2025.08.27. (szerda)

Szolnok az életem része

Szolnok az életem része

Dátum:

Benedek Szabolcs, bár nem itt született, és jelenleg sem itt él, honlapján "nevelővárosának" nevezi Szolnokot. Így azt mondhatjuk, személyében idén szolnoki író is kapott József Attila-díjat. Mint beszélgetésünk során elmondta, nem tudja, mikor jár legközelebb Szolnokon, de ha hívják, jön, mert Szolnoknak nem tud nemet mondani.

benedek1_400– Meglepődtem, amikor kiderült, hogy nem főállású író vagy, hanem a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) dolgozol. Kettős életet élsz?

– Álszerénységnek tűnhet, mégis komolyan gondolom, furán érzem magamon az „író” címkét. Azt, hogy valaki „író”, világéletemben egyfajta szakrális állapotnak tartottam. Minőségnek, kvalitásnak, függetlenül a megjelent könyvek számától. Hiszen az ilyesmit végtére is nem rőfben mérik. Szóval, maradjunk annyiban, hogy szeretnék felnőni ahhoz, hogy mások írónak tartsanak. Egyébként folyton írok, tehát ezt akár „főállásnak” is tekinthetjük. Amikor épp nem a szó szoros értelmében, akkor megfigyelek, „anyagot gyűjtök”, raktárazok, hogy mit lehetne majd megírni. A KSH-ban pedig szerkesztek: évkönyveket, zsebkönyveket és más kiadványokat. Ebből élek.

– Az olvasó szemszögéből azért író vagy. Az első könyved, A Nagy Degeneráció számomra ismerős helyen – Szolnokon – játszódott, ismerős vagy annak vélt alakok tűntek fel benne, és visszaadott egy ismerős életérzést. Véletlen, hogy ez volt az első könyved?

– A napokban találkoztam Jenei Gyulával, aki idézett belőle egy mondatot, és kérdezett ezzel kapcsolatban valamit, én pedig nem tudtam felelni, mert részletekre már nem emlékszem a regényből. Mentségemre szóljon, hogy lassan tizenöt éve írtam, és a költözéseket meg a pakolásokat leszámítva, azóta sem volt a kezemben. Nem szeretem magamat újraolvasni, mert félek, hogy fölfedezek egy hibát, ami utána bosszantani fog. Hogy véletlen-e A Nagy Degeneráció? Az volt az első regényem, amit – 23 éves koromban – be is fejeztem.

– Tévedek, ha azt gondolom, hogy ez volt a leginkább szolnoki regényed? Jó volt szolnokinak lenni a nyolcvanas években?

– Próbáljuk elhatárolni azt a regényt Szolnoktól. A helyszín végül is nincs megnevezve, és igazából nem is fontos, hogy megnevezzük. Az élményekről pedig azt gondolom, hogy az irodalom elsősorban ezekből táplálkozik. Nem biztos, hogy a sajátunkéból, lehet, hogy a másokéból, de az élmény akkor is megkerülhetetlen a hitelesség és a tudatosság szempontjából. Szolnok, persze, mindenképpen meghatározó élmény a számomra, hatása és emléke mind a mai napig kísért az írásaimban. Hogy jó volt-e Szolnok a ’80-as években, Kádár János uralkodásának utolsó évtizedében? Fura, hogy éppen ezt kérdezed, mert amit most írok, abban nap, mint nap szembesülök az akkori dolgokkal. Minősíteni nem szeretném – félreértés ne essék, nem azért, mert minősíthetetlennek tartanám, hanem mert nem az a kategória. Szolnok az életem része, és a saját életét nem szívesen minősíti az ember. Nem is szerencsés. Legföljebb csak a végén…

– Mert most min dolgozol?

– Erről inkább hallgatnék, ez ugyanis jelen állapotában a kettőnk, a tervezett és kalapács alatt lévő mű, valamint az én ügyem, és nem volna szerencsés korai kibeszéléssel elrontani ezt a bensőséges viszonyt.

– Rendben. Akkor beszéljünk arról, hogy sok lapban találkozom a neveddel. Hogy van időd ennyit írni a köztisztviselői munka és a család mellett?

– Valóban több helyen publikálok, de csakis irodalmat, politikai természetű írást soha. A „sok”-ra évek óta az a válaszom, hogy minden hétköznap körülbelül egy órát írok. Hajnalban, mielőtt elindulnék a hivatalba, az óvodába. Nincs ebben semmi ördöngösség, a következetesség a kulcsszó, szerintem akárki meg tudná tenni. Legalábbis nekem az elmúlt években volt rá lehetőségem.

– Nem mondod, hogy a sikerekhez csak ez a precíz, hajnali kitartás kell? Ha ennyit dolgozol és publikálsz, nem gondoltál arra, hogy csak ezzel foglalkozz, feladd a hivatalodat? Vagy nemcsak a pénz miatt maradt meg a civil állásod is?

– Mit jelent a siker az irodalomban? Számomra az, hogy írhatok, öröm, és amennyiben ez az öröm reggelről reggelre elkísér, akkor igen, ebben a tekintetben azt mondhatom, hogy sikeres vagyok. Az más kérdés, hogy ebből nem tudok megélni. Nem tudom, mások miként csinálják, ám ha nem lenne hivatali állásom, akkor egyszerűen éhen halnék.

– Mennyire ért váratlanul a József Attila-díj? Változtat ez valamin?

– Váratlanul ért. Eddig még szóba se került a nevem, ráadásul olyan szervezet terjesztett fel, amelynek nem vagyok a tagja, úgyhogy mindenképpen nagy megtiszteltetés. Remélem, rászolgálok. Változás? Esetleg bennem annyi, hogy kaptam némi visszajelzést arról, hogy érdemes volt eddig is csinálni.

– Mikor jársz legközelebb íróként Szolnokon?

– A szüleim körülbelül egy éve költöztek el a városból, szóval, nem tudom, hogy legközelebb mikor megyek. Amikor hívnak, akkor egészen biztosan. Szolnoknak nem tudok nemet mondani.

 

(Az interjú április 14-én jelent meg először.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Adél és sztepp

Radó Deniset szeptember 24-én az Üvegcipő Adéljaként láthatjuk újra a Szigligeti Színház színpadán. Két héttel később pedig az ő rendezésével, a Csupa balláb című vígjátékkal nyit a színház új játszóhelye, a Szín-Mű-Hely. A rendező-színésznővel a próbák szünetében beszélgettünk.

Sok szerepben, nemcsak a színpadon

Színész, segédrendező, videótár-vezető a Szigligeti Színházban. Mellette vág, szinkronizál, ha kell, reklámot készít. Huszonhárom éve tagja a szolnoki társulatnak, Szolnokon él, de megőrizte a budapesti lakcímét. Deme Gábor portréját próbáltam egy hosszú beszélgetésben felvázolni.

Gumibotozástól a mandátumig

Petronyák László Szolnok rendszerváltás utáni egyik első országgyűlési képviselője, aki a Magyar Demokrata Fórum (MDF) színeiben szerzett mandátumot 1990 tavaszán. Interjúnk első részében az MDF-hez való csatlakozásáról, az első kampányról és a mandátumszerzésről beszélgetünk.

Aki Szolnokon kívül ismertebb

Cserfalvi Zoltánt, azaz Töfit és a Denevér Hangstúdiót valószínűleg sokkal többen ismerik a város határain túl, mint Szolnokon. Töfit a Hangszeresek Országos Szövetsége idén az Év hangmérnöke címmel tüntette ki. Az eddig nagyjából 8-10 ezer dalt készítő Cserfalvi Zoltánnal beszélgettünk.