A Boldog Sándor István körutat a Szolnok pláza bejáratával összekötő sétánynak, amely mellet egyik oldalon a néhai Centrum, az MMIK, a Pelikán, másik oldalán a vízügyi és az olajos székház valamint az egykori Skála sorakozik, neve sincs, pedig teljes hosszában legalább másfél, a szállodáig tartó részében pedig több mint négy évtizede létezik. Helytörténetileg se tudnánk neki nevet adni, ugyanis a Szolnok egykori III. kerületében, az itteni Ferencvárosban lévő „utca” az új városközpont kialakítása révén jött létre, helyén a hatvanas évek végéig a Csarnok és a Pillangó utca telkei voltak. Legfeljebb azt lehetne rá mondani, hogy a Tófenék utca meghosszabbítása, ami igaz is, hiszen az egykori Sportbolt melletti sikátor akár a folytatásának vagy az elejének is tekinthető. Mindenesetre elvitathatatlan, hogy Szolnok belvárosának egyik forgalmas, helyiek és idegenek által talán gyakran használt közterülete. Balkán-alsón is csak ritkán látható állapotban.
A Boldog Sándor István körútról bekanyarodva, az egykori Centrum oldalában madárürüléken lépkedhetünk, és megcsodálhatjuk az alternatív utcai raktározás, illetve a használaton kívüli bódék sorsát. El nem tudom képzelni, hogy itt valakinek kedv lenne kirakatokat nézegetni. Szemben, a 17 emeletes vízügyi székház tövéhez is közelebb mehetünk, ha átvágunk az elsőre a „sétány a sétányban” utcaépítészeti elvre hajazó növénysoron. Persze ebben sem lesz sok köszönet, mert a lassan ötvenéves épület „hátsó fertálya” nem éppen lelkesítő látvány, és közben érdemes a madártetemekre is figyelni. Bár nem tagadhatjuk, hogy lenyűgöző látvány lentről felnézni a hatalmas házra, ami önmagában sem a környék állapotáról, sem a részben általa kialakított szélcsatornáról nem tehet, ami a legkisebb alföldi szellőt is orkánná alakítja ezen a „sétányon”.
Tovább haladva következik a magyar sportszer márkának és az edzőteremnek otthont adó összekötő épület, ami a környék legvállalhatóbb fejlesztése az elmúlt években, kár, hogy nem talált követőkre. Az áruházat és a művelődési házat kiszolgáló belső udvarhoz levezető lépcsők után az 1979-ben átadott Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ illetve az 1982-ben elkészült kőolajos székház, az „új városközpont” két utolsó eleme közé érkezünk. Az olajos székház mellett tessék-lássék módon gondozott park, negyven éve leszúrt és azóta magára hagyott lánctartók, a bokrok tövében meg alternatív illemhely látható. Mindez pedig jól visszatükröződik az MMIK – ma Aba-Novák Agóra – egykori közösségi tereinek irodává alakított helyiségeinek üvegfalain. Talán jobb is, hogy nem fiatalok művelődnek azokban a szobákban.
Ezt követően érünk ki a Hild térre, ami önmagában is megér egy misét a kitalálatlanságával. Leírhatatlan élmény a munkásszállóvá alakított Pelikán erkélyein száradó ruhák látványa, a padokat egyre gyakrabban elfoglaló hajléktalanok cuccai, az olykor láthatóan közösségi térre vágyó, de a szabadég alá szoruló fiatalok és idősebbek csoportjai. A járószinten lévő függőleges eltolódások viszont kiválóan alkalmasak egykis balesetre. Tulajdonképpen elsőre érthetetlen is, hogy itt miért van ez a szinteltolás. Aztán eszünkbe juthat az egész közterület egyik rákfenéje, a sok bába között elvesző gyerek, azaz a sok tulajdonos különböző érdeke. Gyanítható, hogy a térszint telek és tulajdoni határokat is jelöl, ahogy a vízügyi székház tövében a növénysáv, az olajos épület mellett pedig a már nem létező láncsor is. Azaz itt és most legyünk kicsit megengedők: ennek a közterületnek az állapota sem csak a város sara.
A „sétány” utolsó eleme a Pelikán sarka és a pláza bejárata közötti, parkoló autók között futó járda. Az oszlopokon akár másfél évtizedes politikai hirdetések nyomaira is bukkanhatunk, a néhai Skála falán félbemaradt üzenetet olvashatunk. miközben megcsodálhatjuk az egykori szálloda hátsó traktusához épített új, szolnoki, gasztronómiai origót, az OSB lapokból barkácsolt fagyizót. Érdemes itt egy kicsit elidőzni, és a hely üzenetértékét ízlelgetni: bizony ez Szolnok. Amin nem sokat javít a volt szálloda külső lépcsősorának környéke, az épület üzletekké alakított hátsó oldala sem. Mindezt annak fényében is próbáljuk feldolgozni, hogy Szolnok egyik közlekedési, ha tetszik idegenforgalmi kapuja – a buszpályaudvar – is a közelben van, és biztosak lehetünk abban is, hogy sok Szolnokon időző ugrik be a plázába vagy a környék nagyobb üzleteibe. És a látványt is hazaviszi.
Ez van, ezt kell szeretni.
Fussunk neki még egyszer ennek a mondatnak! Ez van, ezt kell szeretni? Szerintem nem. Miként arra is nemmel válaszolnék, hogy a város tehetetlen a területen érintett sok-sok ingatlantulajdonos és bérlő miatt. Szándék, ötlet és elhatározás kérdése lenne ennek a közterületnek a rendbe tétele, ami aztán akár meg is kaphatná a környékről eltűnt Pacsirta utca nevét, és lehetne Pacsirta sétány. Tudok nagyokat álmodni, ez lehetne a Pacsirta projekt, amit az itt lévő, a maguk nemében egyébként különleges épületekre is fel lehetne fűzni, és akár turista látványosságként is értelmezhető lenne. Szép projektje lehetne a Szolnok 950-nek, ahová én történelmi járdát építenék, és hol máshol, ha nem itt mesélném el a 900 éves beruházások eseményeit. De azt is mondhatom: a jelenlegin kívül minden megoldás érdekel.
