Aki nem jár helyközi autóbusszal, ezért nem igen fordul meg a szolnoki autóbusz- pályaudvaron, az nem fog rábukkanni a helyi tömegközlekedés történetét bemutató kiállításra. Őszinte leszek, az se fogja megtalálni, aki betér a Pelikán Bevásárlóközpontba, mert semmi nem utal a kiállítás létére. Ha valakit mégis érdekel a dolog, lépjen be a pályaudvar várótermébe, és nézzen fel a galériára. Csak egy szűk csigalépcsőt kell megmásznia, és akár két kiállítást is megnézhet. Megéri.

Az egyik kiállítás a szolnoki közösségi közlekedés – leánykori nevén: tömegközlekedés – történeté mutatja be. Nem bonyolultan, nem túlbeszélve, de informatívan. Kiderül, hogy mikor indult az első buszjárat, a két világháború között, milyen szereplők – milyen járműparkkal – léptek be a helyi piacra. Hol és miként épültek utasforgalmi épületek, hogyan zajlott az államosítás, majd mikor lett a 7. számú Volán vállalatból Jászkun Volán. Ráadásul mindezt nem kevés képpel, relikviával és vállalható modellekkel mutatják meg a rendezők.

A valamikori menetjegyek nézegetése pedig nosztalgikus emlékeket ébresztenek. Emlékeznek még azokra a jegykiadó szerkezetekre, amelyekbe egy régi kétforintost kellett bedobni, majd megrántani, hogy kiadja a menetjegyet? Hány kétforintost nyelt el, és hányszor rettegtünk a 15-ösön a Tisza-liget és a vasútállomás között emiatt. Az első 32 forintos, összvonalas diákbérletem pedig a legendák közé sorolódik a mai jegyárak mellett. Pedig nem is volt olyan régen, amikor először álltam sorban a bérletért.

Ha a reklámon kívül valamit még hozzá lehetne tenni ehhez a kiállításhoz, akkor az a kitekintés lenne. Mert tényleg érdekel, hogy a fővárosban, vagy a többi megyeszékhelyen mikor indult a tömegközlekedés. Meg aztán lehet, hogy az is érdekes lehet, a közösségi közlekedés fejlődése, visszafejlődése milyen hatással volt a város és környéke életére, közvetve vagy közvetetten hány embernek adott munkát a személy- és teherszállítás. (No, igen, a valamikori egyeduralkodó Volán Taxiról is tessék majd mesélni!)

De ne legyünk telhetetlenek. Egyszer biztos lesz majd egy városi múzeum, ahol ezeket is bemutatják majd. Addig meg érjük be a buszpályaudvar galériájának másik, kicsit helyidegen, kiállításával, amely az ejtőernyőzés múltjába kalauzol.