Tovább csúszik az 1973. augusztus 19-én átadott, majd 1989-ben, 2006-ban, 2014-ben és 2019-ben is felújított szolnoki piac rekonstrukciója. Mint emlékezetes, az előző húsz évben mintegy 250 millió forintért bővített és renovált helyi csarnok átépítésére 2024 elején nyújtott be pályázatot a város önkormányzata, kapva-kapva egy éppen újra megnyíló uniós pályázati lehetőségen. Akkor azt lehetett olvasni a hírekben, hogy a közel 4000 négyzetméteres szolnoki piacot, illetve a körülötte lévő parkolókat mintegy 3,5 milliárd forintból építhetik át. Úgy tűnik, a kétezerhúszas évek szolnoki, városi beruházásain átok ül, vagy valamiért nálunk a történelem rendszeresen ismételni tudja önmagát, sőt az ismétléseknek is vannak ismétlései.

Az első problémák akkor jelentkeztek a csarnok felújítása körül, amikor kiderült, hogy a város megnyerte a 3,5 milliárdos pályázatot. Merthogy a pályázat beadása és a döntés között eltelt időben, elsősorban más uniós országok problémái miatt tovább vágtató magyar infláció, az építőipari árak elszabadulása és az európai korrupciós index elsőségének megőrzéséért tett hazai erőfeszítések mintegy 1,5 milliárd forinttal növelték meg a beruházás költségeit. Viszont ez egy olyan híd volt, amin akkor már át kellett mennie a városnak, ám szerencsére az önkormányzat talált olyan tisztán hazai tulajdonú nagybankot, amelyik meghitelezte nemcsak az elszámolás után lehívható uniós forrást, de a jelentkező plusz költséget is, amiért igazán jutányosan csak 1 milliárd kamatot, banki jutalékot és demokratikus költséget számolt fel.

Az alig néhány éve felújított piacot fényes ünnepség keretében zárták be a város polgármestere, országgyűlési képviselője, önkormányzati képviselői és örök aspiránsai – illetve a megye közgyűlés koszorúzásügyi asszonyának – jelenlétében. A város díszpolgárai és rokonaik „Elvetjük a sulykot” címmel adtak parádés, ámde drága esztrádműsort, miközben az árusok és a vevők nem pontosan értették, hol is találkozhatnak abban az egy évben, amíg az ígéretek szerint beruházás zajlik. Végül, mint Szolnok adófizető lakóit empatikusan megnyugtatták, hogy a város fejlődésének kerékkötői, a dollárbaloldal lefizetett eladói és vásárlói, tulajdonképpeni városárulók, árulhatnak és vásárolhatnak a város határain kívül, hiszen Martfű, Tiszakécske, de akár Törökszentmiklós vagy Cegléd piacain is rengeteg szolnokival fognak találkozni. (A véletlenül elhangzott „sok vén kulák” kijelentés végül nem került adásba.)

A vásárcsarnok átépítése parádés gyorsasággal elindult. Pillanatok alatt eltűnt a föld színéről minden, ami addig az Ady Endre út és a Boldog Sándor István körút sarkán állt. Megérkeztek a toronydaruk, néhány hétig éjjel-nappal jöttek-mentek a kamionok. A zaj, az állandó forgalmi dugók és a beszakadó úttestek miatt morgolódókat azzal vígasztalták, hogy csak pár hónapot kell kibírni, merthát a csodához is idő kell. Aztán eltünedeztek a dömperek, a toronydarukat egyre inkább csak a szél forgatta, és úgy tűnt, a nívós fektefóliás kerítés mögött nem történik semmi. Az illetékesek persze azt állította, hogy de. Egy darabig a kivitelező is ezt állította. Aztán egy fővárosi lap cikkéből kiderült, hogy a hatalom kegyeiből kiesett fővállalkozó, felvéve minden pénzt és ki nem fizetve egyetlen alvállalkozót sem, csapot-papot, meg egy nincstelen hajléktalant hátrahagyva felszámolódott. Az aktuális ellenzék ahelyett, hogy zokogott volna, mindenféle korábbi beruházásokkal való párhuzamok meghúzásával próbált politikai tőkét kovácsolni a város bajából.

Mivel azonban az uniós pénzhez csak akkor lehet hozzájutni, ha a beruházás elkészül, nem kockáztathatott a város. Újabb hitelt vett fel az építkezés befejezésére. No meg a nagyjából egymilliárd forintra duzzadt, megfizetendő általános forgalmi adó fedezésére, amiről addig mindenki megfeledkezett, hiába prüszkölték néhányan, hogy „nincs új a Nap alatt”. Az újabb közbeszerzés, az építési terület átadása-átvétele természetesen új átadási határidő kijelölését tette szükségessé, ami – és ezért nem is lehet senki felelőssé tenni – az eredetileg tervezett 12 hónapos beruházást 48 hónaposra húzta el. De legalább néhány hónapig úgy tűnt, hamarosan elkészül az új szolnoki piac, ami bár se nagyobbnak, se szebbnek nem látszott, mint az előző, de lealább már kellően hiányzott mindenkinek. Az aktuális önkormányzati képviselők, miután nagy nehezen beengedték őket az építési területre, a közösségi oldalakon fotókat megosztva licitáltak egymásra, hogy a beruházás már 86 vagy 87%-ban van-e kész. Sőt, egyesek már a megnyitás dátumát is vízionálták, de aztán ezek a posztok eltűntek vagy többször módosítva lettek.

Mindenesetre több mint öt évvel a beruházás elindítása, és 33 hónappal az eredetileg ígért első átadási határidő után a szolnoki vásárcsarnok még mindig nem fogad se eladókat, se vevőket. A város viszont már jó ideje törleszti a beruházásra felvett hiteleket, ami miatt a járdák takarítására már nem futja, viszont bekerült a helyi értéktárba a szolnoki galamb. A még Szolnokon lakók immár Zagyvarékas, Besenyszög, Szászberek, Pokoltanya piacaira járnak vásárolni, és szomszédiakkal, ismerőseikkel találkozva ott morgolódnak, hogy még mindig nincs kész a vásárcsarnok. Csak az vigasztalhatja őket, hogy a leginnovatívabb beruházásnak választott vásárcsarnok fejlesztés kétszer is elnyerte a „legjobb bezárt piac” címet, illetve belsőépítészeti terveit az irkutszki építészeti biennálén a „legjobb álom” kategóriában díjazták egy észak-koreai rémálommal negosztva. Hát itt tartunk 2029-ben?