvel írom le, mert akár a szolnoki Mária utca 49. számú ház is kaphatott volna ilyen díjat. De már soha nem fog.

Az Építészfórum cikkére hivatkozva 2021 végén „Csatlakozzunk Debrecenhez! Most!” címmel írtam a cívisváros egyik régi polgárházának példaértékű átalakulásáról és megmentéséről. A szaklapban bemutatott beruházás lényege az volt, hogy a régi ház utcafrontját lényegében megmentették, és kvázi a mögé építettek fel egy modern, társasházat. Mindennek pedig az lett a következménye, hogy az utcakép a régi maradt, és a debrecenieknek sem kellett azt érezniük, a fejlődés miatt lettek szegényebbek valamivel. A bő másfél éve írt cikkemben több szolnoki házat is említettem, amelyek ilyen technikával megmenthetők lettek volna, vagy még megmenthetők lennének. Főleg, hogy Szolnokon sem példa nélküli az ilyen beavatkozás, hiszen a Baross és a Sütő utca sarkán 1996-ban így épített új fiókot az akkori Postabank.

Ennek az írásnak legszívesebben azt a címet adtam volna, hogy „Csatlakozzunk Ceglédhez! Most”, hiszen ott május 8-án három olyan példaértékű beruházást is elismertek a helyi civilek – a városvezető jelenlétében egy városi ünnepségen -, amelyek régi házakat mentettek meg, miközben maivá tették őket. Bevallom, azért nem választottam ezt a kicsit hosszú címet, mert félek, előbb-utóbb Alsó-Százberek vagy Pokoltanya következik, hisz a helyi örökség megőrzésében már mindenki megelőzi Szolnokot. Szolnokot, ahol amúgy se nagyon vannak régi épületek, de amik voltak, azokat is szisztematikusan bontják, pusztítják. Már bocsánat, de néha az az érzésem, hogy az ilyen munkákat elindítók, megrendelők, lebonyolítók és engedélyezők némi haszon reményében a saját szüleik sírját is eldózerolnák, csak hogy oda emeletes urnasírhelyeket építhessenek.

Nem mondom, hogy a Mária utca 49. szám alatt ma már csak nyomaiban álló ház építészetileg, műemlékileg különösen nagy értéket képviselt volna, főleg, hogy a két szomszédos társasház már rég agyonvágta a környezetét. Helytörténetileg viszont hordozott értéket, és a két szomszédos behemót ellenére is érdemes lett volna megőrizni, mint szolnoki polgárházat. Vagy legalább az utcai homlokzatát, ami mögé a debrecenihez hasonló modern társasház is kerülhetett volna. Bár őszintén megmondom, nem nagyon tudom, hogy a következő években kinek és mennyiért lehet majd itt társasházi lakásokat eladni, és mi lesz a Mária utca másik két, hasonló módon megkérdőjelezhetően lecsupaszított telkével.

Nem akarok újra belemenni a magántulajdon védelmébe, a hivatalok tehetetlenségébe, a beruházók és a befektetők meg a velük összejátszó tervezők szívtelenségébe. Csak rögzíteni szeretném, hogy a régi házakban egyébként is rendkívül szegény Szolnok éppen tovább szegényedik. És lassan hiába is jönne létre Szolnokon olyan elszánt és ütőképes városvédő szervezet, mint amilyen Cegléden működik, és hiába is történne olyan változás a város vezetésében, aminek eredménye a múlt és a helyi értékek őszinte és nemcsak lózungokban hangoztatott védelme, lassan nem lesz épület, aminek megmentését, felújítását díjazni lehetne. De persze Szolnokon minden lehet. Nincs vár: építünk. Előbb-utóbb nem lesz régi (azaz 100-120 éves) házunk: majd építünk. Még szerencse, hogy Molnár Ferenc eltűnt kéziratait nem akarja valaki fejből újraírni!

Úgy tűnik, nekünk más nem marad, mint a veszteségek lajstromozása. A város egyik legszebb utcájában, ismét egy régi szolnoki házzal lettünk szegényebbek.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Minden megoldás érdekel

A télnek, főleg, ha nincs hó, van egy hatalmas hátránya. A kopasz a fák és bokrok nem takarják el azt a rengeteg szemetet, amit a természet lágy ölén képesek vagyunk elhelyezni. A főváros felől Szolnokra érkező vonat ablakából valami elképesztő kép tárul az érkezők és átutazók elé.

1000, 500, 1,5 millió

Ezer nap, körülbelül ötszáz cikk, nagyjából másfélmillió karakter. Rengeteg új ismerős, számtalan támogató hozzászólás, és alig néhány sértődés és elmarasztalás. Egy hároméves szubjektív élményportáltól, amelynek gazdája "csak írni akarja a várost", ennyi éppen elég.

Egyes a tortán

Pezsgőt nem bontunk, de a tortán ott lesz az egyes. Egy évvel ezelőtt választottuk meg a jelenleg hivatalban lévő önkormányzatunkat, akikről még mindig a város hivatalos honlapja árul el a legkevesebbet. Nem hogy munkájuk objektív mérőszámai, de egy képes életrajz sem érhető el róluk.

Járnám az utam

Majdnem kitörtem a bokám. Mondhatnánk, hogy magánügy, ha mindez nem séta közben, a város egyik legszebb utcáján történik. Persze lehetnék tapasztaltabb, és nézhettem volna jobban a lábam elé. Viszont, akkor most nem gondolkodnék azon, hogy kié a járda.