Péntek, szombat vagy vasárnap délután ül az ember a tiszakécskei fürdő szaunájában, és azon veszi észre magát, hogy a zsúfolt, forró térben egyre több a szolnoki. Ismerősök hangja üti meg az ember fülét, vagy csak mások beszélgetéséből válik egyértelművé, hogy Szolnoktól harminc kilométerre szolnokiakkal izzadunk együtt. És nincs olyan közös pihenés, ami közben valaki ne indítana el egy beszélgetést, hogy szolnokiként miért is Tiszakécskén pihenünk, és mi van a Tisza szállóval, mikor lesz kész a Tiszaligeti strand, meg Szolnok miért a vizek városa… És akkor itt mindenki vérmérséklete és politikai beállítottsága szerint hozzágondolhatja a csípős, epés vagy csak lakonikus megjegyzéseket. (Kedvencem: „Ti talán még megéritek…”)
Én hülye meg azt számolom, hogy ha a szaunázóknak csak a harmada szolnoki, ha ők csak a fürdő- és szaunajegyet fizették ki, plusz elkocsikáztak oda-vissza hat liter üzemanyagot, akkor 50-60 ezer forintot csak mi, éppen összefutók, átvittünk Tiszakécskére. Biztos szubjektív a megközelítésem, de ennek az összegnek egy részét sokan szívesen elköltenék Szolnokon is, amiből azért teremtődhetne néhány munkahely, csepeghetne valami kis helyi adó, pöröghetne némi kis szolgáltatási bevétel. Főleg, hogy futottam én már össze Tiszakécskén nemcsak a saját, de szomszédos kerületek országgyűlési képviselőivel, vállalkozóival, intézményvezetőivel is, akik – talán – olykor Szolnokra is áthordanák a kikapcsolódásra szánt pénzüket.
Úgy sem hiszik el, hogy ki akartam próbálni a nagy dirrel-durral beharangozott, újranyitott Tisza szálló gyógyfürdőjét, ahol vagy negyedszázada rákaptam a brűgölésre. Persze nem azért, hogy a tulajdonos érezze a jóindulatomat, hanem praktikumból: közel van, egy-két órára is be lehetne ugrani. De elvették a kedvemet. Aki járt ott, azt mesélte, hogy nem változott semmi, nagyjából kitakarítottak, kifestettek, de minden bútor a régi, ráadásul csak a két melegvizes medence működik. Pedig micsoda isteni az a víz! Nem véletlen, hogy volt, aki azt mondta, lehet bármilyen szakadt a Tisza, neki annak a vize a legjobb. Hírlik, egy darabig ismét nem mártózhat meg benne.
Én hülye meg azt számolgatom, hogy mennyivel lesz szegényebb Szolnok minden olyan nappal, amikor ebek harmincadján várja sorsa jobbra fordulását a legendás fürdő. Mert egy, nemcsak a településen élőket vonzó turisztikai attrakció, nemcsak az adott helynek jó. A Tiszakécskére fürdeni járók közül tegye fel a kezét, aki evett már a Tiszakanyar étterembe, beugrott sütiért a sarki cukrászdába, netán felpakolt pékáruból a Fejedelmi pékség „drive in” üzletében! Ez ott mind-mind bevétel, igénybe vett szolgáltatás, adó, fejlődés – nekünk meg kiadás, máshol elköltött kereset.
Meg lehet sértődni azon, hogy a helyiek a városvezetést cseszegetik a soha el nem készülő Tiszaligeti strand miatt, a 14 éves semmire nem menő Tisza szálló okán, és lehet sorolni, mi minden teszi tehetetlenné ezekben az ügyekben Szolnok városát. Csakhogy ez nem több mint a köldökünk nézegetése. Miközben minden egyes nappal kár éri a várost és lakóit. Elsőre és forintosítva talán nem nagy, de évek alatt, és az erkölcsit is számolva talán már jelentős. Arról nem is beszélve, hogy csak a fentiek okán, hány gyertyát gyújthatnánk az el nem indult vagy csődbe csúszott szolnoki vállalkozások miatt.
Persze, lehet, hogy van valami titok, amit a többség nem ért, mert politikailag képzetlen. Pedig milyen egyszerű lenne azt állítani, hogy Szolnokon igenis vannak gyógyfürdők, sőt néhányan még nyilatkoznának is a jótékony hatásukról, és akkor előbb-utóbb nem pampognánk, hogy de nincs is, meg miért nincs. Előbb-utóbb úgyis fürdenünk kell a propagandába. A gerincnek ugyan nem tesz jót, de az se lehet mindig szempont, hogy pont nekünk legyen jó.
