2025.08.27. (szerda)

Színész Eldorádó

Színész Eldorádó

Dátum:

Ahogy elkezdődött a Szigligetiben az előadás, elengedtem a filmváltozatot, a Magyar Copperfield pedig csak segítette a megértést. A szolnoki Eldorádó szuverén produkció. Elsőrangú színészi alakításokkal. Zelei Gábortól Pertics Villőn át Radó Deniseig és Molnár Lászlóig.

Zelei Gábornak talán két-három mondata van az egész előadásban, mégis hatalmasat alakít Tulipánként. Nemcsak jelen van, de ezzel a leginkább szótlan jelenléttel megformálja a kétes előéletű gengszter karakterét, aki kenyéradójáért mindenre képes. Zelei arcjátéka, tekintete, mozdulatai sokkal többet elmondanak, mint bármennyi monológ. Már a Lila akácban is parádés mellékszereplő Angelusz papaként, de Tulipánként az a minimum, hogy valaki felterjessze a Gobbi Hilda által alapított, a hazai színházi epizódszereplőknek adható Aase-díjra.

Ónodi Gáborral együtt. Aki több szívbe markoló kis monológgal – például a beteg kisfiú ágya felett – formálja meg a sánta Bercit. Ónodi figurájáról nagyjából az előadás közepén vált számomra egyértelművé – ami az Eldorádó Bercijéről eddig nem jött le -, hogy Monori és felesége tulajdonképpen a családja, a nehéz természetű piaci kereskedő pedig az egyetlen, aki a maga módján emberszámba veszi nyomorult lényét. Ónodi Gábor úgy marad benne végig a gazdájáért „inkább meghaló” karaktere építésében, hogy nagyon sok jelenetben ő az unterman, a poén indítója vagy lecsapója Molnár László Monorija mellett. Gyönyörűen elvégzett kemény meló.

A zseniális mellékszereplők között ki kell emelni az utóbbi időben, a szolnoki színházban valamiért keveset látott, Marikát alakító Pertics Villőt. Megalázott, koszos, kis verébként érkezik a színpadra, hogy aztán fokozatosan az apja világából menekülni akaró, de valahol az apját mégiscsak szerető, érte aggódó elegáns asszony váljon belőle. Pertics Villő karaktere teszi meg a legnagyobb utat a darab során, neki kell a legtöbbet változnia, amit kiválóan old meg a fiatal színésznő.

Hosszú sorokat kellene szentelni Gombos Juditnak, a kommunistává lett kereskedőnek, Polgár Kristófnak, a rablóból rendőrré lett Monori-tanoncnak, vagy éppen Tárnai Attila Tarzanjának, Mészáros István Pulcher csak kétszer feltűnő Skultétijának, és a hasonlóan csak két jelenetben Nyikolajt megformáló Vándor Attilának. „Eldorádó jelentése: paradicsomi hely, paradicsom, kánaán (…)” Ez áll a szolnoki előadás műsorfüzetének második oldalán, amit a szolnoki Eldorádó bemutatója után újra elolvasva nem tudtam nem a színészekre érteni. Nekem úgy tűnt, paradicsomi körülmények közé kerültek, és paradicsomi állapotokat teremtettek. Maguknak és a nézőknek, azaz a színháznak.

Leginkább természetesen Molnár László, mint Monori és Radó Denise, mint Monoriné Rózsika. A pénz és az Isten imádatának két szélsősége, akiket a gyerek – az unoka – mégis összeköt, és a maguk módján bármire hajlandóak érte.

Molnár László szinte végig a színen van. Egyértelműen tőle és miatta halad előre a darab, és miközben jellegzetesen molnárlászlósan alakítja a dörzsölt, kibírhatatlan kereskedőt, egyetlen pillanatra sem teremt Eperjes-hiányérzetet. Minden bizonnyal jórészt neki is köszönhető, hogy nem tört rám a film hiánya, vagy eszembe se jutott ahhoz hasonlítgatni a szolnoki Eldorádót. Molnár László a tavalyi Egy lócsiszár virágvasárnapja címszerepe után ismét megmutatja, hogy jelenleg ő a szolnoki társulat vezetőszínésze, első számú drámai mestere.

A színésznők között pedig Radó Denise, akit elsőre alig lehet megismerni Monorinéként. Egészen hihetetlen, hogy egyik nap a Lila akác dámája Bizonyosné Nagyságos asszonyként, másnap meg ez az istenfélő, az urától tartó, de olykor azt mégis irányító, egyszerű Teleki téri asszony. És ezt a kettőt egyszerre is próbálta. Nem tudok mást mondani: hihetetlen. Elképesztő szélsőségek bejárása néhány napon belül. Igazi színészi bravúr. Monoriné egy másik női karakter, amelyből valószínűleg sokkal több volt ebben az országban, mint Bizonyosnékból. Talán ezért is hangzott el a premier végén a mellettünk ülő szépkorú hölgyek egyikétől: „hát, ilyen volt az életünk”.

Be kell vallanom, féltem a szolnoki Eldorádótól. Egyrészt az író által 1988-ban rendezett filmváltozat Eperjessel, Andorai Péterrel, Pogány Judittal, Eszenyi Enikővel számomra olyan alapmű, amit évente legalább egyszer látnom kell. Másrészt a 2020-ban megjelent önéletrajzi regényben, a Magyar Copperfieldben szinte az egész történet újra előkerül számtalan kiegészítéssel és mellékszállal – letehetetlenül. Tehát színpadon harmadik verzióban várt rám Bereményi Géza gyerekkora, ráadásul egy olyan román rendező (Sorin Militaru) interpretálásában, akinek azért nincs a vérében, a bőre alatt mindaz, ami az Eldorádót közös magyar élménnyé teszi. Nem mondom, hogy a rendezés minden ízében tökéletes lett – a második felvonásban a szotyizós jelenetsor kifejezetten hosszú és céltalan -, de nem csalódtam. Az első pillanattól az utolsó Lugosi Claudia dalig lebilincselt, magával vitt és az agyamat használta a szolnoki Eldorádó. Pont úgy, ahogy egy jó drámától elvárom.

(Az illusztrációk a Szolnoki Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Develed

Nincs karácsony romantikus mozi nélkül. Az utóbbi években pedig már nemcsak amerikai, de hazai "évzáró" filmeket is nézhetünk. És még az is előfordul, hogy nemcsak szirupot, hanem értelmes gondolatokat, üzeneteket is kaphatunk egy közönségfilmtől. Orosz Dénes Seveled-je például ilyen.

Volánkönyv

Kevés olyan cég van a városban, amelyik annyira rányomná bélyegét Szolnok arculatára, mint a közösségi közlekedést bonyolító, negyedszázada Jászkun Volán néven ismert, tavaly 60 éves közlekedési vállalat. Ezért is érdekes a 60 év 60 oldalon című kiadvány.

Lett volna mit permetezni

Az ilyen történetekből Hollywoodban A-kategóriás kasszasikereket szoktak forgatni. Nálunk meg lett belőle egy kelleténél legalább fél órával hosszabb, itt-ott kifejezetten idegesítő dialógusokkal operáló, olykor kifejezetten blőd romantikus film. Amiben Dunai Tamást utoljára láthatjuk filmvásznon.

Nem vitéz a János

A János Vitéz szerintem eljátszható népszínműként, varázslatos gyerekdarabként és felnőtt meseként is. Három külön előadásban, és nem egy darab három felvonásában. A szolnoki tapsok alapján azonban be kell látnom, kisebbségi véleményt fogalmazok meg.