Nem tudom, a közel hetvenezer szolnoki lakosnak feltűnt-e, hogy az idei Nemzeti Összetartozás Napjára és a trianoni békedekrétum 103. évfordulójára – ami ugye június 4. – mikor emlékezett hivatalosan a város, az általunk választott önkormányzat? Június 5-én, többek között a környezetvédelmi világnapon, azon belül is délelőtt 11 órakor. Szó se róla, volt ünnepi műsor, beszéd, katonazene, koszorúzás, sőt a fontos emberek feje fölött – a tűző nap miatt – sátor is, tehát megadtuk a módját, a közösből kifizettük az árát. És, aki netán arra járt, az talán látta, hogy két-három – a fák árnyékába húzódó – iskolai osztályon, egy-két helyi politikai aspiránson és a még létező sajtón kívül más szolnoki nem nagyon vett részt a megemlékezésen. Talán nem azért, mert nem tudtak róla, hanem mert hétfőn délelőtt 11 órakor még a nyugdíjasok se nagyon érnek rá az ilyesmire.
Mondhatnánk, hogy véletlen, vagy a nagyon sűrű szolnoki programnaptár – pl. Palacsintafesztivál, a Merengő Krisztus avatása – miatt kellett áthelyezni a megemlékezés dátumát. Ám, ha valaki végigpörgeti politikusaink közösségi oldalait csak az elmúlt hónapokra visszamenőleg, vagy esetleg érdeklődik olyan események iránt, mint például a magyar hősök ünnepe (május utolsó vasárnapja) vagy a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja (április 16.), akkor azt fogja tapasztalni, hogy Szolnokon a megemlékezéseket sokszor nem a konkrét napon, hanem az ahhoz legközelebbi munkanapon, de biztos, hogy munkaidőben tartják. Igaz, így is betöltik funkciójukat ezek az „összejövetelek”, hiszen a város és a megye fontos embereinek főhajtásáról a közösségi oldalakon megosztható fotók elkészülhetnek, a hivatalos koszorúzók eleget tehetnek munkaköri kötelességüknek, az érdeklődő (?), emlékező (?) tömeget – lásd még a vatta szó átvitt értelmét – pedig mindig ki lehet állítani diákokból. (És ilyenkor az sem számít, hogy a gyerekeknek óráik maradnak el, vagy politikai dekorációinak használják őket.)
Kezd kicsit úgy tűnni, mintha a városházán ténykedők úgy gondolnák, hogy az önkormányzati választáson a választók helyetti emlékezésre is felhatalmazást kaptak. Csak reménykedni lehet, hogy a nagy igyekezetben – vagy a mandátumért folyó versengésben – nem jutnak el odáig, hogy már a családi ünnepeinken is helyettünk akarnak emlékezni. Mert akkor Szolnokon házasodni, születni, meghalni természetesen csak hétköznap és munkaidőben lehet, hiszen az illetékesek akkor érnek rá. Munkaidőn kívül ők nem akarnak, vagy nem tudnak emlékezni, ünnepelni, nekik az van benne a fizetésükben, hogy 8-tól 17 óráig (pénteken 14.30-ig) letegyék a koszorúikat, elmondják a beszédeiket és lefotóztassák magukat.
Aztán pedig lehet filozofálni a kiüresedő ünnepeinkről, meg az érdektelenségről, a hazafias nevelés csődjéről és hiányáról, meg ezer más dologól, amivel alátámasztható, hogy Szolnokon miért munkanapon és munkaidőben kell emlékezni. Természetesen nincs kétségem afelől, hogy ha holnaptól a megemlékezéseket aznap tartanánk, amikor azok a naptárban vannak, sőt este hatra-hétre tennénk, jó ideig ugyanazok vennének részt a rendezvényeken, mint jelenleg hétköznap, munkaidőben. Merthogy a városlakókat leszoktattuk a közös megemlékezésekről. Évek óta azt üzenik a meghívókra, plakátokra kerülő dátumok, hogy nélkületek is meg tudjuk oldani. Azaz csak porszemek lennétek az egyébként „jól működő” fogaskerekek munkájában.
