2025.12.1. (hétfő)

Kemping emlékek

Kemping emlékek

Dátum:

Micsoda emlékeket képes előcsalogatni néhány fotó, meg egy évtizedek óta nem létező hely. Német fiatalok, egyforintos lángos, szovjet ifjúsági film. Na és egy remek sátor, meg egy különleges autó.

K. Zsolt: Mi kamaszként ott haverkodtunk NSZK/NDK-s (?) fiatalokkal.

Sz. Mária: Zsongott akkor a Tiszaliget a sok fiataltól, látogatótól. Isteni volt. Én is sokadmagammal ott táboroztam évente. Nemzetközi barátságok köttettek, még ma is élnek. Most meg?

Sz. István: És holland turisták a gyógyvíz miatt visszatérő vendégek voltak.

H-né N. Rozália: A Tiszaligeti stranddal átellenben nyaraltak az NDK-s KISZ-esek. Akkoriban, ’72-ben a strandon bérelt lángossütödébe sütöttem én és volt osztálytársam a lángost. Nem hiszitek el, 1 Ft majd 1,50 volt egy lángos. A német fiatalok persze 2 forintot adtak, így a borravalónk több volt, mint a fizetésünk. De jó is volt. Szívesen emlékezem vissza ezekre az időkre, meg a vidámparkra. Sajnos már „48 éve nem lakom Szolnokon, pedig de jó is lenne látni milyen változásokon ment keresztül.

R. Ferenc: Az első munkahelyem, felejthetetlen négy év volt…

B. Mari: Én is voltam ott recepciós egy nyáron érettségi után. Mert állítólag tudtam angolul.

K. Gábor: Néhány évtizede én is voltam itt. Trabantban aludtunk.

T. Bandi: Kempingezni nagyon jó, de mára kiment a divatból. A 70-es években igazi szabadságérzés volt nemcsak itthon, de egész Európában. Erdőben, tengerparton akkoriban még lehetett vadkempingezni, Lengyelországban hegyipatakok partján, Adrián, Alföldön… csuda!

T. Gyuláné: Nagyon szerettünk kempingezni. A mai napig megvan minden kellékünk. A sátortól kezdve, matracok, hálózsákok, asztal székekkel, kis gázfőző… Imádtuk. (’80-as évek, boldog idők.)

T. Magdolna: Se strand se kemping.

Sz. P-né M. Margit: Minden megszűnt Szolnokon, amiért érdemes volt idejönni.

P. Tamás: Mit keresett egy ilyen autó a kempingben? Toyota Cressida X30

Á. Mónika: Évek óta próbálok megtalálni egy szovjet ifjúsági filmet, amit emlékeim szerint a ligeti kempingben és a strandon forgattak. A történet, amennyire emlékszem egy lányról szólt, aki Moszkvából jött a szolnoki kempingbe nyaralni a táskájában egy titokba csempészett kis fekete kutyával, ami egy vacsora alkalmával kiszökött és végigfutott a terített asztalon. Valamikor a 80-as években vetítették.

H. Viktor: A jobboldali sátor a világ legkirályabb sátra, ha a súly és a méret nem számít. 10 perc alatt megvan, irdatlan helykínálat és a dézsás eső sem hatja meg (…)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Útban és út alatt

A Baross utca elején lévő egykori aluljáró, ami ma vendéglátóhelyként működik sokakban ébresztett régi emlékeket, és még többekben mi érzelmeket. Nem gondoltam, hogy ez a hely ilyen sokakat izgat.

114 év után

Vannak hétköznapi csodák. Az Album rovatban megjelent Viktor 114 éves üzenete című írásban említett egyik címzett ükunokája jelentkezett a felmenőjének írt lapért.

Máshol Szoptató anya

Medgyessy Ferenc egyetlen szolnoki alkotásáról a közös emlékezet nagyon gyorsan kiderítette, hogy eredetileg nem az SZTK zárt udvarán állt. Ezért emlékeznek rá többen.

Nagy Lajos és Valkó Mihály

A Szapáry úti Nagy Lajos emléktábla kapcsán tettem fel néhány kérdést nagyjából három évvel ezelőtt. A most kapott magyarázat nemcsak a táblára, de Valkó Mihályra is emlékeztet.