Nem szeretném újra és újra felidézni azt a ceglédi tragédiát, ami éppen öt évvel ezelőtt történt a szomszéd városban egy éjszaka, amikor a „szokás szerint száguldozó” fiatalembernek egy érettségi előtt álló hölgyet sikerült meggyilkolnia, barátját pedig egy életre megnyomorítani. Az akkor született cikkek is leírták, hogy a baleset előtt, de utána is ugyanúgy száguldoztak az alföldi kisvárosban néhányan, mintha rajzfilmfigurák között élnének, akik sérthetetlenek. Igaz, sem akkor, sem azóta nem láttam sehol leírva azt, hogy a tragédiáért mennyire érezte magát felelősnek Cegléd akkori – a maihoz képest előző – városvezetése, illetve a helyi rendőrség. Akiknek tudniuk kellett a városi versenypályáról, ráadásul ők voltak abban a helyzetben, hogy érdemlegesen tegyenek ellene. A tényeken már nem változtat, de remélem, örök életükre mardossa őket a lelkiismeretük, hogy azt a lányt és azt a fiút megmenthették volna, ha nem néznek félre, nem tehetetlen beszariak, akik ezen a téren teljességgel alkalmatlanok voltak vállalt feladatuk ellátására.

Nem szeretném a fenti sorokat soha szolnoki összefüggésben leírni! Ezért is ismétlem önmagam. No meg azért, mert vérlázító volt húsvét hétfőn megtapasztalni a szolnoki rendőrség traffipaxos autókkal elkövetett haszontalan pótcselekvéseit. Mert tegye fel a kezét az a szolnoki autós, aki nem tudja felsorolni, hogy a helyi rendőrök hosszú-hosszú évek óta hol és milyen autóval szoktak mérni! És azok is, akik a Debreceni úton, a gátőrházzal szemben, a 442-esen a 4-es lehajtónál vagy a Mezőgép előtt még képesek fotózkodni! Persze, most lehet jönni a megelőzéssel, aminek eredményessége nehezen mérhető, hiszen soha nem tudhatjuk, hány látens gyorshajtó viselkedett egy percig rendesen, és hány balesetet úsztunk meg a rendőri jelenlét miatt. Ha valakinek a rendőrségen ez nyugtatja meg a lelkiismeretét, akkor az illetőt csak sajnálni tudom! A Debreceni úton és a 442-esen ráadásul olyan helyen sikerül parkolniuk „éberéknek”, ahol se járda, se lakóház nincs az elkülönülten futó autóutak mellett. Ott lehet ingyen parkolni, vagy oda szól a területfoglalási engedély?

Nem szeretném ismételni magam, de megteszem: szolgálati autókból nehezen látható az igazi város. És ez nemcsak a városházára beválasztottakra igaz, de az elvileg bennünket szolgáló és védő rendőrökre is. Különösen a döntési helyzetben lévő vezetőknek ajánlanám, hogy ha nem fáj a lábuk, nem büdös a szolnoki utca levegője, vagy nem félnek a közterületeinken, akkor a nap bármely szakában sétálgassanak a Baross, a Szapáry, a Boldog Sándor István, a Templom vagy az Ady Endre utcákon. Nem mondom, hogy fizetem a fagyijukat, mert pár percen belül leennék magukat, olyanokat látnának.

Nem szeretném ismételni magam, mégis újra leírom, hogy az elmúlt egy-két évben versenypályává változott Szolnok belvárosa. Egyre több autós gondolja úgy, hogy rá nem vonatkoznak a táblák, a korlátozások, ő annyira bombasztikusan jó sofőrök, hogy velük nem történhet baj. (Tudom, nem szép, de az ilyenek testiépségéért nem is aggódnék, ha csak magukban tesznek kárt, nosza rajta, ennyi hülyével is kevesebben leszünk!) Láttam én már piros utáni kilövést, ami remekül tesztelte az autó gyorsulását. Páros versenyt, ami az elsőbbségadást és a pirosat is úgy tette zárójelbe, mint analfabéta a könyvtárjegyet. De kevésbé tuningolt agyak és autók is előszeretettel száguldoznak a szűk belvárosi utcákon, mintha mindenki valami videójáték hőse lenne, amiben bármelyik szereplő kaphat új életet.

Felteszem a kérdést: mire várnak az illetékesek? Az első belvárosi száguldás szolnoki áldozatára? Vagy valami tiltja a belvárosi traffipaxozást? (Jó, galambszaros lesz az autó, de ennyi beleférhetne.) Nem találnak megfelelő helyet a sebességmérő autóknak Szolnok belvárosában? Azt meg se merem kérdezni, hogy kézi eszközük már nincs is? Azzal ne jöjjenek, hogy nincs elég ember, mert húsvét hétfőn láttam, hogy van! Azzal se, hogy a tapasztalatok alapján hesszelnek a szokott helyeken! Őszintén megmondom: mint szolnoki lakos rettenetesen unom az illetékesek tanúbizonyságát az ezen a téren mutatott alkalmatlanságukról. Meglehet sértődni, és lehet másik, nyugalmasabb munkahelyet is keresni. Addig, amíg nem történik baj, és nem cipelhetik hátralévő életükben annak a terhét, hogy ha nem ennyire tutyimutyik, akkor megelőzhettek volna pár tragédiát.