2025.12.1. (hétfő)

Campus pampogás

Campus pampogás

Dátum:

A Sikereink láttán című írásomban egy örömteli Facebook bejegyzés kapcsán a másfél évtizeddel ezelőtti szolnoki, felsőoktatási élet elevenítettem fel. Aztán mások is. És még elemzés is érkezett.

S. Anikó: Valóban, volt olyan, hogy nagyon felfutott az intézmény, kereskedelmi, vendéglátó, turisztikai képzés volt. Akkor találták ki a campust, és hogy kimennek a Tiszaligetbe. Mire megépült, addigra a hallgatók eltűntek, és maga a főiskola is ide-oda integrálódott. Volt már minden, most a Debreceni egyetem része és egészségügyi képzés indult. Nem tudom az eredeti szakiránya maradt-e?

Gy. Erzsébet: Ez a campus egy nagy nulla, semmi normális szakmai továbbtanulási lehetőség nincs.

Ené H. Ági: Itt tényleg minden az enyészeté lesz…

T. S. Mária: Nagyon közkedvelt főiskola volt, főleg míg ki nem költözött a Ligetbe.

B-B Éva: 2006-2009 között voltam a hallgatója az akkor még Szolnoki Főiskola önálló intézménynek, mi voltunk az első pénzügyes évfolyam, tele volt hallgatókkal a Student, az ÁÉV, voltak, akik a Diáktanyának nevezett egységben laktak, minekünk pedig már csak a Tiszaligeti Turisztikai és Szabadidőközpontban jutott hely (nem mintha bántuk volna…)

Sz. Tibor: Az elmúlt esztendőkben az volt a felsőoktatáspolitika lényege, hogy inkább nem kell annyi diplomával rendelkező magyar, amennyi egy gazdasági egyensúlyhoz és fejlődéshez szükséges? ezeket az éveket hívhatjuk a Szolnoki Főiskola szempontjából az ide-oda csapódás korszakának. Az ide-oda csapódás időszakát nem élte túl az az intézmény, amire itt a hozzászólások hivatkoznak (felsőoktatási expanzió kora).

1. A humán erőforrás szakok indítása kapcsán jól látszik, ez a tiszaligeti campus most inkább a közösségi főiskola továbbképző jellegét erősíti. Ez egyébként akár jó is lehetne. Az egészségügyi szakok indítása/átvétele a térségben elég hasznos.

2. Manapság már szinte mindegy, hogy levelezős vagy nappalis, mindkét képzési mód megoldható tömbösítve.

3. Így a hallgatók és a városban való „költés” már nem ugyanaz. Én úgy gondolom (még nem csekkoltam a hipotézisemet), hogy a mostani campus látogatói inkább a középiskolai diákok ingázását, bejárását követik. De ez sem baj, mert Nyíregyházát már nem vállalnák be: kis távolság, kevés tartózkodás az elméleti órákon, több gyakorlat, a diploma idejére pedig megerősödés… Közben pedig lehet azért dolgozni is, azaz pénzt keresni.

4. Ebben a struktúrában a FB öröm, boldogság és siker max 25%-os értékű, mert a 6 féléves képzésben iszonyatosan kell a mentorálni a leendő diplomásokat a lemorzsolódás elkerülése érdekében.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Elszúrt adó

A Lakos fizess! és az Építményadó hatása című írásaink nemcsak kiverték olvasóinknál a biztosítékot, de a reagálások megmutatták azt is, hogy a városháza kommunikációja az ügyben csődöt mondott.

Döbbenetes

Jól eső érzéssel tölt el, hogy a Mártírok úti, pusztuló altiszti házakról írt cikk milyen sokakat megmozgatott. Aminél csak az a jobb, hogy sokakkal ugyanazt gondoljuk ezekről a házakról.

Szomorú vendégek

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert a Tündéről írtakat mások is visszaigazolják. Nevet, mert vannak még emlékek és értékek, amik közösek.

Két szökőkút kapcsán

A Verseghy parkból nagyjából ötven éve eltűnt második békás szökőkútról szóló cikkre sokan reagáltak. Zombory Lajosról is szó került, ezeket idézzük.